Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/278296
|
2007-10-10
Kinyitottam a szemem. Nedves, nyirkos helyen ébredtem. Nem voltam megkötözve, de éreztem, hogy elvették a táskámat, a benne lévő könyvekkel együtt. Felültem, sajgott a fejem, és a karom. Körülnéztem, és egy cellában voltam. Hideg volt, és nedves, nem épp egy kényelmes hely. És irtózatos, elviselhetetlen a bűz. Valahol messze csobogást véltem hallani. A falra tapasztottam a fülem.
- Mint valami... ez...
- Igen, ez egy csatorna. - fejezte be helyettem a rácsoknál álldogáló görnyedt alak.
Felkaptam a fejem, még csak most vettem észre.
Kiegyenesedtem, és a rácsokhoz lépkedtem, hogy jobban szemügyre vehessem az alakot. Amikor a rácsokhoz értem, már kivehetőbb volt a pasas. Púpos volt, ráncos, tele hegekkel, a ruhái foltosak, és szakadtak, az orrán látszott, hogy már jó párszor el volt törve. Rettentően bűzlött. Mégis, a vigyora volt a legrondább. Sárga csorba, itt-ott törött fogai voltak. Az egyik szeme kéken nézett ki a nagy világba. Haja kisebb csomókban volt a fején, de alig. Körmei alatt a piszok és a gomba lakott. Irtózatos látvány volt. Ahogy végignéztem rajta az undor ülhetett ki az arcomra, mert a férfi váratlanul megszólalt:
- Hát, nem sok fotó modell felkérést kaptam az is biztos... - elvigyorodott.
A kezét az egyik rácsra tette, mire a cella ajtaja kinyílt.
- Itt az ideje, hogy bemutatkozzon kisasszony - mondta, és kicsit oldalra lépett, hogy kiengedjen. Tétován néztem a nyitott ajtóra, majd a férfira. Pár pillanatig ott álltam, majd elindultam. Határozott léptekkel mentem arra, amerre a folyósó vitt. Hallottam a saját léptem kopogását, ahogy visszhangzik a nedves falakon, a víz halk zubogását. De akárhogy is koncentráltam, a mögöttem lévő alak semmilyen neszét nem hallottam. Semmit. Még egy köpeny suhogást sem. Csak a jelenlétét éreztem, hogy mögöttem halad. Semmi többet. Váratlanul egy ajtó jelent meg az egyik falban. Ha nem ránt vissza a pupos, simán el megyek mellette. Az ajtó elé állított. Az ajtó kinyílt, és egy közepes kis terembe értünk. Félhomály fogadott minket, kellemes légkör, és a bűz furcsa mód ide nem ért el. Egy U alakú hatalmas asztalnál öreg, sebhelyes, és nem épp szép férfiak ültek. Bár a puposnál azért tűrhetőbbek voltak. Bár öltözetük nekik sem volt épp ápolt, mégis, tekintélyt parancsolóak voltak. És amit azonnal éreztem, hogy... félelmet árasztottak. Félelmet, és könyörtelenséget. Némelyik öreg széke mögött egy-egy ifjú arcot véltem felfedezni.
"-Vértestvérek, vagy tanoncok" - gondoltam. Sokan szemügyre vettek, én viszonoztam a pillantásukat. A legmagasabb támlájú székben legnagyobb meglepetésemre egy egyszerű köpenyben ülő középkorú férfi ült. Se nem ronda, se ápolatlan külsejű, de nem is szívtipró, és elegáns. Mégis magával ragadó volt, ahogy rá néztem. Mintha magához húzott volna. Váratlanul a púpos meglökött hátulról, és én a földre estem. Néhányan kacagni kezdtek, vagy elmosolyodtak. Éreztem a tekinteteket magamon. Az egyszerű férfi tekintetét is. Felakartam állni, de a púpos gyorsabb volt. Elkapta a kezem, hátra csavarta, én pedig csak egy hatalmas reccsenést hallottam. Az emberi énem felüvöltött bennem, de az ajkamba haraptam. "Tűrd a fájdalmat! Tűrd" mondta a vámpír énem teljes nyugodtsággal. Visszaszorítottam a tüdőmbe a levegőt. Nekem még szükségem volt rá, nem úgy mint a vámpíroknak, akik nem lélegeznek. A pupos még mindig hátra csavarta a kezem, és tartott.
- Köszönjük Ogeros a bemutatót. Most már elengedheted - mondta az egyszerű férfi. Ogeros a pupos elengedett és kicsúszott a lábam alól a talaj, a törött kezem, és vállam nem éreztem, csak valami kemény szúrást a helyükön, ami nem fájt, csak... csak dühített. Bosszantott. Térdre rogytam, a fejem lehajtottam. Az egyszerű férfi hangja belehasított a fülembe.
- Hogy hívnak? Mi vagy? Mire emlékszel?
- Mintha nem tudná - morogtam. Éreztem, hogy Ogeros felemeli a kezét a hátam mögött.
- Ogeros! Nem kell. Hagyd csak. Türelem!
Ogeros leengedte a kezét.
- Felelj szép leány! Hogy kerültek hozzád ezek, és mik ezek pontosan, tudod-e?
Felnéztem, és a két könyvemet láttam a kezében, melyet még egy étteremben adott nekem négy vámpír, akik azt mondták, a huguk vagyok. Ekkor valami erőt vett rajtam...
(folyt köv)
|
