Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Marcella naplója


Dromedár Manci [197997 AL], gazdája Marcella
2005. március 27.

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/197997
2005. március 27.

Ma Húsvét vasárnapja van, a feltámadás valódi ünnepe.
Persze az ebéd is ünnepi volt, aztán az éppen nem beteg lányaimmal nagy tojásfestésbe kezdtünk, a szép magyar hagyományt megtartva. Jómagam már évek óta ősi magyar motívumokat használok fel hímestojásaim díszítésére, amit Malonyai Dezső magyar népművészetről szóló könyvéből gyűjtöttem. Nem könnyű a tojást szépen, egyenletesen festeni, nagy odafigyelést igényel, de mindig nagyon élvezem. Lányaim munkája pedig egyenesen lenyűgözött: azt a türelmet, amit 5 éves Rita lányomnál tapasztaltam, felnőttnél is ritkán látja az ember! Zsófi (7 éves lányom) is szépeket alkotott, de sietősen és türelmetlenül, és persze sosem volt megelégedve az eredményel, pedig csak a türelem hiányzott, a tehetsége éppúgy megvan, mint a családunk bármely tagjának. Majd megjön az ihlet, csak ki kell várni.
Évikémet sajnáltam, ma megint belázasodott, semmihez sem volt kedve, pedig nagyon szeret tojást festeni. Hát ma csak talán kettőt alkotott, míg a két kicsi huszat is kipingált.
Dromi Papi a legjobb, minden húsvétkor nekiáll ő is, és szerintem a legszebb hímes tojásokat ő alkotja!
Kedves karavántagjaimnak üzenem, a karavánnaplóban a húsvéti népszokásokról kezdtem folytatásos bemutatást. Dromi Papi naplójában mindenki találhat kedvére való locsolóverset is az ünnepre.



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat