Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/282021
|
2012. április.22.
Legújabb alkotás-félém:
Fekete-fekete lány.
Szívem szorongatja egy érzés,
Nem más, mint a féltés.
Lelkem örök feketébe öltözik,
Belé a bús magány költözik.
Tanyát vetve él ott szépen,
S én...én nem tartom féken.
Ő pedig lakmározik rothadt húsból,
Ajkamba harapva szabadulnék a bútól.
Hisz már lassan felemészt...
Rendezhetném a temetést.
Elföldelném saját magam,
Kedvesem tán jönne hamar?
Úgy érzem, lassan halok meg,
S szívem a Pokolra megy.
Ott tépik szét a mocskos démonok,
S én engedem...undorító korcsok!
Vigyétek, tiétek lehet örökre,
Egy cseppet se hagyjatok belőle!
Mit érdekel már engem a világ?
Gyarló, bűnnel teli, sivár.
Emberek epéje keserű,
Felettük köröz egy keselyű.
S engem senki sem lát...
A fekete-fekete lányt.
Gyászolom e szép helyet
Mi emberek előtt hajtott fejet.
Ó, pedig rég mily' csodás volt!
Sehol egy porban csúszó folt.
De mára más lett a helyzet,
A pénz, s a politika vezet.
Már nincs senkin egy mosoly,
Mindenki csak gázol, komoly.
Akkor én minek nevessek?
Vele...Ő vele sem lehetek.
Hát akkor meg rühes a létem.
Szinte senki nem maradt nékem.
Csak piciny rózsám, ő van itt,
Virágzik, tündököl, oly' fitt!
Pár percet nézve megirigylem őt,
A parkban egy gyermek felém dob egy kőt.
Megrémült attól, kit lát...
Nem sokáig nézi a fekete-fekete lányt.
S én...az ostoba, a bolond!
Még csak utána sem futott.
Nem gyaláztam mocsok szavakkal,
Nem bíráltam hamis vádakkal.
Bámultam utánna, gondolkozva mélyen:
vajon...ő is elítél éppen?
De hisz tudom a választ...
Agyam pedig fáraszt.
Efféle kérdésekre tudom, mit diktál a mondat:
Fekete-fekete lány, hord el magad!
S én el is megyek...szótlan, kelletlen.
Arcomon könnyek, hajam a szélben fellebben.
S a kicsiny rózsát szorongatva,
Megyek őseimhez orr lógatva.
Indulok hazámba, hol a holtak élnek,
Mások ettől a helytől rettegnek, s félnek.
De én tudom mit ők nem; a holtak nem bántanak,
Habár kedves szót nem sokunkkal váltanak.
Már ismerem a Temető minden zugát,
Ó..ott egy bátty temette hugát.
Amott fia kaparta el apját,
S..látom már felmenőim hantját.
A sírkőre borulva lehunyom szemem,
Piciny rózsám fejem fölé teszem.
Lágyan fú a szellő fehér arcomba,
Érzem, holt családom markol karomba.
Suttogja nekem az éj dallamát:
Alduj szépen, fekete-fekete lány.
S én szót fogadok nekik,
A sírkövön szuszogva ennyi kitelik.
S ők altatnak tovább:
Aludj szépen, fekete-fekete lány.
Álmaidban már semmi sem fáj.
Nem lesz feketeség, nincs sóvár.
Szuszogj tovább te, kit senki sem lát...
Aludj szépen, fekete-fekete lány.
Egy utolsó szív dobbanás hagy el engem,
Örökre lehunyva sötétben úszó szemem.
Felmenőim sírkövén már a semmiben vagyok,
Senkinek búcsú csókot nem hagyok.
S másnap a sírgondozó meglát.
Engem...a halott fekete-fekete lányt.
|
