Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/214926
|
2005. szeptember 19.
Ott künn hűvös van kikeletkor,
Szivünkben tavasz,szerelem.
Ott reszket a korán nyílt virág,
Itt elhalt már a gyötrelem.
Még nem oly régen nyári napnak
Lángjától sem hevült szivünk,
Most csodás meleg fűzi egybe;
Tavasz van,remélünk s hiszünk!
Künn hűs szellő tép le virágot,
Jer!hajtsd vállamra kis fejed.
Télről regél a kósza szellő,
Mesét mondok én is neked.
Sivár életről,hosszú télről,
Enyészetről beszél regém...
De ne reszkess hát,drága kincsem:
Tavasszal,csókkal végzem én!
...Bohó gyermek volt;álmodozva,
Vágyón kezdé az életet,
Szivében vágyak lángja égett...
-Róla mesélek most neked.
Ha láttad volna,mint ölelte
Karjával a világot át,
Megszántad vón'szegény rajongót,
Ki semmiért mindent od'ád!
Mindent!Hiszen szivének kincse
Volt gazdagsága,mindene!...
Dobogott,vágyott,égett e szív,
Százhangú dallal volt tele.
Óh!de a dal elhangzott árván,
A vágy sóhaj lett nemsoká;
Szeretet szárnyán merre szálljon?
Nincsen rokonszív,nincs hová!
S eljött a tél.Didergő lelke
Úgy reszketett,mint kismadár,
Melynek lehullott pelyhes fészke,
Ha elhervadt az enyhe nyár.
Ajkán elhalt már rég' az ének,Reménye eltünt,el...tova...
S ha visszaszállt egy pillanatra,
Egy sejtés üzte el:soha!
Tovább bolyongott fázva,némán,
Nem ejtett ajka egy panaszt,
De bánat ült a sápadt arcon.
Ki látta meg?Ki látta azt?...
Egy szép leány volt.Olyan lágyan,
Epedve kérdé bánatát...
Egy fénysugár tört át az éjen:
Van még a földön jó barát?!
Van még!Az ifjú hitte,hogy van.
Szive megnyílt.Ajkán a dal
Felcsendült ismét;forró vágyba
Olvadt belé a bús sóhaj.
A sebzett szív ujult reménye
Általragyogta új dalát:
Vihar után a nap pazarlóbb,
Ragyogva szórja sugarát...
Délibáb volt a lány szerelme,
Mely kopár pusztát szánva-szán,
Csalóka fényét önti rája,
Hogy így enyhítsen bánatán.
Elszáll,midőn a nap is tünik,
Ha közelg az éjszaka,
-Elszállt a lány,elüzte tőle
Az élet egy kis vihara.
Szegény fiú!Nem sírt.Miért is?
A sors kegyetlen zsarnokunk,
Haragja akkor sújt le mindig,
Amikor boldogok vagyunk.
Amikor szerelmet sóvárgunk,
Egy sontváz karja nyúl felénk...
...Ez a sorsunk...De te miért sírsz,
Édes szerelmem?Fáj mesém?
Ne sírj,ne sírj!Nem mondom tovább,
Ölelő karod fogjon át,
Ajkad zárja mesélő ajkam,
Mely a te csókodért sóvárg.
Újjá teremt,égig emel föl
Felejtet mindent ez a csók...
E csók az én bús mesém vége
S lehet-e vég,mely csattanóbb?!
|
