|
Pancake with bacon naplója
Django [288195 AL], gazdája Pancake with bacon
just victory and nothing else
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/288195
|
just victory and nothing else
A tegnapi meccsen (német-algéria) kicsit elgondolkodtam, hogy miért is nézem (amikor tudom) a focivébét. Mert alapvetően nem nagyon izgat már ez a sport. Annyi idegesítő szarság van benne, hogy néha csak kínlódás. Egy regényt lehetne írni, hogy mennyi minden zavaró elem van, amiket ki lehetne küszöbölni. Időhúzást tiszta játékidővel, lapos bohóckodást kézihez hasonló időbüntetéssel, megannyi téves ítéletet videobíróval és ami számomra az egyik legidegesítőbb a tizenegyesek előtti meg-megállásokat. Pedig utóbbihoz elég lenne csak újrarúgatást eszközölni semmilyen "felháborító, hagyománysértő" újítást nem kéne bevezetni. Anyway, egy (jó)ideig ezek úgyis megmaradnak.
Ezek mellett mégis élvezem ezt a vébét. Pedig úgy voltam vele, hogy annyira fog lázba hozni, mint anyámat a Forma 1. Megnézi a rajtot meg az utolsó kört és konstatálja az eredményt. Nem mellesleg engem még ennyire sem érdekel a Forma 1. De visszatérve a focihoz. Élveztem korántsem a "nagycsapatok" miatt maradt fent, mivel azok sorra hozzák a csalódást. A spanyolok leégtek, a brazilok házigazda révén sem túl meggyőzőek, az olaszoknak bár kicsit szorítottam nem ért meglepetésként a kiesésük, Anglia ötlettelen volt, a franciák szintén, az argentinokat a keretük alapján többre tartottam, a németek meg a hollandok még úgyahogy hozzák az elvárt szintet.
Rajongásom pedig - mint szerintem sokaknál - a kis és középcsapatok sikerében keresendő. Tény ugyanis, hogy ezek a csapatok szimpátiát váltanak ki sok emberben. Esélytelenek, de elszántak és emiatt már nem is annyira esélytelenek. A győzni akarásuk sokszor példaértékű még a sok időhúzás ellenére is. Ez persze az elvárásokból is adódik. Az egyik oldal vébégyőzelme egyenlő a másik oldal csoportból való továbbjutásával. Épp emiatt a vébé a negyeddöntőig számomra inkább a ”kicsiről” szól és csak azután kezd el érdekelni, hogy ki is nyer a végén. Akik igazán jók úgyis ott lesznek a legjobb 4 közt.
Így a végefelé lassan ”normalizálódik” a helyzet és inkább a kicsik bánatában osztozom, mint a sikerében, de látva azt az örömöt, amit eddig szereztek maguknak, az országuknak és többedmagammal nekem is.. na azt már senki nem veszi el tőlük. Jó ezt látni, és bármi is lesz innentől a vége (reménykedek azért egy argentin sikerben) már most pozitív élményekkel lettem gazdagabb. Eszembe jut a tavalyi Konföderációs kupa spanyol-tahiti meccse. A spanyolok győztek, a tahitiak meg élvezték a játékot. Mindkettő becsülendő dolog más kérdés, hogy együtt már nem működik profi szinten. Ha a játék élvezetét nem is a szenvedélyt mindenképp visszakaptuk a rossz és az elvárt dolgok mellé. Így nézve azért nem olyan hiábavaló és értelmetlen sportesemény lesz/lett belőle.
|
Problémás tartalom jelzése
|
