Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/313003
|
2006. július 16.
Ha mindenáron szét akarod választani a kétértelműségeket, tanítsd meg nekünk: nem az boldog, akit
a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz, hanem aki minden javát lelkében hordozza,
szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, az embernek
egyedül emberi oldalát értékeli, a természetet fogadta tanítójául, az ő törvényei szerint
formálódik, s úgy él, ahogy ő írta elő; biztos ítéletű, rendületlen, rettenthetetlen,
megmozdíthatja valamilyen erő, de nem kavarhatja fel, s ha a sors hatalmas erővel a lehető
legártalmasabb dárdáját röpíti feléje, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg, s az előbbit is csak
ritkán: mert az emberi nemet térdre kényszerítő többi dárda neki csak ugrabugra jégeső - ha a
tetőre pattan, nem okoz bajt a bennlakóknak, csak koppan egyet s olvad is ... Lásd, az egész
élet hazudik: ezt cáfold meg, ezt vezesd vissza az igazsághoz, ha helyén van az eszed. Szükségesnek
hirdet az élet sok, nagy részben fölösleges dolgot. Még ami nem fölösleges is, annak sem azért
van jelentősége, hogy szerencséssé vagy boldoggá tegyen. Hiszen nem következésképpen jó, ami
szükségszerű - vagy lefokozzuk a jót, ha kenyérnek, illetve árpakásának nevezzük, s más olyasminek,
ami nélkül nem lehet élni. A jó feltétlenül szükséges, a szükséges nem feltétlenül jó, minthogy
valójában bizonyos dolgok szükségesek s egyben igen hitványak. Mindenki tudatában van annyira a jó
méltóságának, hogy nem süllyeszti le a napi szükségletekre.
Nos, nem inkább arra fordítasz gondot, hogy mindenki előtt bebizonyítsd: nagy időpazarlással
keresik a fölöslegest, és sokan élték le az életet úgy, hogy csak az élet eszközeit keresték? Vedd
szemügyre az egyént, vizsgáld az összességet: nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi
rossz van ebben, kérded? Végtelen sok. Hiszen nem élnek, hanem élni készülődnek. Mindent
elhalasztanak. Még ha odafigyelünk, akkor is lehagy bennünket az élet; így pedig, ha késlekedünk,
elfut mellettünk, mint valami idegen; az utolsó napon ér véget, de mindegyiken elvész.
/ Seneca /
|
