Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/275456
|
Samedi (Alternatív) 60 év múlva
Bruno a kórház parkja felé közeledett. Kellemes nap volt, meleg idővel. A távolban, meglátott egy öregembert, aki éppen egyedül sakkozott. Görnyedt volt, szakállas, szemei beesettek. Fején egy cilinder volt, ami meghökkentően hasonlított az Alice csodaországban leírt kalaposéra. Mosolyogva odament, majd leült az öreggel szemben. -Szervusz Samuel! Hogy telik a napod? -Sam kicsit feljebb néz, majd vissza a táblára, és rakosgatja tovább a bábukat. -Úristen...Sam! Mi történt a kezeddel? Tele van vágásokkal! Már megint az ered...-az öreg abban a pillanatban, ráhúzta csíkos inge ujját- Elestem...-morogta- Mi a franc ütött beléd? Hol rontottuk el? Mi lett veled...Egykor nevettél...szeretted az életet! Most meg...nézz magadra! -Az öregember nem válaszolt, kicsit oldalra pillantott, majd megroppantotta kicsit az ujjait- Emlékszem...hogy szeretted Samantát is...a nővéredet, emlékszel! Mi ütött beléd? Mikor meglepetésből meglátogatott, te üvöltve zavartad el otthonról. Mind ez...körülbelül 50 éve! -Nem szeretem a meglepetéseket...amúgy is...megmondtam, hogy nem láthat abban az állapotban. Mégis úgy látogatott meg. -Megbocsájtott! -rivallt rá Bruno- Még...az esküvőjére is meghívott, amire nem mentél el. Miért? Azt áruld el, miért? -Hogy miért? Nekem nincs családom. 6 éves korom óta nincs senkim. És...12 évesen...-itt abbahagyta, nem folytatta- Igen..12 évesen. Ő miatta vagy ilyen ugye? -Fejezd be -morrant fel az öreg, de Bruno folytatta- Azt gondolod hogy miattad halt meg. Bánod azt a napot, mikor elzavartad az angyalodat. Akit mindennél jobban szerettél. Az eset óta süllyedtél ilyen mély letargiába. Miatta kínzod magad állandóan, és választod a szenvedést. -Csendet! -Bruno nem fejezte be- Az angyal miatt vagy ilyen. Meg anyád miatt is. Megtalálta az örök fiatalság forrását. Egykor te is nagy kincsvadász voltál. Miért nem látogatod meg? -Én látogassam meg? Hol volt ő annyi évig? Ne mond hogy nem talált meg! -az asztalra csap, majd felszisszen a fájdalomtól- Ti miattatok lettem ilyen! Az emberiség miatt! Csak mert meghallották a nevemet, már mindenki arca undorba fordult! -Bruno megcsóválta a fejét- Az angyalok nem halnak meg Samuel. Rosszul tudtad. Lehet hogy sok mindennek utánajártál, de ez az állítás, hibás volt. Büszke rád, mert...-HAZUDSZ! Ő HALOTT! NEM BÜSZKE! NÉZD MI LETTEM! NÉZD MIT TETT VELEM MINDENKI! TAKARODJ! TAKARODJ INNEN BRUNO! TŰNJ A FENÉBE! -Samuel felkapta a bábukat, majd felé hajította. Bruno hátrált, majd hallhatóan sóhajtott. Samuel köhögve, és lihegve rogyott vissza a tolószékébe, a mellkasát szorította, nyögött- Ahogy akarod Samuel. Ha ennyire elszigetelve akarod tölteni az utolsó napjaidat...Legyen így. Örültem hogy ismerhettelek. Dr. Samuel Edwillen. -TAKARODJ!- Üvöltött még egyet az öreg. Bruno elindult, majd kis idő után visszafordult. -Még változtathatsz rajta. Egy fehér nyúl mesélte...-azzal tovább sétált. Samuel ült üveges szemekkel. Egy fénylő tollat húzott elő a cilinderéből, majd nézegetni kezdte. Fénye olyan volt mint a napé. Az öreg szeméből egy könnycsepp gördült, majd eltette a tollat. Ekkor egy szőke ápolónő lépett Samuel mögé, és tolni kezdte vissza az épületbe. -Elég volt a pihenőből. Úgy látszik megint felzaklattad magad. Ideje lepihenni. -Samuel még mindig maga elé bámult. Ezernyi dolog járt a fejében. Benyúlt a zsebébe, majd egy törött, ezüst zsebórára pillantott, amin dátumok voltak. ~Megváltoztathatom. -kicsit elmosolyodott, majd hátradőlt. Mögötte, az ápolónő kedvesen elmosolyodott, és amíg a kórházba kísérte vissza Samuelt, talán senki sem vette észre, hogy kitárta angyal szárnyait, amik talán fényesebbek voltak, mint a nap.
|
