„Jégbe zárva”

Homály, s köd ölei át a hűvös Tiszát,
Jégpáncélján úttörőt játszik az eső.
Megveti a Nap meleg, s olvasztó nyilát,
A Hold csak az Ő szavára bukkan elő.

Megindító a csillámló jégtükör fénye,
Mintha a Tisza szenvedélye bennem égne.
Szó követ mondatot, a mondat pedig könnyeket.
A könny tollat ragad, a toll viszont rímeket.

Hópelyhek tánca néha mosolyra kérlel,
Csillogásuk jégvirágot fest tükrében.
A Tisza ezért nyer értelmet a télben,
S világszépe marad a hideg ölében.

Hiába páncélos jégbörtönben fekszik,
A Szabadságot jelképezi, Ő maga,
Most pihen, télen rideg medrében nyugszik,
S nekem felbecsülhetetlen kincs: a Tisza.