Egyszer volt, hol nem volt. Volt egy lány és egy fiú. Nyáron találkoztak egy táborban. Nagyon megkedvelték egymást, már az első pillanattól fogva. Kiderült, hogy egy városban is laknak. Minden idejüket egymással töltötték. Sokat beszélgettek, táncoltak és szórakoztak. Már szinte egymásba is szerettek. Elcsattant az első közös csókjuk. Aztán a tábor véget ért. Elkérték egymás címét, hogy majd utána is tartják a kapcsolatot. Találkozgattak egymással és barátokkal együtt is. Elmentek ide-oda szórakozni. Mindenki szerint ők voltak az álom pár. Úgy tűnt ez a kapcsolat nagyon sokáig fog tartani. Már a szülőknek is bemutatták egymást. Egyre több időt töltöttek egymásnál.
Aztán jött a váratlan fordulat. Egyre többet veszekedtek. Aztán már szinte veszekedés volt minden napjuk. Aztán elkezdődött az iskola. Elcsitultak a vágyak és az érzelmek. Már szinte nem is beszélgettek egymással. Egyszer megszólal a lány telefonja, a fiú hívta. És közölte vele a fiú, hogy már nem akar tőle semmit, egész nyáron hazudott neki, és hogy ő nem jelent számára semmit, csak egy futó kalandot.
Ám itt a történetnek nincs ám vége. Mert ennek a „szerelmes” ifjú fiatalembernek volt egy öccse, aki szintén ott volt a táborba és a lány vele is nagyon jól kijött. És az a fiú elmesélte, hogy a bátyja amikor nem volt vele, mindig szomorú volt, és dalokat írt a lányhoz. És csak egy felszínes dolog amit a telefonban mondott. Ezzel próbálja magát keménynek feltűntetni, de a szíve mélyén még mindig szerelmes a lányba.
Most őszintén ezek után mit gondoljon az a szerencsétlen lány?


igen ez rólam szól és egy kedves ismerősömről..
de én még a bunkózása ellenére is szeretem, és vágyom arra, hogy megint együtt legyünk.