Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/40869
|
mese
...hol volt hol nem volt, a magas kősziklákon túl, ahol látni lehet a nap nyughelyét, attól kicsit jobbra volt egy fából épült rozoga kis házikó. ez a házikó esténként nyugalmat adó látvánnyal árasztotta el a lakóit...hiszen nem volt teteje.
Volt három ágrólszakadt lakója...egy magas szikár nőszemély, aki tekintélyt parancsolt magának, és gyakran akadt össze a bajuszuk a házikóval, mert az mindig rendetlen volt, és minden pénzt felemésztett; egy fiú, aki szenvedett lelkében a sokszori ház VS. nőszemély veszekedéstől; egy lány, akit a ház olyan nagyon szeretett...E három ember és a ház egy egyedi világban éltek.
Olyan sokat nevettek együtt, és egy boldog jövő állt előttük, míg egyszer a ház bezárta az ajtaját és ablakait. A gyerekek, s az a különös "felnőtt" emberféle, nő kint maradtak...kérlelték a házat, engedje be őket újra...de a ház magányra, csendre, nem létre vágyott. Arra kényszerültek ezek az emberek, hogy a födetlen tetőn át bemásszanak, rendet teremtsenek abban a megzavarodott, létet nem értő, nem lelő kis vityillóban. Hát szerre mindannyian erejük medreit kimerítve újra bent voltak...
-Jól van!-gondolta a nőszemély-Ha te így, akkor én úgy.
Fogta magát, gyorsan rendbe hozta a szétdobált lélek-maradványokat, leült és halkan elkezdte:
-Itt voltál...megjöttem hozzád, és jött e két gyönyörű gyermek. A tiéd, hiszen benned élnek...És akkor te most őket itt hagynád a magányok keresetlen tengerében? A tegnap...emlékszel? Figyeltük, hogy milyen szépen játszanak a homokban...El voltak merülve, mintha megakarnák számolni, hogy hány homokszem van a kezükben...pedig, az olyan lehetetlennek tűnik. Álmokat kergetsz, ha azt hiszed, hogy jobb lenne, ha nem lenne...
Pedig ha valami van-legyen az bármi-az jó....csak jó.
A ház lelke álmokat ringatott...mint egy eltévedt hajó a világ tengereiben. Tudta, hogy ezek az álmok beteljesülésre várnak, s lám...megteheti, hogy valóraváltja őket.
...eltelt egy kis idő a kizárt házlakók eseménye óta, vidám napokat éltek meg együtt, de az újra és újra felbukkanó boldogtalanság-érzet kimeríthetetlen volt...leküzdhetetlen.
Már-már egy megbolondult hangyabolyban érezte magát ő...levegőt sem kapott.
Egy csillagragyogásos éjjel elhatározta, hogy neki ebből a mindeni semmiből elég volt. Ő nem viseli, hogy folyton rajta taposnak, hogy kedvük szerint az emberek csak úgy kinyitják meg becsukják az ajtaját..., hogy kinyitják az ablakot, és az a gonosz szélzuhatag, a huzat minden összekuporgatott kincset elhord. A tervét alaposan, pontról pontra megtervezte a "léttelenség" felé.
Másnap, mikor betekintett huncut gondolati arccal a megöregedett nap, az utolsó földi napját ünnepelte a házikó. Az utolsót...
Minden lakó dolgára ment a város felé...egyedül maradt a jól kiagyalt gyilkos tervével. Fejében csak egy szó ismétlődött szüntelen erőt adással: Halált! Halált!...
-Végre...vége lesz...búcsú, könnyek nélkül...halál panasz nélkül, fájdalom nélkül...
Szél barátját megkérte, hordja szét körötte a megsemmisülés vágyát, az örökké tartó nyugalom vágyát. A szél így tett...a halálvágy körülölelte gyengéden a megfáradtat, míg az el nem tűnt a semmii mindenben.
A három lakó azóta is ház nélkül van...Az újjáépítés a "nőszemély" dolga, de csak rossz házat épít, és még a teteje is be van födve..
A fiú nem hiányol házat, legalábbis nem beszél a múltról...
A lánynak hiányzik, de nem tudja kimondani a lakók előtt, mert tán szégyenben marad...Hiányzik az esti mese hallgatása...a csillagos égben való elveszés...hiányzik ő...a ház...
-------------------------------------------------------------------------
|
