|
Ángyiska naplója
Fenyőke [55623 AL], gazdája Ángyiska
Tiszta lappal 2.
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/55623
|
Tiszta lappal 2.
A hajnali szél szegodött mellém, aki rosszabb volt, mint egy ellenség. Vad
erovel tépte fel fedelemet és végigpörgette reszketo lapjaimat.
Szörnyen fáztam, a tomboló szél közelségétol még jobban kirázott
a hideg. Valószínuleg semmi érdekeset nem talált bennem, mert
hatalmasat ásított és unottan továbbállt. Újra magamra maradtam,
fájdalmasan didergo lapjaimmal. Egyik pillanatról a másikra
elkezdett szemerkélni az eso, és én tehetetlenül néztem szembe
az aláhulló cseppekkel. Azt éreztem, hogy az esocseppek törodo
gondoskodást remélve menekülnek hozzám, s én azonnal magamba ittam oket.
A mélyen belém vésett szavak lassan kezdték megadni magukat
kielégítetlen szomjamnak. A tinta lefolyt lapjaimról, ahogyan
az esocseppek is meghálálták forró ölelésemet és kiváltak belolem,
magukkal sodorva a felgyülemlett szennyet. Mire a hajnal elso napsugarai
félve rákúsztak lapjaimra, az eso már elállt. Teljesen tisztára
mosva dideregtem az utca kövén. A nap lassan jött fel. Annyira
vágytam a melegére, hogy a lapjaim szinte ágaskodva kacsintgattak
felé. Tudtam, hogy csak a mosolygó nap száríthatja meg elázott lapjaimat.
A reggeli fénycsóvák kicsalogatták az embereket az utcára, közben
gyorsan felszáradtak mellettem a tintaszínu tócsák. Egy pillanatra
elmosolyodtam, és mélyen szívtam magamba a pajkosan játszadozó
piciny napsugarakat. Az utcán sétáló emberek komoran hagytak maguk
mögött, pillantásra se méltattak. Nem bántott a dolog, mert lapjaim
szárítgatásával voltam elfoglalva. Miközben megpróbáltam viszonozni
a nap széles mosolyát, azt vettem észre, hogy egyre inkább eltölt
a tisztaság boldogsága, és lapjaim is fényesebben ragyognak.
Ezt az emberek is észrevehették, mert lelassított léptekkel,
fejüket csóválva bámultak rám. Késo délelott volt már, mire
teljesen megszáradtam. Akkor már úgy ragyogtam, hogy gyönyöru
fényem szinte az egész utcát betöltötte. Az emberek nem bírták
vakító tekintetem, fejüket lehajtva szégyenkeztek gyarlóságaik
miatt. Aztán megpillantottam valakit. Sejtelmesen néztünk egymásra,
majd bátran odalépett hozzám. Mosolyogva nézett rám oszinte szemeivel
és lehajolt, hogy felemeljen. Hozzámért és érintése nyomán megszunt
az engem sújtó átok. Megszunt az átok, és újra a régi lettem,
az aki egykoron voltam: egy egyszeru napló, túl minden szenvedésen…
|
Problémás tartalom jelzése
|
