Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/21812
|
Novella
A cronometrona szerint már majdnem egy teljes napja várakozott, mélyen eltemetve a hó alatt a várakozás végtelennek tűnő órái alatt alvással és meditálással foglalta le magát és
persze szánt egy kis idő az imákra is. Egyre kényelmetlenebbnek kezdte érezni az aprócska üreget nem is a mérete, a sötét, vagy a csontvelőig hatoló hideg zavarta, hanem inkább a bezártság volt az, ami egyre nyugtalanabbá tette, persze rengeteg időt töltött már szűk járatokban, alagutakban, csatornákban és egyéb helyeken, ahova épp csak be tudta préselni hatalmas testét, de soha nem attól félt, hogy esetleg beszorul vagy, hogy egy omlás alatt végzi. Az zavarta hogy ezeken a helyeket lényének egy része mindig megerősödött és csak arra várt, hogy bekebelezhesse, egy vadállat mely megpróbálta felfalni lényét, átalakítani lelkét és vele együtt testét, hogy aztán egyedül a gyilkolásnak és a vadászatnak éljen.
Ezen alkalmakkor akaraterejének minden cseppjére szüksége volt, hogy féken tartsa a szörnyet magában. Emellett lényének másik vele is vágyott a szabad térre hogy végre megmozgathassa elgémberedett izmait. Tudta a többiek is hasonlóan éreznek, de ettől még nem lett nyugodtabb. Szerencsére hamarosan lenyugtathatja, a szörnyet és egy kis mozgásra is lehetősége nyílik. Hegekkel borított arcán egy mosoly árnya suhant keresztül a gondolatra, mert tudta elérkezett a régóta várt nap. A nap, amelyre már évezredek óta várnak. A nap mikor Russ fiai visszatérnek, hogy pusztulást hozzanak a birodalom és a császár ellenségire.
Révedezéséből hamarosan a föld remegése zökkentette ki, tudta ez egyet jelent végre közelednek. Hamarosan kommunikátora is megreccsent:
-Uram, a konvoj közeledik.
-Rendben én is érzem őket, gyerünk ébresztő fiúk itt az idő. A támadás csak, ha szólok, de akkor szabadítsátok a poklot a hitetlen kutyákra, és tanítsátok meg őket félni az Űrfarkasok haragját.
Egyetértő morgás jött válaszul, mikor végül ez is elhalt már csak statikus zörej érkezett, ezért inkább kikapcsolta a kommunikátorát. Lehunyta a szemét és elméje hamarosan eltávolodott a testétől, a fellegek felett szárnyalt és onnan tekintett le hű társa Rorak a kiber holló szemén keresztül. Látta maga alatt a hóval fedett végeláthatatlan síkságot érezte a metsző fagyos szelet, és valami mást is meglátott hamarosan odalent egy konvojt, mely hat járművet számlált, két Leman Russ-t valamint négy Kimérát amint szép sorban araszoltak a horizonton feltűnő, hegy felé, amit ha az ember jobban megfigyel, észreveheti hogy valójában nem is hegy, hanem egy roppant égig érő város, melynek a tornyai felhők közé vesznek. Egy roppant hangyaboly melyben emberek milliói élnek és dolgoznak, és melynek neve egykor Antioc volt. Egy hónap alatt a háború pokla és a káosz istentelen tevékenysége névtelen romhalmazzá változtatta, mára már csak a központi torony körüli területek és földalatti alagút rendszerek maradtak nagyjából épen, és már csak egy maroknyi védő állt ellen a káosz végeláthatatlan hordáinak.
Mentális paranccsal közelebb küldte Rorakot a konvoj felé, amit az éppen lenyugvó nap utolsó sugarai aranyló fénnyel vontak be, amint társa lentebb ereszkedett közelebbről is szemügyre vehette a járműveket. Mind szabvány birodalmi konstrukció volt, az kivéve, hogy valaki kékre festette őket és a káosz nyolcágú csillagát mázolta rá, a káosz istentelen és szemfájdító rúnáival együtt, a rúnák láttán újra erőre kapott benne a szörny és azt követelte, hogy ugorjon ki rejtekéből és rohamozza meg a közeledő járműveket, pusztítsa el őket, zúzza össze, tépje szét és égesse porig az utasokat, hogy emlékük se maradjon. Ám elméjének másik fele birokra kelt a rettenettel és emlékeztette rá, hogy nem egy vérszomjas állat.
Ő Pörölykezű Thor az Űrfarkasok tizenharmadik hadtestének, Morkai agyari nevű falkájának rúnapapja, Russ fiai, és császár felszentelt harcosa, akarata végül ismét felülkerekedett a benne lakozó démonon. Elméje még utoljára visszatért Rorak testébe, hogy ellenőrizze a távolságot.
-Még egy óra, tökéletes addigra besötétedik –Morfondírozott félhangosan magában Thor.
Az egy óra hamar elszállt, nem sokára ott dübörögtek a feje felett a súlyos gépek, hallotta köhögő motorjaikat, a hó és a jég recsegését és ropogását az irdatlan súly alatt és a lánctalpaik csikorgását is hallotta ahogy, azok meg-megcsúsztak a kőkeményre fagyott talajon.
Aktiválta kommunikátorát, hogy kiadhassa a támadás előtti utolsó parancsokat:
-Készüljetek farkas testvéreim, mindjárt indulunk. Torvalld aktiváld a zavaró adót, nem juthat ki segélykérő adás.
-Már kész. Gyerünk mát Thor csapjunk oda nekik, már unom ezt a várakozást.
-Még nem várjatok, amíg a hosszúfogak meg Kjel kilövik a 2 tankot. Nem akarok veszteségeket, megértettétek. Aki meg mer nekem itt nyuvadni annak én magam, megyek utána és rugdosom vissza, a Hősök csarnokából.
-HAHAHA, tudjuk, mint mindig, te vagy a mi őrangyalunk Thor.
-Most már Pofa be, és inkább készüljetek.
Thor elméjével újra megérintette Rorakot és látta, amint a menetoszlop elhalad a rejtekhelyük mellett. Ahogy a konvojt nézte egy vigyor kíséretében, kivillantotta agyarait, az ostobák teljes díszkivilágításban utaznak, nem félnek ezért nem is elég óvatosak, azt hiszik, hogy legyőzhetetlenek, de majd mindjárt megtanulják a leckét, bár a megszerzett tudást már nem lesz idejük kamatoztatni.
Már a második kiméra is elhaladt, Thor mellett, amikor hirtelen a menetoszlop jobboldaláról egy kéken ragyogó lézersugár hatolt át a holdtalan éj sötétjén, úgy, mint ahogy az Astomancion hatol keresztül a hiperűr sötétjén. A sugár telibe találta az elől haladó Leman Russ oldalát, melyből fémcseppek zápora hullott a fagyott talajra, hogy aztán sisteregve olvassza meg a jeget és a havat. Hamarosan a tank eltűnt egy felfújódó tűzgömbben, ezernyi repeszt szórva szét a szélrózsa minden irányába, és csak egy megfeketedett füstölgő roncs maradt a helyén. Az oszlop csikorgó lánctalpakkal kezdett fordulni a lövés irányába, hogy aztán az összes fegyverükkel a halált köphessék a láthatatlan támadójuk irányába. Újabb hiba suhant át a gondolat Thor agyán. A második Leman sem jutott el addig, hogy tüzet nyithasson ágyújából, egy újabb pusztító lézersugár érkezett, de ezúttal tejesen más irányból, viszont ezúttal a találat sem volt olyan jó, a mostani lövés a toronyba csapódott, hogy azon egy sötéten tátongó perzselt szélű lyukat üssön.
Thor még látta, ahogy egy rakéta indul útjára egy harmadik irányból a szaggatott és megperzselt szélű lyuk felé, tudta hogy most jött el a támadás ideje és testébe visszatérve, egy vérfagyasztó farkasüvöltéssel kiugrott a jégbe vájt aprócska üregéből, és a legközelebbi kiméra felé iramodott. Bár a Leman még mindig ott állt és nem látta mi lett a rakéta sorsa. De jól tudta, hogy nem kell aggódnia, mert a rakéta a Russ ökléből származott, félszemű Henk szertett rakétavetőjéből, bár Henknek már csak a bal szeme volt meg, jobban célzott, mint a falka nagy része és már tucatnyiszor látta tőle ezt a manővert mostanra a tank személyzetét véres cafatokra tépte a lyukon belőtt rakéta, amely repeszekkel árasztotta el tank belsejét. A kimérák személyzete még mindig nem vette észre, a feléjük tartó farkasokat, pillanatnyilag azzal voltak elfoglalva, hogy lézersugarakkal és robbanó lövedékkel szórják meg a vadul cikkázó keresőlámák fénykörét, melyek a rejtélyes támadóik után kutattak lázasan.
Rohanás közben megeresztett még egy rettenő üvöltést mely még a sistergő lézersugarak és a robbanólövedékek detonációjának hangját is elnyomta és halotta, ahogy a többiek is vele együtt üvöltenek, ez már felkeltette a kimérában utazók figyelmét és lézersugarak záporában hullott a rohamozókra, és hamarosan nyílni kezdett a kiméra rámpája is. Egy ugrással ott termett és tejes erejéből nyomni kezdte vissza, hallotta a hidraulika sziszegését, ahogy kiméra ősi gépei megpróbálnak ellenszegülni, és érezte a jég recsegését csizmája talpa alatt, és érezte a káosz bűzét mely kiáramlott a lyukon, a páncél összes energiáját a karjaiba irányította, egy sor vörös ikon gyulladt fel a látómezeje szélén és a páncél karjába épített szervók is felsivítottak.
-Leif a lángszórót.
-Megyek. -Jött a válasz és látta amint egy páncélos alak száguld el mellette, és amint az felugrik a kiméra tetejére és nekifeszül az ajtónak, amelyen abban a pillanatban, hogy feltárult máris perzselő lángtengert ömlött be, hallotta a bent ülők sikolyát és érezte a perzselő forróságot, amitől a bent utazók csontjáról leolvad a hús, és addig égetik őket a perzselő lángok, amíg végül csak egy kupac elszenesedett csont marad a testükből. A kimérákból áradó káosz bűzén túl valami más is megcsapta az orrát, a tőle jobbra lévő kimérában volt a szag forrása, melynek rámpája már lenyílt és most mutánsok hada áradt a sötét barlangként ásító nyitott rakteréből. A mutánsok fakó bőrét mindenféle kelések és sebek borították, és mindenféle mutáció burjánzott a testükön, amíg egyeseknek szarvak sarjadtak a testéből, addig másoknak vonagló csápok nyúltak ki testük különböző pontjairól, néhány rákollót viselt a keze helyén. Egy-kettő lézerpuskát szorongatott a kezében, de többségüknek csak közelharci fegyverei voltak, főként lánckardok és kések.
Egy mordulás kíséretében kivillantotta agyarit, majd egy ősi csatakiáltást hallatva, a közeledő horda felé iramodott, útközben megérintett egy apró rúnát a rúnafejszéje nyelén, mire az ősi szerkezet életre kelt a kezében és halvány kék izzás kélt a rúnavésetes fejsze körül. Még egy utolsó lövést megeresztett plazmapisztolyából a mutánsok közé. A szuperforróra hevített anyagnak semmi nem álhatott ellen, különösen nem a mutánsok gyenge bőre, és ruhafoszlányok, amiket viseltek. Mire a káosz, amit a plazmagömb pusztítása okozott, elenyészhetett volna már közük volt. Az ősi halálrúnákkal televésett enegiafegyvernek semmi sem álhatott ellen, pusztító hurrikánként csapott le a mutánsok szedett-vedett soraira koponyákat zúzott be, végtagokat és csápokat metszett le, vér fröcskölt a megcsonkított testekből és minden csapás után egy mutáns holtan esett össze. Érezte, hogy a benne lakó szörny átvette az irányítást teste felett, eszeveszett sebességgel vagdalkozott minden irányba, érezte, ahogy egy lánckard vágott a lábába de, most ez sem érdekelte ökle egyetlen csapásával véres masszává változtatta támadója fejét és hamarosan minden halott volt körülötte. Csupán levágott végtagok, fejek és a testek hevertek körülötte. A benne tomboló vadállat végre lenyugodott, és újra visszahúzódott elméje egyik rejtett zugába, a következő csatáig érezte, hogy ez sincs már túl messze.
Egy gyors pillantással, felmérte a helyzetet és még épp látta, amit Olaf egy repeszgránátot dob az egyetlen meg megmaradt kiméra belsejébe, amelyen hamarosan a robbanás lökéshulláma hullámzott keresztül, a nyitott kibúvónyíláson keresztül, vér és húscafatok zápora hullott.
Fejét az égnek vetve egy gyors szippantással, elemezte a levegőt is, még így az égő üzemagyag szagán és a káosz bűzén túl is érzete, hogy már csak a farkasok vannak életben. Hamarosan mind meg is jelentek körülötte három ősöreg fehér hajú veterán hasszúfog és a négy harcedzett szürke gyilkos.
-Jó kis harc volt mi Thor. -Kérdezte a vigyorogva érkező Thorvall.
-Az. Veszteségek?
-Nincs, csak egy sérült, Lars kapott egy repeszt, de rendbe lesz.
-Rendben akkor szedjétek össze, ami megmaradt az utánpótlásból, amit szállítottak és te Kjel meg hívd a viharsólymot, mire ide ér szedjetek minden használhatót össze. A Olaf te meg Thorvall addig aknázzátok alá a megmaradt, járműveket és robbantsátok fel őket.
-Leif te meg addig égesd el a hullákat, nyoma se maradjon ezeknek a fattyaknak.
Öt perccel később egy viharsólyom szállt le, az egykori konvoj füstölgő roncsai mellett, amit végeztek a használhatónak tűnő dolgok bepakolásával a viharsólyom felszállt, majd hamarosan sugárhajtóműveiből lángcsóvát lövellve elhúzott, a romos bolyváros felé.
|
