Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/286417
|
Kérdésed
Hirtelen minden elhangzott szó mögé kérdőjel kerül.Próbálom megérteni,elfogadni de piszok nehéz.Miértek hada döngeti agyam kapuját.Nem merem őket beengedni,kívácsiságuk kielégíteni.Kell,hogy maradjon valami szép,ami ha felvillan mosolyt vagy boldogságcseppeket varázsol.Vagy nem?Ragaszkodjak a puszta tényekhez?Ha meghagyok emlékeket olyannak,amilyennek megéltem ,tudván,hogy nem úgy voltak igazak,hazudok-e önmagamnak?És ha igen?Nincs jogom hozzá?Hivatkozhatok tudatom bírósága előtt arra,hogy nincs időm már új szépet keresni és nincs erőm új mesét álmodni?És ha töredelmesen bevallom,hogy nem is keresnék ha lehetne sem mert ez még –szerintem- így is szebb,mint,ami jöhetne esetleg?!Ha bevallom,hogy NEM AKAROK már mást,máshogyan,máshol.Ha beismerem,hogy megelégedek ezzel,hazudhatok szép múltat?lTud-e az ember önmagának hazudni ismervén a valót?
Tűzzé váltam, ha szerettél,
Ha vágyad átkarolt,
Minden kincs, amit kerestél:
A csókom lángja volt.
Feljebb jártam a hegyeknél,
De sorsom másra szólt:
Veled szálltam, de leejtettél,
Túl nagy ára volt....
Tűzzé váltam a szemedtől
Amit egy csók el nem olt-,
Távol jártam az időtől,
A világ messze volt...
Mézzé váltam, ha nevettél,
A szívem így válaszolt-,
Veled szálltam, de leejtettél
Túl nagy Szívem zárva már-,
Elszökött a szíveddel a nyár-,
Én voltam szerelmed virága-,
Hervadni te hagytál...ára volt...
Szívem zárva már-,
Láthattad az álmom, de meguntál.
Elhittem, hogy nincs szebb világ,
De sorsomra hagytál... hazudtál...
|
