Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/41397
|
Greenweet - II. fejezet
II. fejezet – A klán
Egy újabb sötét, hideg lepel borult a városra, ami számomra azt jelentette, hogy indulhat a mai hajsza.
Egyik nagyon jó tulajdonsága a vámpíroknak, hogy nincs köztük rusnya, tehát én sem szégyenkezhetem. Mindez sokat segít a préda elcsábításában. Úgy döntöttem, ma ehhez a módszerhez folyamodom.
Mikor már úgy véltem, hogy kellően kicsíptem magam, igyekeztem feltűnés nélkül elhagyni az épületet. Ez persze nem úgy megy egy csapatnyi különösen fejlett érzékekkel rendelkező vámpír között. Még szerencse, hogy minderre idejében rájöttem…
Erre az egy emelettel felettem tartózkodó társam döbbentett rá, aki éppen egy elégedett vigyort felém engedve támasztotta a korhadozó, öreg korlátot.
- Hova készülsz cicuskám? – pillanatok töredéke alatt termett mögöttem, majd így szólt.
- Andrew… nem mintha rád tartozna, de épp szórakozni indultam – pillantottam az előbb említett támasztékra, amin a kezeim pihentek, majd újra a semmibe meredt tekintetem.
- Nem azért mész teljesen véletlenül, hogy szokás szerint megszegd a szabályokat, és bajba sodord magad? – búgta ezt a fülembe, majd lágy puszit hintett mezítelen nyakamra, amitől – nagyon jól tudja, hogy – a hideg futkos a hátamon. – Ne próbálj hazudni nekem virágom. Mindössze annyit kérek, hogy veled mehessek.
- Felejtsd el.
- Hallgass cicám, nem fejeztem be… - nyalta végig az imént pesztrált testrészt, majd birtokba vette lágy, tökéletesen ívelt, telt ajkaimat egy gyengéd csókra. Mikor nyelveink játéka abbamaradt, folytatta mondatát. - … amennyiben nem akarod, hogy riasszam a hordát. – annak láttán, hogy tűzre lobbanni látszottak íriszeim, vágyai, de kedve sem csillapodott, hogy tovább hergeljen. – Mellesleg még mindig olyan jól csókolsz, mint amilyen bámulatba ejtő vagy.
- Ez hízelgő. De ettől függetlenül te ugyan akkora féreg vagy, mint voltál – téptem ki karjaimat, amit idő közben övéihez láncolt.
- Ennél szebb bókot még sosem kaptam tőled – azt a pimasz vigyort egyszerűen képtelenség lemosni a képéről.
- Tudod mit? Csak egy feltétellel jöhetsz – fordítottam neki ismét hátat.
- Mi lenne az?
- Hogy oda érünk… és leszállsz rólam.
- Áll az alku – fordított maga felé, mellmagasságba emelte kezeimet, majd hozzáérintette ajkait fehér bőrömhöz és a szemembe nézett.
- Ugye tisztában vagy azzal, hogy egy jelentéktelen, semmirekellő vérszívó sosem kaphat meg? – toltam el finoman magamtól. – Majd megőrülsz értem, mert nem kaphatsz meg.
- Elég legyen a bájcsevejből. Csináljuk azt, amihez értünk.
- Azaz? – tekintettem rá kérdően.
- Vadásszunk! – csillant fel vérvörös szeme, miközben kárörvendő mosoly mögé bújt.
Nekem sem kellett több.
Limuzint hívattunk, és úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a legközelebbi puccos helyet.
Végigpillantva a tömegen úgy láttam, bőven elég szingli férfi tartózkodik itt. Most már csak annyi dolgom van, hogy… várjunk csak! Itt valami nagyon nincs rendben.
A pultnál támaszkodó, épp az italát váró társamra néztem, aki úgyszintén megérezte azt a szagot, amivel személyesen sosem kellett volna találkoznunk.
Gondolatolvasókat megszégyenítő módon hibázott rá legfőbb vágyamra: húzzunk el innen!
Egy apró bólintással jelzett, mire elindultam a kijárat felé, ami egyúttal hozzá vezetett.
- Greyweet! – hasított ki a tömegből a fiú hangja, amire azonnal hátra kaptam a fejem.
Fenébe! Hogy rázzam le Iant, hogy ne lepleződjek le, és lehetőleg baja se essen? Szorít az idő…
- Bocs Ian, de nem érek rá – közöltem vele rezzenéstelen arccal – Vár a barátom.
- Ha lenne barátod, egyedül töltenéd a szombat estét? – hitetlenkedett.
Nincs mit tenni, bizonyítanom kell.
Magamhoz húztam Andrewt, majd egy hosszú, romantikus nyálcsere után elengedtem. Segített felvenni a kabátomat, akár egy úriember, majd a döbbent fiúra nézett.
- Mehetünk Ayla?
- Persze drágám – karoltam át. – Örvendtem… Ian! – léptünk ki az elegáns épületből.
- Ayla! Tiplizzünk, de nagyon gyorsan!
- Ugyan már! – mögöttünk egy hang. Megfontoltan annak irányába fordultunk.
- Hova siettek? – egy újabb hang az ellenkező irányból.
- Mi mindig örülünk a vendégeknek – jelent meg egy újabb személy.
- Shark már kevésbé – szólalt meg a negyedik is.
- Nem tudtuk, hogy ez a club a ti területeteken van. Tovább nem is akarunk zavarni. – igyekezett kimagyarázni minket And.
- Mi szívesen elengednénk titeket, de sajnálatos módon… hogy is mondtam… nem fog összejönni.
- Miért?
- Nem tudhatjuk, hogy kémek vagytok-e.
- Meg azt sem, hogy háborút akar-e indítani Dark – egy másik.
- Nem szándékozunk háborút indítani és kémek sem vagyunk. – én sem tudtam rájuk hatni..
- Majd Shark eldönti – tudtam! Ezzel kiadta a parancsot társainak, akik közeledni kezdtek felénk. – Azaz, hogy megölünk-e titeket – ezek voltak az utolsó szavak, amikre emlékszem, majd elhomályosult minden…
|
