Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/147330
|
2010-12-01
Ady Endre
Sorsunk
Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.
Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szívünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.
Virgil
Nem hiszem
Én nem hiszem,
hogy az igaz szerelem
az csupán mese,
bár mondják sokan,
csupán érzéki csalódás,
de a házak tetején a hó
oly páratlan szépség
mint az égen a végtelen kékség
és mégsem más
csak víz,
és ezüstfény csillogás.
Az emberi test is
csak fizikai anyag,
de érez,
és megszakadni képes
a szív
ha úgy hisszük a szeretett hív
s elménk jelenti, nem lehet.
Én nem hiszem,
hogy egy léleknek is
a magány lehet sorsa,
s mint utcára dobott csavargó
az élet terheit egyedül kell hordja
a halandó.
Én hiszem, hogy valakihez
mindenkinek hazatér az álma
és vasmarokkal félti azt
az idő fogától,
kell
hogy ne eméssze el
a valóság,
és valami tiszta
legyen még
minek derekát nem övezi fel
a sárfoltos hazugság.
|
