'Ne érdekeljen a sorsom! Jobb lesz úgy mindkettőnknek.' - morrantam rád, ám te mégis tovább faggatóztál, annak idején. És tessék. Itt maradtál a nyakamon, egy balhés nőszemély titkaival és az idióta vigyoroddal együtt.
Egy harminc körüli -ismételten kiemelném- roppant balhés nővel állsz szemben, kedvesem. Először bájosan vigyorog rád, a filmekből elcsent, profi mozdulattal simítja természetellenes, rózsaszínűre festett hajtincsét füle mögé, hogy ezzel tévesszen meg. Könnyű préda, naiv kicsi lány, aki csak arra vár, hogy a sikátor oldalának passzírozd, és a mocskos, remegő ujjaiddal cirógasd végig a combját, anélkül, hogy akár csak el is töprengenél rajta; mi van ha.. ? Mi van ha ez a nő a következő pillanatban villámgyorsasággal kapja elő az egyetlen olyan tárgyat, ami iránt pozitív érzelmeket táplál; egy fegyvert? Ez eszedbe sem jutott, igaz? Márpedig amint körülöleli duótokat az édes sötétség, alkalmi partnerednek, egy éjszakás kalandodnak titulált társad keze erős szorításban kulcsolódik majd csuklódra, miközben egy jéghideg csövet érzel majd a nyakadon.
A meglepettség és a döbbenet arcodra fagy, s mielőtt bármit csinálhatnál -rimánkodhatnál, kérdezősködnél, értetlenkednél- legutoljára megajándékoz egy rideg, a gyilkolástól izgatott vigyorral, és meghúzza a ravaszt.
Nos igen. Most döntsd el, megiszod-e még azt a nyamvadt kávét, vagy azonnal felpattansz, és eltűzöl innen. Ha maradsz, megtudhatsz még pár dolgot. Nem, a múltamat nem, arról ne is álmodj. Csak afféle jelentéktelen információkat, hogy nem azért rózsaszín a hajam, mert bébiszitterkedem a sarki bölcsődében, és tekintettel vagyok a kicsik lelkivilágára. Ó, dehogy! Utálom a kölyköket. Valamint a GossipGirlt. Ezen kívül egy roppant tapintatlan, goromba, ízléstelen, sza.rkasztikus, és kiállhatatlan természettel rendelkezem. Még elmenekülhetsz!