Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/73869
|
2007-03-06
Malacka egy Elefánttal 3
Valószínű, hogy színültig méz – kivéve azt a nem várt esetet hogy valaki kiszedte alulról a mézet, sajtot nyomott bele, hogy megtréfáljon. Talán jól tenném – pusztán óvatosság kedvéért –, ha erről meggyőződnék... mert arra is gondolni kell, hogy... hogy izé... az Elefánt nem szereti a sajtot... mint ahogy én se szeretem... Úgy ám! – sóhajtott végre. – Hát mégse! Szerencsére méz volt biz ez, színültig méz!”
Miután erről alaposan (a csupor fenekéig) meggyőződött, elvitte a csuprot Malackának, aki belenézett,az orrát is bedugta, nem látott semmit,s némiképp gyanakodva nézett Mackóra,és megkérdezte:
– Ez ez? És Mackó bólogatott, hogy bizony az.
– Csak tudod, nagyon mély csupor ez, és nincs egészen tele.
– És letaszította a csuprot a verem fenekére, ahol Malacka túrt és ásott. Malacka elhelyezte a csuprot a verem fenekén, és kimászott a veremből, és mind a ketten hazamentek.
– Jó éjszakát, Mackó! – mondta Malacka, mikor elérték Malacka házát. – Holnap reggel hét órakor találkozunk a Hét Fenyőfáknál, és megnézzük, hány Elefántot sikerült megfogni a Csapdában.
– Hat órakor, Malacka. De van-e kötőféked?
– Minek az?
– Hát megkötni és hazahúzni az Elefántot.
– Ugyan!... Nem kell annak kötőfék... Csak füttyenteni kell neki, és jön magától.
– Tudom, de vannak köztük csökönyösek. Nem mind egyforma. Na, jó éjt!
– Jó éjt!
És Malacka bement a házába, melynek ajtaján a TILOSAZ Á felirat ékeskedett, miközben Mackó is lefeküdt.
Néhány órával később, már-már pitymallott éppen, Mackó arra riadt fel, hogy süllyed vele a világ.
Már előbb is érezte ezt. Tudta, mit jelent.
Azt jelentette, hogy éhes. Így hát a szekrényhez ment, felállt egy székre, felnyúlt a legnagyobb polcra, és – és nem talált semmit.
„Különös – gondolta. – Úgy emlékeztem, itt a felső polcon volt egy csupor méz. Egy csupor, színültig tele mézzel, és még rá is volt írva, hogy MÉZ, hogy tudjam, hogy méz van benne. Ez különös nagyon.” – És tűnődve járkálni kezdett, azon törve a fejét, hová lehetett a méz, és közben dudorászott.
Ezt dudorászta:
Bármerre nézek,
furcsa, de nyoma sincs a méznek,
mit tegnap Mackó koma nyelt,
a méznek hűlt nyoma kelt.
Hol a mézecske? Elvitte a kecske?
Furcsállom az egészet,
ki ette meg a mézet?
Háromszor vagy négyszer énekelte el a fenti dalt, amikor egyszeriben minden eszébe jutott. Hiszen odaadta a mézet Malackának, elrejtette a verem alján, amiben Elefántot akarnak fogni reggelre!
– Borzasztó! – mondta Mackó. – Mi a csodának kell annyi méz egy köszvényes Elefántnak? – És bosszankodva visszamászott az ágyába.
De nem tudott aludni. Minél inkább akart, annál éberebb lett. A szokott módszert követve megpróbált bárányokat számlálni, ahogy átugranak a kerítésen, de ez se használt – akkor bárányok helyett Elefántra gondolt, de az Elefántok nem ugrottak át a kerítésen, megfordultak, beugráltak az ablakon, s mindegyik elvitt egy csupor mézet, és megette. Nagyon rosszul érezte már magát szegény Mackó, türtőztette magát egy darabig, de mikor az ötszáznyolcvanhetedik Elefánt is megnyalogatta az agyarát, és azt mondta: „Nagyon jó kis méz volt ez, nem is tudom hamarjában, mikor ettem ilyen jó kis mézet” – akkor nem bírta tovább. Kiugrott az ágyból, kiment a házból, és sietve eltalpalt a Hét Fenyőfákhoz.
Folyt. köv.
|
