Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/266029
|
Elszakított lélek
A bombázás abbamaradt, melyet mély csend követett. Zsolt mégis perceket töltött a csatornában a biztonság kedvéért. Nem akart úgy járni, mint a barátja, Richárd, ki tegnap meggondolatlanul ki ment, a robbanások elcsitulása után, azonban egy bombázót kísérő vadász nyomban agyonlőtte. Zsolt feljött és egy füstölgő várost tekintett meg, melyben a civil lakosság jó része már halott. Az idő felhős volt, és egyre inkább sötétedett. A hidegtől egy rongyos kabát védte meg egyedül, melyen már két lövés nyom volt látható. A hullák közül guberálta, mikor hűvösebbre fordult az idő. Barátaitól, szeretteitől elszakadt, mikor a Honvédség elkezdte kiüríteni Budapestet. Azóta eltelt 4 hónap, és kezdte megszokni a jelenlegi helyzetét. Richárdal jártak élelem után, illetve fegyver után, ha az ellenség rájuk találna. Társa halálát nehezen tudta felfogni. Miután kimászott a csatornából elindult és leült az egykori HÉV megállóba, majd fogott egy cigit és rágyújtott. A háború alatt a stressz levezetése miatt szokott rá. Szívott egy nagyot a szálon, melynek a végén csak parázslott a dohány. A régi szép idők jártak a fejében, mikor még béke honolt az országban és a világban. Magyarország csak fél éve lépett be a háborúba, azóta viszont minden romba dőlt. Elnyomta a csikket, majd simogatva dús arcszőrzetét, elmélkedett. Nem bírja tovább, egy helyben ülvén. Muszáj valamerre mennie, inkább hal meg mintsem magányban töltsön heteket, hónapokat, éveket. Partizáncsapatokat akart keresni, kikkel harcolhat Budapest felszabadításáért. Bement a félig lebombázott kisboltba, majd az ételeit, fegyvert és lőszereket pakolt a hátizsákjába. A pakolás közben kezébe került a szeretteiről, barátairól néhány fotó. Végignézvén őket egy könnycsepp gurult le 24 éves arcán. Majd letörölte a könnyét, szigorúbb arcot vett fel, zsebre téve a képeket, és elindult a belváros fele, a Grassalkovich úton. Az út alatt egy szem élőlényt sem látott, még patkányokat, varjakat, legyeket sem. Minden olyan volt, mint egy apokalipszis filmben mely csak az ember fejében létezett. Táskájából elővette a Desert Eagle, melyben egy teli tárnyi 41-es Magnum töltény volt. Minél sötétebb lett, az idő annál rosszabbra fordult, a szél jeges karmait a túlélő arcába eresztette. Ereje csontig hatolt. Úgy festett havas esőben kell majd folytatni az útját a belvárosba. Mire a teljes sötétség leszállt, addigra már elkezdett havazni is. Hogy ne ázzon át teljesen a ruhája, egy félig meddig romos házban húzta meg magát. Hamar elaludt, hogy másnap korán tudja folytatni az útját. A hideg ellen nem volt elég meleg a takarója, másnapra emiatt elszíneződött a kislábujja. Túlságosan nem érdekelte a tény, hogy ha így folytatja, a lábujja elhalhat. Csak a cél lebegett a szeme előtt, a belváros, és a partizánharcok. Az éjszaka alatt nem esett olyan sok hó, de annyi bőven, hogy a cipője átázzon. A sport cipőjét eleve nem hóba tervezték hát, még ha lyukas is volt. De nem érdekelte a hideg, se hogy a lába csupa víz. Csak a cél lebegett előtte. Másnap hajnalba folytatta az útját. A hajnal illata egy kicsit javított a kedvén. Szerette a hajnali illatot, és a napfelkeltét. 9 óra táján már elérte a vágóhidat, a belváros külső részét. A háború kitörése óta nem járt itt. A látvány azonban szokványos volt, csak a lerombolt Lágymányosi híd volt furcsa látvány számára. A nézelődését egy tank hangja szakította félbe. Gyorsan berohant az egykori bevásárlóközpont maradványaiba, és egy kis résen keresztül figyelte, honnan fog jönni a monstrum. Nem kellet sokat várnia rá. Hamarosan egy hatalmas T-72-es vehetett alaposabban szemügyre, kíséretében néhány orosz gyalogossal kiknek AK-74-es volt a kezükben. A portól, mely a résen keresztül szívott meg lett a hatása, ugyanis tüsszentenie kellet. A kisebb csapat megállt, majd a tank fedele felnyílt, és kibukkant egy orosz férfi felsőteste. Kabátja fekete színű,a kabát maga bőrből volt.
- Проверка здания! Заключенные должны не случайно! – Hangzott a parancs a szájából. Zsolt tudta, hogy ez mindent jelenthet neki, csak jót nem. Megpróbált egy nagyobb törmelék mögé bebújni, ami sikerült is. A mutató ujja a ravaszon volt, készen arra, hogy meghúzza. Az egyik katona éppen feléje tartott, a hangok alapján. Zsolt egész teste remegett, a szíve majd kiugrott a helyéről. Az orosz kiszúrta a nagy sziklatömböt mely mögött, ott hevert a túlélő, és elindult benézni mögé. Zsolt hallotta, hogy a léptek közelednek. Felkészült a lövésre. Amint a katona behajolt, és a feje látható volt, meghúzta a ravaszt, ami az orosz fejében kötött ki. Társai egyből figyelmesek lettek a lövésre, és elindultak a hang irányába. Zsolt gyorsan cselekedett, felkapta az AK-74-et és keresett egy jó fedezéket, ahonnan könnyen tüzelhet majd a rohanó alakokra. Amint bekúszott egy jó fedezéknek tűnő oszlop mögé, a katonák megjelentek és tüzet nyitottak. Csak az oszlopot találták el. Az ellenség viszonozta a tüzet, és az 5 katonából kettőt el is talált. Az egyik orosz egy gránátot dobott a fedezékbe. Zsolt amilyen gyorsan tudta visszadobta, és szerencséjére kiszedte a küldőt. Majd utána előtört a fedezékből és egy hatalmas ordítás közepette elkezdett lőni, össze vissza. Kilőtt minden golyót a tárból. A megmaradt két katona holtan zuhant össze. Eldobta az AK-t majd odarohant az ablakhoz. Az ablaknál fogadott látvány volt az utolsó dolog, amit láthatott. A T-72-nek a tornya közben pont a romok felé fordult. Amint feltűnt a „partizán” a tank tüzelt. Zsoltnak a bal keze és lába teljesen leszakadt, a jobb kezének a fele pedig teljesen szétment. A tankparancsnok majd kiszállt, és odament a holttesthez. Mélyen a szemébe nézett. Azonban csak egy üveges tekintett nézett vissza.
- Это пять солдат вы ублюдок- Mondta, és elővett a zsebéből egy Desert-et és főbe lőtte a holttestet. A halál azonban nem sajnálatos volt. Tudta, hogy nem élheti túl a háborút. Utolsó érzésként örült, hogy vége van ennek a szörnyű világnak számára, melyben élt. Csak azért „imádkozott” a halála előtti pillanatokban, hogy szerettei jó egészségben t
|
