Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/93356
|
2010-11-27
Én ilyen vagyok
Egyáltalán ki vagyok én? És milyen vagyok?
Az ambicíó és a teljesítményorientáltság jellemez. Ez miből adódik?
Talán azzal kezdeném, hogy szüleim mióta iskolába járok, tehát 6 éves koromtól, mindig a maximumot várták el tőlem, sőt még annál is többet.. ha lehetne hatost kapni, akkor hatost akarnának, de mivel az nincs, így megelégednek az ötössel is. Persze miden szülő ezt szeretné.. csak más szülők dicsérik is gyermekeiket, ha jó jegyet kaptak, kitűnő lett a bizonyítványuk vagy esetleg nyelvvizsgát szereztek. Na hát az én szüleim nem ilyenek.ők ahogy már mondtam a maximumot várták és várják el tőlem a mai napig is, de dicsérni soha nem dicsértek. Ez őszintén szólva igen rosszul esik tőlük, de.. ők már csak ilyenek. Ezzel a viselkedésükkel, pedig belémnevelték azt, hogy mindig jobbnak és jobbnak kell lennem, és soha ne elégedjek meg semmivel. Állandó megfelelési kényszer és örök elégedetlenség, ami jellemző rám.
Persze ez jó, mert előrébb visz az életben, de ha valamit maximálisra is teljesítek, akkor sem vagyok magamra büszke és nem vagyok boldog, csak „oké ez is megvolt”.
De ez nemcsak a tanulásra és eredményeimre terjed ez ki.A külsőmmel is folyton bajom van, főleg az alakommal. Jó persze az ember mondhatja, hogy ez csak a „serdülőkor átka”, de nálam ez nemcsak ezért van.
13 éves koromig enyhén szólva duci voltam, és emiatt rengetegen másként néztek rám és kigúnyoltak, főként a fiúk. A mai napig emlékszem arra, mikor az ebédlőben uzsonnakor egy kollégista gyerek (akinek ezt soha nem felejtem el) kismamának nevezett és az egész ebédlő rajtam nevetett. Ez a fájó emlék és az ehhez hasonlóak ösztönöztek arra, hogy lefogyjak, azonban azzal, hogy leadtam súlyfeleslegemet, problémáin nem múltak el. Még a mai napig is önbizalomhiánnyal küszködök és mindig azon gondolkozom vajon mások mit gondolnak rólam, vajon összesúgnak-e a hátam mögött. Így állandóan immár 6 éve valamilyen sportot végzek és, ha kell koplalok, és bár látszik az eredménye, nem vagyok elégedett.
A tökéletességre törekszem, mint külsőleg mint eredményeimben. Tökéletes akarok lenni, de mivel ezt nem érhetem el soha, hiszen senki nem tökéletes, örökké elégedetlen vagyok.
Másokat persze nem vetek meg azért, ha esetleg nem „jó tanuló”, sőt ahol lehet ott segítek. Szívese segítek házi feladatokban vagy anyagrészek elmagyarázásánál, mert ez boldoggá tesz, ha valaki az én segítségemmel kapott jobb jegyet.
Érzelmeimet abszolút NEM tudom kifejezni. Annyira rejtegetem mások előtt az érzelmeimet, mert gyengévé tesznek, hogy gyakran én sem vagyok tisztában velük.
Sem szüleim előtt, sem temetésen nem sírok. Akkor sem ha szomorú vagyok, akkor sem ha fáj valamim és akkor sem, ha boldog vagyok. Esetleg egyedül otthon a szobámban zárt ajtó mögött, de ez is ritka. Szerelmes soha nem voltam, de a közeljövőben nem is leszek,mert nem hagyom magamnak. Szeretek új embereket megismerni, de ritkán engedek valakit közel magamhoz. Kevés igazi barátom van, értük bármit megtennék, de viszont igen bizalmatlan vagyok és köztük és köztem húzódik egy fal. Ezt a falat az a sok csalódás okozta, ami eddigi életem során ért. Mindig én voltam a „lúzer”, akit kihasználtak, mert naív voltam. Vagy azért barátkoztak velem, hogy segítsek dolgozatoknál, vagy mert nem volt más. Ma már ez nem így van, nem hagyom magam kihasználni, óvatos és bizalmatlan vagyok.
Az osztályomban igen megosztó személyiség vagyok meg úgy általában is. Ez azért van, mert szeretek a közzéppontban lenni. Akarva akaratlanul is vezetőszemélyiség vagyok, ezzel sokáig nem is voltam tisztában, míg barátnőim fel világosítottak erről. Ez abban nyilvánul meg, hogy gyakran hagyatkoznak tanácsaimra, javaslataimra az emberek és az én szavam igen gyakran döntő. Mivel a mi osztályunkban sok vezetőszemélyiség van így, gyakran keveredek konfliktusokba és sokan nem szeretnek, vagy egyszerűen féltékenyek rám.
Úgy gondolom, hogy barátnak, talán jó barát vagyok. Szüleimnek panaszuk nem lehetne rám, de néha van.
Rossz tulajdonságaim: önző, makacs, akaratos vagyok. Bizonyos szintig nyitott, de aztán már zárkozótt. Megfontolt vagyok, a szívemre soha nem hallgatok, lehet nincs is xD. Észre sem veszem, ha másokat megbántok vagy eltaposom. Az embereket gyakran ellököm magamtól.
Az arcomra van írva, ha valami nem tetszik, túlzottan őszinte vagyok. Elfojtom érzéseimet, és még azzal, akit a legjobban utálok, azzal sem tudok igazán rosszat tenni, mert bűntudatom lesz. Mások érzéseit előrébb helyezem a magaménál.
Jó tulajdonságaim: kreatív, megértő vagyok. Könnyen átélem mások helyzetét. Próbálok segíteni még ha nem is sikerül.
Röviden ennyi.
Ez volt az önismeretre írtfogalmazásom, persze cenzúráztam pár helyen mielőtt beadtam. xD
|
