Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202507
|
2025-07-19
Első találkozás
A sztori még akkor kezdődött amikor Magyarországon éltem, olyan 2011 magasságában. Megismertem egy német fiút a neten. Kedves volt, megértettük egymást. 2012-ben akartunk először találkozni egy koncerten, de mivel én a telefonom a kocsiban hagytam, ő pedig nem volt teljesen biztos hogy én vagyok az, nem lett semmi a találkozóból.
Most, 2025-ben, megannyi szar és probléma után eldöntöttük, végre találkozunk.
Tegnap el is jött a nagy nap. Be voltam szarva teljesen mert konkrétan minden szcenáriót lejátszottunk fejben a beszélgetések során. A sima beszélgetéstől kezdve... Igen, MINDEN lehetséges változatot. Neki ugye van otthon egy rossz kapcsolata és egy 4 éves gyerek, nekem csak egy pocsék kapcsolat. Így úgy voltunk, jöjjön aminek jönnie kell.
Elhozott a banktól és előtte én kiválasztottam egy helyet ahova mehetünk. Kis erdei ösvény, ami kivisz az autópálya mellett egy búzatábláig. Na úgy voltam vele, itt nem talál ránk senki, csak mi leszünk. Ő szeretett volna egyet sétálni, így kiszálltunk és negindultunk az ismeretlenbe. Útközben mindenfeléről beszéltünk, otthon, család, politika. Felértünk egy szélerőműhöz. Már épp kezdtünk feloldódni, kéz a kézben sétálás, ölelések, az első csók is elcsattant amikor megrebben és szól hogy jön valaki. Megfordulok, hát nem a szomszédom kutyával? Ott a Jóisten valagán, azt se tudom hogy került oda. Mindenesetre áldjuk az eszünk hogy nem melegedtünk bele nagyon a dologba és nem láthatott olyat amit nem kéne. Így is cinkes nekem mint házas asszonynak a dolog... Visszamentünk a kocsihoz. Olyan jó érzés volt majd' 10 év után valaki karjaiban aki értékel. Aki megbecsül, akivel végre tudok értelmesen beszélgetni. Közben számtalan autó húzott el mellettünk az autópályán dudálva. A tervezett két óra seperc alatt elrepült. Sokat nevettünk, összebújtunk a csomagtartóban ülve. Olyan volt ez az egész mint egy álom. Sajnos Rudolstadtban lakik, innen 130km-re így lassan vissza kellett indulnia. És itt lépett közbe a sors, Gondviselés, ki minek hívja. Meg akart fordulni de teljesen elfelejtettem én is hogy minden tábla végén egy mély árok van. Richtig hogy felfeküdt a kocsi. Nem mozdult semerre. Agyaltunk, égett a pofám hogy miattam került ilyen helyzetbe. Végül a kisfia homokozós játékaival félig kikotortuk a kocsit a nedves agyagból majd ő nyomta a gázt, én ritmusra toltam a kocsit. Sikeres művelet, de közben elment egy jó másfél óra. Na nem mintha bántuk volna. Mondjuk lehetett volna kellemesebben is eltölteni azt az időt, de ami késik az vonat ahogy felénk mondják. Útközben még útba ejtettünk egy benzinkutat kezet mosni mert tiszta kosz volt a kezünk meg vettünk vizet, majd hazahozott. Mondanom sem kell, nagyon nehezen akartam kiszállni mellőle a kocsiból. Azóta is csak rá tudok gondolni. Lassan egy évtizede nem éreztem ilyet. Se azt hogy valaki mellett így ragyognék. Ha nem lenne megkötve a kezünk a család és házasság által, én már holnap hozzá is költöznék. Tudom, túl sokat vártunk, elszalasztottuk a nagy lehetőséget több mint 10 éve, de boldog vagyok hogy mégis itt vagyunk egymásnak és a legjobbat fogjuk kihozni abból amink most van. Ez a nap pedig több szempontból felejthetetlen marad mindkettőnknek ❤️.
|
