Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/199022
|
ÁLOM
ÁLOM
Éjszaka van.
Gyönyörű zenét hallok, gondolataim máris útnak erednek, hogy elérjenek hozzád, s körbefonjanak, mint egy leheletfinom selyemszál.
Óvatosan megsimítom arcod peremét.
Felnézel, lassan elmosolyodsz. Beborítalak hajammal, s ujjaid elindulnak, hogy titkos ösvényeket találjanak a kesze-kusza rengetegben. Hosszas keresgélés után ráakadsz nyakamra, s átkelsz rajta, mint egy hídon. Vállaimról magától hullik le a ruha gyönyörű kezeid előtt.
Illatod, mint a tavaszi erdő, amivel az ember soha többé nem tud betelni, ha egyszer belekóstol. Bőröd bársonya, mint az árvácska szirma.
Szád és szám egymásra találnak, először lassacskán, majd egyre bátrabban ízlelgetik a másik puhaságát. Csókod, mint a friss, harmatos málna, amit hajnalban szedtél mezítláb, és behoztál nekem a tenyeredben.
Sorra gombolgatom ki ingeden a kicsi kapukat, s előbújó szép mellkasodhoz szorítom arcomat. Jaj, mint a kemencéből kihúzott meleg kenyér; égi pék dagasztotta annak tésztáját. Mielőtt megformálta volna kiszakajtott belőle két kis cipónak valót is.
Ni, kedves! Hát nem ide rakta őket az én mellkasomra? Mosolyognak vidáman, s mikor kikukucskálnak a ruha alól, kerekre nyílnak szemeik a csodálkozástól. Éppen szemben egy friss meleg kenyér. Hiszen mi egymásból valók vagyunk! A viszontlátás örömétől összeölelkeznek, s úgy szorítják egymást, mint akik soha többé nem akarnak elválni.
Tenyered hátamon kúszik, ujjaid simítása, mint a hideg hegyi patak kristálytiszta vize: borzongatóan gyönyörű.
Tenyerem hátadon kúszik, s néha erősen beléd markol, hogy meg bizonyosodjon, valóban itt vagy.
Igen! Itt vagy kedves, valóban itt vagy, s az ölelések és csókok sorába lassan beleveszünk, eltűnnek a tárgyak, a hangok, a fények, eltűnsz te, s eltűnök én is…egyként repülünk a leírhatatlan, kimondhatatlan messzeségbe…
Mindenem neked adtam, s most pihegő madárfiókaként keresek oltalmat tenyeredben.
Vérünk zubogása lassan elcsitul, hallgatjuk egymás szívverését, még mindig egy ütemre lüktetnek.
Pilláink lecsukódnak, egymáshoz bújva, szép csöndben álmot találunk. Mint két összegömbölyödött medvebocs, kiknek szája szélén boldogan ott szendereg az elmaszatolódott méz.
|
