Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/247059
|
Gyászbeszéd
Ez lenne Gos első novellája. Akkor kezdte el, 13 évesen kóstolgatni igazán a művészetet, melyben végül kibontakozott. A címe Gyászbeszéd volt, még mindig megvan egy szakadt lapra, görbe betűkkel írva. Szülei halála ihlette az írást.
Gypsy "Gos" Rose: Gyászbeszéd
KITARTANI
,,Nem voltam egyedül...
A problémámmal most sem vagyok. Biztos van száz meg száz gyerek, akiknek nem adatik meg, hogy a szülei végignézzék, ahogy felnő. Önző módon mégis a saját problémámat találom a legnagyobbnak. Mindig veletek voltam - mióta megszülettem, csak az óvodában és az iskolában kellett nélkületek lennem. Az életem részei voltatok, de most egy hatalmas űr van bennem, ami valószínűleg sosem töltődik be. Az ott fog maradni, mindörökké sajogni, míg el nem vérzek. Nem sejtettem volna, hogy egyszer ilyen sebet ejt rajtam az élet. Túl szép volt minden, hogy igaz legyen, de most itt vagyok, még gyermek fejjel és talán már nem is vagyok gyermek. Addig vagyok az, amíg szüleim vannak. Nem hittem volna, hogy fel kell nőnöm, de csak így vívhatom meg a további csatákat. Csak így érhetem el, hogy büszkén várjatok ott, ahol a rövid, emberi lét véget ér. Nekem pedig ez a célom. Nem arra tanítottatok, hogy adjam fel. Mindent megtettetek helyettem, mégis sokat tanultam. Most nélkületek kell mindezt megtennem és tudom, hogy sikerülni fog. Hogy büszkék legyetek rám... értetek teszem. Én majd akkor is őrzöm emléketeket, ha más már nem tudja megtenni. Könnyen közt, de küzdeni fogok. Ellenállok, hogy azok a sebek be tudjanak gyógyulni, melyek gyógyíthatók. Csak az elvesztésetek miatti seb marad ott, némán szivárog belőle a vér... Amíg el nem vérzek, s vértelen alakom karjaitokba borul, hogy élesszétek fel szeretetekkel, de egyenlőre
Egyedül vagyok...
A mű folytatódott, mikor a kislány 16 éves korában találta magát.
Feladni
3 évvel ezelőtt azt ígértem, ki fogok tartani és büszkék lesztek rám.
Az ígéreteket betartani ajánlott, de nekem valahogy ez nem megy. Elvéreztem, de nem érdemlem meg, hogy találkozzatok velem, s hogy büszkék legyetek rám. Csak vergődök a csatatéren és várom a kegyelemdöfést, megannyi dárdával, melyek mélyen belém fúródnak, mérges vérem illeti őket, zománcukat marja, de kitartón maradnak húsomban. Nem ezt akartam és szerintem ti se ezt akartátok. Gondolom, most haragszotok rám. Tanulmányi eredményeim jók, de nem a diplomák és végzettségek teszik az embert értékessé. Én már nem vagyok értékes, csak egy szemétbe dobott marionett bábu vagyok, kit a káros szenvedélyek éltetnek, s az emlékek, melyek homályba vésznek kiölt tudatában. Nem lehettek rám büszkék és én is szégyenlem magam. Elvesztettem minden hűségem magamhoz. Ismétlem, nem így akartam, de vesztettem. Elvesztettem a csatát, melyre felkészítettetek, de én nem készültem fel. Szerettem volna még gyermek lenni, de ennek már nincs esélye, győzelmemnek sincs. Legyűrt a fájdalom, csak egy érzés, de engem testileg-lelkileg porba tiporva. Elvesztettem önmagam, a becsületemet, de élek. Ha már nem is harcolok, inkább nem nézek szembe a harcokkal. Az is túléléshez vezet, de vajon ez élet? Szerintem nem. Sajnálom.
Megszegtem az ígéretemet."
|
