Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/73869
|
Malacka egy Elefánttal 2
Mackó megint az orrát dörgölte, és elismerte, hogy erre bizony nem gondolt. De aztán felragyogott és kijelentette, hogy amennyiben éppen esne akkor, az esetben az Elefánt azért nézné az eget, hogy mikor fog kiderülni, és ezért nem látná meg a vermet, csak amikor... és akkor már késő volna.
Mikor ezt így elmagyarázta, Malacka kénytelen volt elismerni, hogy ez bizony jó Cselfogás.
Ettől Mackó nagyon büszke lett, s már a zsebében érezte az Elefántot, és már csak egy kérdés volt hátra: hogy hol ássák meg ezt a Nagyon Mély Vermet.
Malacka azon a nézeten volt, hogy bizony legjobb lesz arrafelé megásni, ahol az Elefánt tartózkodni szokott, legfeljebb néhány lépésnyi távolságban.
– De akkor meglát bennünket, miközben ásunk – vetette oda Mackó.
– Ha az eget nézi?!
– Mégis gyanakodni talál – mondta Mackó. Hosszasan eltűnődött, aztán búsan kijelentette egy sóhajjal, hogy: – Mégse olyan egyszerű a dolog, mint amilyennek gondoltuk. Igazában nem is tudnám megmondani, fogtak-e már egyáltalán Elefántot.
– Nem merném állítani.
Sóhajtottak, felálltak, kiszedtek bundájukból néhány rekettyetüskét, megint leültek, s közben Mackó folyton azt hajtogatta:
– Legalább gondolni tudnék valamire! – Mert azt homályosan sejtette, hogy egy Nagyon, Nagyon Okos és Ravasz Agyvelőnek bliktri az egész, egy ilyen kérdés.
– Tegyük fel – mondta Malackának –, hogy engem akarsz megfogni. Hogy fognál hozzá?
– Nagyon egyszerűen. Csapdát csinálnék, egy csupor mézet tennék bele, te megszagolnád a mézet, bemásznál a Csapdába...
– Be én! – mondta Mackó mohón és izgatottan. – De nagyon óvatosan, ügyesen, hogy ne érjek hozzá semmihez, s mikor elérném a csuprot, először lenyalnám a szélét, aztán azt hinném, nincs több, aztán elmennék és gondolkodnék, és eszembe jutna, hogy biztosan van még ott, és visszamennék, és megtalálnám a csuprot, és kezdeném kiszopogatni belőle, és...
– De nem erről van most szó. Arról van szó, hogy bent lennél a Csapdában, és én megfognálak. Tehát elsősorban azt kell megtudni: mit szeret az Elefánt úgy, ahogy te a mézet szereted. Biztosan a kukoricát szereti úgy. Tehát össze kell szedni egy tányérra valót... Hé, Mackó, elaludtál?
Mackó, aki boldog álmodozásba merült, rögtön felriadt, és sietve megjegyezte, hogy a méz minden csaléteknél különb. Malacka nem osztotta a nézetét, és ezen vitatkoztak egy darabig. Szerencsére Malackának közben eszébe jutott, hogy ha a kukoricában állapodnak meg, akkor neki kell adni a kukoricát, míg ha a méz mellett döntenek, Mackó lesz kénytelen feláldozni magát, így hát hirtelen megadta magát, és azt mondta: – Jó, nem bánom, legyen méz – ugyanabban a pillanatban, amikor Mackónak is eszébe jutott a fenti okoskodás, és éppen ki akarta bökni: „Jó, hát legyen kukorica.”
De most már késő volt.
– Méz – mondta Malacka határozottan, aztán gyorsan hozzátette: – Én majd megásom a vermet, és közben te elhozod a mézet.
– Jó – sóhajtott Mackó.
Mihelyt hazaért, kinyitotta a szekrényt, felállt egy székre, levette a legnagyobb mézescsuprot a legfelsőbb polcról. Legalábbis az volt írva a csuporra, MÉZ, de a biztonság kedvéért azért levette a papírt is róla, és belenézett,és ami benne volt,az olyan volt,mint a méz.
– De nem lehessen tudni,az ember nem lehet eléggé óvatos,a nagybátyám is mondta egyszer,hogy vannak sajtok, amiknek olyan a színük, mint a mézé – mondta,és mindenesetre bedugta a nyelvét, és megkóstolta.„Igen – bólintott tárgyilagosan –, kétségtelen, ez méz. Méz ez, legalább a tetején.
Folyt. köv.
|
