Hi, szevasz, csövi, vagy akármi...

Ki vagyok én, és ki vagy te? Hát az csak rajtad múlik. Én; akinek látsz és ahogyan velem viselkedsz. Te; amilyennek mutatod magad, és amilyen valójában vagy.

Bár, szimpatikus aligha leszek. Az embereknek a normális, pozitív, optimista, bulis lányok a szimpatikusak, én pedig mindezek tökéletes ellentéte vagyok. Játszom az agyam? Igen. Mindenki játssza az agyát, csak úgy közlöm veled. Még te is. Ahhoz, hogy valaki legyél, el kell hinned magadról, hogy te az vagy. Ez pedig nem más, mint játszani az agyad, mert az lehetsz, aki csak lenni akarsz. Hát, ha te nem akarsz lenni senki, és te nem játszol semmit a fejedben, vagy máshol, akkor egészségedre...

Negatív emberke vagyok, mos tmit tagadjam. Tisztán látok, túl tisztán. Kezdem gyűlölni a világot és az embereket. Ami nem is volna gáz, ha nem rombolnák le az én saját kis világomat, amiben, szó ami szó, még jó volt élni. De hát, mindenkinek az életében van egy rövid és tökélertes tündérmese.

Mondjuk, volt egy időszak, amikor még szerettem kinézni az ablakon, mert tetszett, amit láttam. Szerettem képzeletben repülni, a fák között, fel az égig, és vágytam rá, hogy repülhessek. Vágytam rá, hogy odakint lehessek, az ablaküvegen túl. De ma mér csak a sötétségre vágyom. A sötétségre, mert reménykedem, hogy amikor kivilágosodik, megint egy szép világot fogok látni. De soha nem látom azt a világot, és ez minden reggel egy külön csalódás. Mert ezt a világot, ezt nem szeretem látni, és nem is akarom látni. Ezért szeretem az éjszakát. A sötétség mögött akármi lehetne. De csak lehetne, azt nem állítom, hogy van is.

Nem várom el... HIogy mindezt bárki is megértse. Azért szokásom ilyeneket nyilvánosan is leírni, mert így találok társakra. Aki képes volt megérteni, jó eséllyel... Rokon lélek, vagy hasonló. És én őket keresem az életben, mert őmiattuk vagyok még önmagam.

Nos.... Nem vagyok sem épelméjű, sem egyszerű eset. Az idegösszeomlás szélén állok, és vannak elég mazochista-hajlamaim is. Valami pirománia-féleség is kialakulóban avn nálam, és aludni sem tudok. Az optimizmusom az őrületbe kerget, már amennyi maradt, depressziós szeretnék lenni. De igazán depressziós. Van egy kifejezés; "depresszióba zuhanni". Éss, tudjátok, ez tényle golyan, mint a zuhanás. most, kapaszkodok a szakadék szélébe, és egyfajta remény újra meg újra erőt ad. De igazság szerint csak félek elengedni, ameddig nem tudhatom, mi lesz odalent. Ha odalent a depresszió várna, nem kapaszkodnék tovább. De ha az várna, amit nem akarok, ami elől menekülök.... Nos, akkor életem végéig kapaszkodnék, és hát.... ha nem sikerülne visszamászni a szakadék széléről... Nem tudom, mit tennék akkor.

A zene az életem.... A zene, ami mindigis életben tartott. Mindent meghallgatok, mai NEM valami divatb.uzi dolog, vagy dubstep, house, árenbí, avgy sz@rtudja mi.
Az én vilégom a metál... Rock.... Gothic-metal... Rapp is belefér, Punk-Rock is.... Komolyzene is, meg retro pop is... Írnék ég, de a TC nem engdei. Sz'al hello!