Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/137611
|
Rules Of Attraction
„Mert… elfogyott a sör.”
A vonzás szabályai. Egyetem. Egymást követő örökös alkoholos, narkós, másnapos lebegés. Egy kimondatlan vágy, hogy mégiscsak megtaláljuk a szerelmet, az igazit, talán életünk igazolását is:
„Most meg csak nézzük egymást, mindketten egyenletesen lélegzünk. Most reggel van, és nem alszunk, és minden tiszta, fényes és tiszta, és aztán elalszom… Mikor felébredtem délután, Mitchell már elment, Nem Hampshire-be. De az ágy mellett félig teli a hamutartó. Előtte üres volt. Egész végig nézte, ahogy alszom? Azt nézte?”
„A rohadt rádióm ma reggel hétkor véletlenül bekapcsolt, és már nem tudtam visszaaludni, úgyhogy kikászálódtam az ágyból, rögtön rágyújtottam, és becsuktam az ablakot, mert jéghideg volt a szoba. Bár alig bírtam kinyitni a szemem (biztos voltam benne, hogy akkor széthasad a koponyám), annyit láttam, hogy még rajtam van a nyakkendőm, az alsónadrágom meg a zoknim. Nem tudtam rájönni, hogy miért pont csak ezek a ruhadarabok maradtak rajtam, úgyhogy sokáig csak álltam és bámultam a tükörbe, és próbáltam felidézni az éjszakát, de nem ment."
„Aztán gyorsan leszaladtam és mentem az órára.”
„Ültem az egyik padnál, de oda sem figyeltem a professzor darálására, néha Mitchellre pillantottam, aki boldognak tűnt (na ja, éjjel dugott egy jót), és jegyzetelt.”
”És ahogy ott ültem, boldogtalan szerelmesnek éreztem magam. De aztán persze eszembe jutott, hogy csak a fele igaz: hogy boldogtalan vagyok.”
„Sercegés. De aztán hallok egy dalt, amit akkor szoktam hallgatni, amikor Victorral jártam. Hülye dal volt, és akkor nem is szerettem, de most illik a hangulatomhoz, és elbőgöm magam. Szeretném leírni ezt az érzést, vagy kirajzolni magamból, de aztán úgy érzem, hogy ettől az egész tisztátalannak és művinek tűnne. Valahogy olyan olcsó lenne tőle az érzés, úgyhogy csak fekszem ott a fehér fényességben, és az emlékekre gondolok, melyeket a dal felidéz. Victor emlékére. A kezére… A karjára. Arra, ahogy borotválkozott… Ahogy szeretkeztünk a lakásán. Barna szem. Mi még? Kezd elhalványulni bennem. Megijedek. Megijedek, mert amíg itt fekszem, hirtelen úgy tűnik, mintha ő már nem is létezne. Mintha csak a dal létezne, amelyik most szól, Victor pedig nem. Majdnem olyan, mintha csak én találtam volna ki őt magamnak a múlt nyáron.”
„Itt van Getch, radikálisan betépve, és azt magyarázza, hogy azok a kölykök a legokosabbak, akik meghalnak csecsemőkorukban, mert megérzik, milyen szörnyű az élet, és inkább kiszállnak belőle.”
„Borzasztóan kiborítana, ha más lennél; ha én ott lennék veled, te pedig valahol messze lennél, egy másik bolygón. Az nem lenne jó.”
„Nagyon fáradt vagyok. Ennyi vagyok. Valaki, aki mindenbe belefáradt. Na mindegy, drága Victorom, ennyi elég. Többé nem fogok gondolni rád… Csak azt remélem, emlékszel, ki vagyok. Ne felejts el, kérlek…”
„Mi ez az éjszaka, hacsak nem csinálok valamit? Ez is csak egy újabb nagy semmi? Mint az összes többi kurva éjszaka?”
„Utálom ezt a szexben. Mindig az van, hogy valaki akar és valaki ad, de nehéz megoldani, hogy ki mit akar, ki mit ad. Nehéz megoldani még akkor is, amikor jól megy.”
„Elmegyek informatikaórára. Utálom, de szükségem van a kreditpontra.”
„...várom a Ma Estét és várlak Téged. Várom azt a végső pillanatot. A pillanatot, mely annyira telve van várakozással és vágyakozással, hogy szinte nem is akarok ott lenni, amikor bekövetkezik. De kész vagyok rá. Eljön a nap, amikor majd engem akarsz, sikítja a rádióm. Úgy van. Ma este.”
„Mit tehet? Elképzelhető, hogy odamegy hozzád és elkezd mindenféléket mondani neked, és te nem hiszed azt, hogy egy szimpla őrült, egy tébolyodott, a szerelem megszállottja? Nem. Lehet, persze, hogy nem így van, de akkor is vége. És ő soha nem lesz a tiéd. Ilyen egyszerű. De a mosolyod még visszahangzik benne, és, igen, túl késő."
„Meglepően nyugodt és békés vagyok a józanság és a merevrészegség közti különös holt térben.”
„-Gondolom, nem a te hibád, ha nem érzel ugyanúgy, ahogy én – mondom neki.
-Ja. Nem az én hibám – mondja, és még mindig a kocsit próbálja beindítani.
-De ettől nem fog megváltozni az, ahogy én érzek – mondom neki.
-Pedig jó lenne. – Ezt motyogva mondja, kibámulva a szélvédőn.”
„Úgy érzem, semerre se tart az életem. Hihetetlenül magányosnak érzem magam.”
„Mi lenne, ha megpróbálnál olyan fia lenni az apádnak, amilyet ő akart?”
„Bömbölt a zene, kint szállingózott a hó, sötét volt a teremben, a kandalló fényét meg a sarokban, a karácsonyfán villogó fényeket leszámítva. Ez volt a döntő pillanat. Ez volt a pillanat, amikor az egész összeállt. Igen: itt akarok lenni.”
„”Szerettelek” – mondtam neki az utolsó alkalommal, amikor együtt voltunk. Nem tudtam, hogy az lesz az utolsó alkalom.”
|
