Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/292343
|
2007-07-03
...nem szeretem a mesterkéltséget, a színpadias mozdulatokat...
...nem szeretem, hogy amikor emberek között vagyunk, 80%-ban nem lehet megúszni, hogy valamilyen kedves 'jelenetet' rendezz... Ellenkezik az egész természetemmel, és te minél hangosabb és harsányabb vagy, én annál jobban szeretnék egyre kisebb és jelentéktelenebb lenni, hoy végül köddé válva szép csöndben elpárologjak mellőled... tökéletesen feltűnésmentesen.
Belőlem hiányzik ez a fajta egészséges exhibicionizmus, az ismerőseim között sosem én voltam a nagydumás, sem pedig az, aki gondoskodik mindenki szórakozásáról. Ha kilépek a házunk ajtaján, én egy Visszafogott, Jelentéktelen lány vagyok, akinek az arcán átnéznek az emberek, és akit akkor sem néznek meg kétszer, ha a szemük láttára gyullad fel és ég apró hamukupaccá... Mi olyan elképesztően furcsa pár vagyunk, hogy még a vak is utánunk fordul, az átlagemberekről nem is beszélve... De túltettem magam ezen a különbségproblémán, mert szeretlek, és ez mindennél fontosabbnak látszott. (Mások véleményénél legalábbis jóval fontosabbnak...) Viszont lehet, hogy hibát követtem el, amiért nem szóltam egy szót sem, benned pedig fel sem merült, hogy nekem esetleg leküzdendő akadálynak számít, ha harminc kérdő szempár mér végig pusztán azért, mert kézenfogva végigmegyek veled egy utcán... Neked valamiért mindig rá kellett tenned egy plusz lapáttal - nehogy már valamiért megessen velünk az a csoda, hogy nem hívjuk fel magunkra külön a figyelmet...
Minek toltalak volna le érte? Az első ok, amiért nem tettem, az, hogy úgysem lett volna foganatja, a második pedig, hogy ha szeretünk valakit, akkor azt olyannak szeretjük, amilyen, és nem akarjuk erőszakkal megváltoztatni a természetét.
Szeretlek.
Megérteni megértem ezt a vonásodat, de elfogadni nem tudom, mert én olyankor nem érzem magam jól a bőrömben. Világéletemben volt mellettem valaki, aki meg volt áldva (vagy verve) ezzel a tulajdonsággal, pl az unokatesóm, aki minden rokonlátogatáskor menthetetlenül a nyakamba szakadt, aztán a legjobb barátnőm, akit szintén nem lehetett kivédeni... épp eleget kaptam már én ebből ahhoz, hogy a párkapcsolatomban mást keressek. Talán nem véletlen, hogy mindig az hiányzik a legjobban, amikor csöndben üldögélünk valahol, bárhol, és egyszerűen csak együtt vagyunk... legyen a hely a Ráa-part vagy éppen a kelenföldi váró...
Ha valaki nem képes megérteni, hogy miért zavar, ha néznek, akkor az nem ismer engem. Jó ideje úgy gondolom már, hogy nem lesz olyan ember az életemben, aki jobban ismerne nálad. Ma is csak annyi történt, hogy a hatalmába kerített a félelem. A rettegés attól, hogy én is tévedhetek.
brio:
sajnálom. nagyon soxor visszafogom magam. de tudod...
ááááá... felesleges.
azt hiszem, az ajándékok, a papítok megretentettek.
van egy ilyen párkapcsolatod.
hát használd. Ha egyszer Vele nem vagy ....
Sajnálom.
holnap lemondom a karikákat....
hmmmm....
|
