Éjjel fél kettő.. én még mindig nem alszom, mert ismét csak egy név, egy arc, jár a fejemben.. a szívemben. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy pár hónapja ilyenkor már régen róla álmodtam édesen, mert tudtam hogy másnap újra vele lehetek. Most pedig, a valóság az hogy egyedül vagyok, talán még nem is gondol rám. Habár, a legrosszabb az, hogy fogalmam sincs mit gondol, mit érez.. Talán még én is eszébe jutok néha. Pár pillanatra. De akkor is gondol rám.. Hajnali három óra. Már a könnyeim is végig folytak az arcomon, a kispárnámra. Pörögnek az emlékek az agyamban, amiket vele éltem át.. Nagyon hiányzik! Már fél négy van.. És én álomba sírom magam..