TeveClub! - Naplóm a lényeges naplója

Cuccok Center

Teve Center

Karaván Center

Kapcsolat Center

Gaming Zone

[ Mi ez? ] [ Írok ide ]

haverok:

Naplóm a lényeges naplója

Élő Vízforrás [64089 AL], gazdája Naplóm a lényeges
A kísértésről -Joób Olivér-

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék

A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/64089

A kísértésről -Joób Olivér-

A kísértésről
A SZERZŐ Joób Olivér.

"Azt hiszem, Ambrosius, milánói püspök mondta el azt a történetet, hogy egy fiatalember bűnös kapcsolatban élt egy nővel, míg egy napon megtért és új életet kezdett. Egyszer visszament abba a városba, ahol annak idején azzal a nővel kapcsolata volt. Az utcán az a nő messziről meglátta és utána kiáltott: "Nem ismersz meg, én vagyok az?" Erre ez az ember azt válaszolta: "De én már nem vagyok az."
Elolvasom »

A kísértésről

Láthattuk, hogy ennek a fiatalembernek is, miután új életet kezdett, a kísértővel harcolnia kellett. A szabadításban való részesedésünk, az Istennel való új közösség és új szív nem jelenti azt, hogy az eredeti állapot végleg visszaállt. Amíg ebben a világban élünk, ahol az ördögnek még mindig van hatalma, s ameddig ebben a testben élünk, kísérthetők leszünk és kísértések között élünk. Sőt bünt is követünk el. De Istennel való közösségünk azt jelenti, hogy menekülünk a bün elől, és nem futunk utána, hogy bünbocsánatból élünk és büneink ellen harcolunk. Ez hozzá tartozik a hitben való növekedésünkhöz és a megszentelődésünkhöz.
Szívünkben megszületett a hit, de az ember még sem lett büntelen. Ez a "már igen" és a "még nem" állapota, melyet sokan nem tudnak megérteni és elfogadni. Persze, hogy minden hívő ember szeretne büntelen, tökéletes lenni, de ennek az ideje még nem jött el. Mégis vannak, akik magukat tökéletesnek mondják, akik azt állítják, hogy ők már nem is tudnak bünt cselekedni. Ez elbizakodottság, képmutatás, egyfajta szektás vonás, mellyel rossz szolgálatot teszünk egymásnak is, mivel az érzékeny lelküeket kétségbeesésbe taszítjuk.
Hallgassuk meg, mit mond Pál apostol magáról. Megdöbbentő vallomást tesz a Római levél 7. fejezetében (vers 18-25). " Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bün. Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy - miközben a jót akarom tenni -, csak a rosszat tudom cselekedni. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelem törvénye ellen, és foglyul ejt a bün törvényével, amely tagjaimban van. Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bün törvényének."
Ilyen a kettősség a hívő ember életében is. Most már ismeri Isten törvényét, és annak tükrébe néz, és ott meglátja a bünt, amelyet eddig észre sem vett és nem is gondolt rá. De megismerte Krisztus szabadítását és bünbocsánatát is és ezért mindig is oda menekül, s azzal vigasztalja magát. Így hát az új életünkben nem az a helyzet, hogy mi részben bünösök vagyunk, részben igazak, hanem mi egyszerre vagyunk bünösök és igazak. Amíg a törvényt nézzük, addig bünösök vagyunk egészen, de ha Krisztusra nézünk, igazak vagyunk egészen. Luther ezt a felismerését híressé vált szavaival így fejezte ki: "Simul iustus et peccator", (egyidejüleg igaz és bünös). Ez jellemző az új életünkre. Ezért kell és lehet harcolnunk a kísértő ellen.
Luther Pál apostolnak előbb idézett vallomásához ilyen kommentárt füz: " A jó Pál nem akart volna bünben lenni és abban kell lennie. Én és mások is arra hajlunk, hogy szívesen lennénk bün nélkül. De ez nem akar sikerülni, bár küzdünk ellene. Bünbe esünk, újra felállunk, kínlódunk vele éjjel-nappal, vég nélkül. Mivel azonban ebben a testben leledzünk, ezt a büzlő zsákot a nyakunkban hordjuk, egészen nem tünik el, és egészen nem tudjuk eltüntetni, bár azon dolgoznunk kell. A régi Ádám tartja magát, amíg a gödörbe nem kerül. Nem keresztyén az, akinek nincs büne, sem bünt nem érez. De ha olyat találnál, az nem igazi keresztyén, az álkeresztyén. Sőt, anti-keresztyén." Ne áltassuk tehát se magunkat, se másokat. Nem vagyunk tökéletesek. Nem vagyunk büntelenek.
Az új ember látja, érzékenyen reagál a bünre. S a kísértő is jobban a nyomában van, mint azoknál, akiket hatalmában tud. Krisztus nemcsak győzött, nem csak győzelmében részesít minket, hanem maga mellé is állít a kísértővel folytatott harcban. A Jézus követése ezt is jelenti, hogy vele, az ő nyomában, az ő példája szerint és az ő erejével harcolunk a kísértés ellen. Ez hozzátartozik lelki növekedésünkhöz és a megszentelődésünkhöz, ahogy említettem. Hogy ez így van, arra bizonyíték az is, hogy Jézus a Miatyánkban ezt a két kérést a szánkba adja: "Ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól." Ez mutatja, hogy fenyegetett állapotban vagyunk, hogy gyengék vagyunk, és szükségünk van az Isten segítségére, és ezért kiáltanunk kell a kiértés és a gonosz támadásainak mélységéből és sötétségéből őhozzá. Jézus jól ismeri a kiértést, magának is része volt benne, és a mi gyengeségünket is, mert ember volt. " Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kisértést szenvedett mindenben, kivéve a bünt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmat nyerjünk és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk" - olvassuk a Zsidókhoz írt levélben (4, 15-16). Jézus maga is imádkozik a tanítványaiért a főpapi imádságban. " Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól." (Jn 17, 16) Az imádság a Jézus részéről és a mi részünkről is feltétlenül szükséges új életünk számára.
A gonosz célja, ahogy eddig is hallottuk, mindig az, hogy Istentől elszakítson, hogy bünbe, szégyenbe, kétségbeesésbe kergessen, hogy elpusztítson. Ez a keresztyének új élete esetében nem feltétlenül durva bünökre való csábítással történik, de az irány ugyanaz. Nagyon finom módszerekkel és nagyon finom bünökre tud csábítani minket az ördög. Sokszor jónak tünő dolgokat villant föl előttünk, hogy azokon keresztül Istennel való kapcsolatunkat elrontsa. Ilyenek az élvezetek, a hatalom, a pénz, a gazdagság, az elismerés, a siker és ezek istenítése, vagyis a bálványimádás. "Az az istened, - tanította Luther - amin a szíved csüng." Amit mindennél jobban szeretsz, amiben mindennél jobban bízol, amitől mindennél jobban félsz. A kísértések pozitív és negatív irányba húznak, kit, mikor, hova. Van, akit inkább a hatalom, a siker, a dicsőség ejt rabul, másokat a félelem, a gond, a csüggedés. Tudjuk jól, hogy elemi szükségleteink is milyen erővel hatnak, s azokon keresztül a gonosz milyen romboló munkát tud végezni. Az evés és ivás is istenünkké válhat. Ivásnál különösen is az alkoholra gondolok, de a kábítószerek is, a magasabb dimenzió keresése, sok embert tesz tönkre. Az elszabadult, zabolátlan nemi ösztön, sok gondot és bajt, szégyent és nyomorúságot okoz, családi életek felborulását. Ördögi manipuláció történik ezen a téren az ember vonzalmával, vágyódásával és sok pénzt keresnek egyesek ezzel. A pénz is nagy kísértés lehet. Sok minden, ami értékes és szép, kísértéssé válhat az életünkben, ha azzal a gonosz befolyása alatt önző módon akarunk élni és azok valami módon úrrá lesznek fölöttünk. Legyenek azok testi, fizikai, vagy lelki értékek. Jó ismernünk a magunk gyengeségét, a gyenge pontjainkat, hogy felismerjük a kísértést, és ellene tudjunk állni, hogy a gyenge pontokon erősítsük életünket.
Nem szóltam az olyan kísértésekről, mint az elbizakodottság, sértődés, harag, a mások megszólása, káröröm, irigység, másokkal való igazságtalan bánásmód. A kísértések között fontos figyelmeztetés Luthernak ez a mondása: "Azt nem akadályozhatjuk meg, hogy egy madár átrepüljön a fejünk fölött, de azt igen, hogy fészket rakjon a kalapunkon." Kísértő gondolataink jönnek, de azokat ne dédelgessük, ne engedjük, hogy befészkeljék magukat szívünkbe. Egyáltalában, nagyon fontos tanács: a szívünket ne hagyjuk őrizetlen. Ne engedjük, hogy akármilyen szellemi áramlat, hatás ki-be járjon. Ezért válogassuk meg a könyveket, a zenét, a TV-müsort, a társaságot, hogy azok ne távolítsanak el minket Istentől, hanem inkább közelebb vigyenek hozzá. Nem minden használ ugyanis, sőt, sok minden van, ami árt. "Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?"( Mt 16, 26) - életét károsítja, vagy elveszíti?
A kísértővel való harcunkban nagyon fontos az, hogy szívünket, gondolatainkat Isten értékei töltsék meg. Hogy ne legyen vákuum az életünkben, hanem a szívünk tele legyen Isten iránti hálával és emberek iránti szeretettel, ne legyen ott üres hely a sötétség számára. Az apostoli intésekben mindig szerepel az, hogy mit ne tegyünk és az, hogy mit tegyünk. Nem csupán tiltásból áll a keresztyén etika, hanem pozitív értékek elsajátításából. "Vessétek le tehát a régi embert, amely a megtévesztő kívánságoktól megromlott előbbi életmódja miatt; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazság-ban és szentségben teremtetett. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarát-jának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. Ha haragusztok is, ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, se helyet ne adjatok az ördögnek. Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szükölködőknek. Egyetlen rossz szó ki ne jöjjön a szátokon, hanem sokkal inkább az, ami alkalmas az építésre, ahogy a szükség kívánja, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. És ne szomorítsátok meg az Isten Szentlelkét, akivel el vagytok jegyezve a megváltás napjára. Minden keserüség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás, legyen távol tőletek, minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban." (Ef. 4, 17-32).
Legyünk bizonyosak büneink bocsánata felől, az Istennel való új közösség felől, s mindig újra erősödjünk meg ebben. Ezért a legkevésbé bízzunk magunkban, de a lehető legnagyobb mértékben bízzunk Jézusban. Az is jó tanács, hogy ne játsszunk a tüzzel. Van, aki könnyed játékot folytat a kísértéssel és szeret ahhoz minél közelebb menni és annak a csiklandozását, birizgálását kipróbálni. Egy gazdag úr kocsist fogadott. Hárman jelentkeztek s megkérdezte az egyiktől: "Te mennyire tudsz közel menni az árokhoz a kocsi kerekével?" Azt mondta, 50 cm-re. A másikat is megkérdezte, az azt mondta, én 20 centire. A harmadikat is, az azt mondta: "Jaj, az ároktól csak minél messzebb!" Ezt fogadta meg kocsisának. Ez jó tanács nekünk is. Mert olyan közel mehetünk az árokhoz, hogy már nem vagyunk urai a kocsinak és az becsúszik az árokba. Tehát az ároktól minél messzebb!
Nagyon nagy segítség a kísértés elleni harcban mások tapasztalata. Sokat jelentett nekem, amikor egy idős lelkész elmondta, hogy ő milyen kísértésekkel küzd. "Jé, hát ő is? Nem csak én?" Nagyon sokat jelent, ha mi szülők a gyermekeink előtt el tudjuk mondani: "bizony, kísértéseink és harcaink vannak. El is buktunk, de fölálltunk újra." Ez sokat segít. Ezért biztatni is kell a fiatalokat, de mindnyájunkat, hogy a kísértésben ne maradjunk egyedül. Keressünk olyan embert, akit megkérdezhetünk, akivel beszélhetünk, aki elmondhatja nekünk saját tapasztalatát. Ha már elmondjuk azt, hogy nekünk milyen kísértéseink vannak, akkor kiemeljük azt abból a sötét, tabuizált állapotából, már világosságra kerül és maga is világossággá válik. Jó beszélgetni, jó együtt imádkozni, jó kérni valakit, hogy imádkozzon értem a kísértéseimben, ahogy Jézus ezt ígérte is a tanítványainak.
Látjuk, hogy a keresztyén új élet is harc és nem sétatér. Pál apostol azt mondja: "Testemet megsanyargatom és szolgává teszem, hogy amíg másoknak prédikálok, magam valamiképpen méltatlanná ne váljak." (1. Kor. 9, 27) A sportoló képét használja, az ökölvívóét, a futóét, akik önmegtartóztatók a cél érdekében. Tudjátok, hány sportoló gyakorolja ezt azért, hogy jó eredményt érjen el. Hát nekünk, akik örök koszorúért futunk, vajon nem kell-e fegyelmezetten élnünk? Vigyázzunk, hogy a világ ne uralkodjék rajtunk, ne süllyedjünk bele, mint Péter a Genezáret tavába, hanem járjunk a vízen Jézus erejével. Az Újszövetségben olvasunk arról is, hogy Isten fegyvert ad a kezünkbe. Ismerjük Pál apostolnak a lelki fegyverzetről szóló igéit. "Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját. Kössétek lábatokra a készséget a békesség evangéliumának hirdetésére. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvös-ség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten igéje." (Ef. 6, 11-17)

« Előző bejegyzés

Következő bejegyzés; »

Problémás tartalom jelzése