http://www.magyarkedvezmenykartya.hu/1149806

Rémálom

Furcsa zajok hatoltak át a falakon keresztül, melyek nehéz súlyukkal szinte agyonnyomtak. Különös, sápadt fények szorongattak, amelyek zavaró grimaszokra hasonlítottak. Fájdalmas sikításuk bántották fülemet és elmémet egyaránt. Nem bírtam tovább. Kiléptem a házból, ami a lelkem ketrecévé vált az évek során. Még itt kint sem gyengült szorításuk. Elindultam. Nem tudtam hová megyek. Nem is érdekelt. Csak el akartam innen menekülni oda ahol senki se láthat, ahol végre egyedül lehetek. Ahol nem kell visszafognom kétségbeesettségemet. Nem kell lepleznem valódi énemet.
Ide-oda bolyongtam egy darabig anélkül, hogy tényleg előbbre jutottam volna. Az utam egy régi, romos torony mellett vitt el. Kietlen volt. Csak a szél hangja hallatszott miként a száraz levelek között járta bánatos táncát. Elkezdett játszani a hajammal mintha csak azt mondta volna ”Menj tovább! Tovább kell menned!” Beléptem a romok közé. Majd mikor megláttam a helyet megdermedtem. ”Ez lehetetlen.” Gondoltam magamban. Oly sokszor visszatérő rémálmaim képe felvillant szemeim előtt. Ez ugyan az a hely volt. A hold fénye rásütött a porladozó romokra, árnyékuk vadul elkezdett mozogni. Egyre és egyre közelebb kerültek hozzám. Elkezdtem remegni. ”Ugyanaz fog történni, mint az álmomban. Nem! Nem akarom!” El akartam futni. Csak el akartam hagyni ezt a sötét, félelmetes helyet…..De nem tudtam mozdulni. A lábaim sziklaként támasztották a földet. Beletörődtem. Nem tudtam ellene semmit se tenni. Becsuktam a szemem és vártam.…Nem történt semmi. Egyre nyugtalanabbá váltam. ”Gyerünk. Gyorsan!”. De még mindig nem történt semmi. Lassan kinyitottam szemeimet. Minden olyan volt, mint ezelőtt. Lábaimat is már tudtam mozdítani. Ez az egész ráébresztett valamire. Meg akartam halni. Szinte már annyira bennem volt, hogy csalódott voltam, mikor nem történt semmi. Vágytam a halál után. Meg akartam kóstolni keserű mivoltát. De nem kaptam, meg szabadságomat. Dühömet nem tudtam a helyes irányba terelni. Ököllel beleütöttem a mellettem levő sziklába. Kicsordult a vér az ujjaim közül. Felrepedt a bőröm és eltört néhány ujjam is, de ez sem zavart. Arcom elé emeltem kezem és néztem, amint az a bársonyvörös, sűrűn folyó nektár kibuggyant az erekből. Gyönyörű volt. Ez megnyugtatott. Nem maradhattam ott, ezért visszatértem a valóságba és elindultam. Egy lélek se járt az utcákon. Csak egy macska nyávogását lehetett hallani a kuka mögül. Mikor megérkeztem a kapu már tárva nyitva volt. Mély levegőt vettem és bementem az ajtón ami mögöttem kattogva és nyikorogva becsukódott…..

2011/10/23 by: Hesya