Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/50420
|
2008-04-04
Sokat gondolkodtam ma. Régi dolgokon, újakon, mostaniakon és elkövetkezőkön, de rájöttem, hogy mindig ugyanoda lyukadok ki... Nem hiába volt az egész napom egy "déjá vu" szigorúan űvel... Basszus komolyan elegem van magamból. Rájöttem, hogy önmagam ellensége vagyok, mindig lehetetlen dolgokat akarok véghezvinni, vagy megszerezni, hol csodálatos regények pattannak ki a fejemből (bár egyet tényleg meg akarok írni), hol csodálatos költőnek képzelem magam (pedig csak egy művem van, amire büszke vagyok, mi másról szólna, ha nem a halálról), hol hősszerelmesnek képzelem magam és kilómétereket futok a tomboló viharban, miközben még az erkélyig se tudok felmászni, mert a 4.-en lakik, hol a legjobb barátomba leszek szerelmes, most meg gyűlölök, az utolsó zsigeremig gyűlölök valakit, és mégis, csak Vele tudnám elképzelni az életem...
Jöttem haza, kellemesen hűvös éjszakában, pont ahogy szeretem, olyan jó érzés, ilyenkor tudod csak, hogy igazán élsz, érzed, hogy a hideg átjár, hogy körülöleli a tested, a hangok tisztán koppanak, rezegnek, érzed, hogy a világ csöndes, de Te ébren vagy, csak te adsz hangot, csak miattad koppanak a falak, csak miattad fúj a szél, és azt susogja az éles füledbe: Egyedül vagy! Felnézel, és üres eget látsz. Egybefüggő, fekete űr... világtalan üres, végtelen semmi, és hiányzó csillagok... Ocsmány egy világ az, ahol már a csillagokat se láthatod éjjel... teljesebb lett volna az éjszaka, ha megirenthetem, és láthatom még 1 percig. Talán a csillagokat is láttam volna, mégha nem is látszódnak...
|
