Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Andris naplója


Andita [228180 AL], gazdája Andris
2005. szeptember 10.

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/228180
2005. szeptember 10.

Hali naplócskám!
Képzeld ma volt próbám, és ma ismertem meg az első saját számunkat. Hát annyit róla hogy ÁLLATI!!! Biztos híresek leszünk:P
Bár szám még nem 100%os, de dolgozunk rajta. Az a címe hohgy Az Új világ.
Kegyetlen jó.
Télleg még nem is meséltem a zenekarról. Az a nevünk hogy Újkút HK. hát ennek a névnek hosszú története van. Szal a lényeg hogy egy kertvárosi ház nappaliában próbáltunk, és hááát zengett az egész utca, és a rohatt szomszédok ahejett hogy szoltak volna rögtön kihívták a rendőröket. Azaz a Csanaki helyi kirendeltséget. akik elkérték a személyinket és bevezettek a nyilvántartásba, és majdnem feljelentettek minket. hát innen a HK : helyi kirendeltség.
Az újkút pedig az utca neve ahol ez a ház van.
Azóta leköltöztünk a pincébe.
Eddig skatetet, skat játszottunk más együtesektől,pl: Blink, Green day, Ska-p stb.
És már volt 2 koncert is, az egyik Győrújbaráton a másik pedig Kőszegen. és állati jók vagyunk, meg szerények:P
Hát a felállás: Tóth Máté az énekes és a gitáros. Halász Gábor a basszeros, Tóth Bence a dobos és vokálos( Máté és Bence testvérek) és Én a sologitáros. ÉS kersünk egy szintetizátorost. szóval ha van egy győri szintis aki jó arc és még játszani is tud, és játszana reggae-t akkor jelentkezzen:P
Na aszem ennyi, egyébként ait ez nem érdekel annak szorri hogy ennyire untettem, de ez az együttes életem 50% kiteszi:Pés nekem nagyon fontos, amúgy is ez az én naplóm bazzeg!!:P
Na szal happy vok, mert jó volt a próba. és levezetésnek jót zúsztunk, na szal ilyenkor szép az élet. És a Tevém megtanult gitározni!!! olyan büszke vagyok rá, teljesen elérzékenyültem, hüpp hüpp.
Idén újra elkezdtem zongorázni, eddig 7-8 évet játszottam ,és most megint, szurkoljatok.
Ja és meg akarok tanulni Szájharmónikázni.:)
Na mára enyit aszem
legyél jó kisnapló. pápá



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat