Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/73869
|
Micimackó 1 fejezet
Első fejezet,
amelyben bemutatnak bennünket Micimackónak és a méheknek, mellékesen a könyv is elkezdődik
4.rész
– Talán igen, talán nem – mondta Micimackó rejtélyesen. – Ezeknél a méheknél sohase lehessen tudni. Pillanatig habozott, aztán határozott. – Tudod mit, majd igyekszem úgy hatni, mint egy kis fekete felhő. Ez megtéveszti őket.
– Akkor mégis a kék léggömböt ajánlom – mondtad te, és így is lett.
Meg is indultatok a kék léggömbbel, de a biztonság kedvéért puskát is vittél magaddal, Micimackó pedig bemászott egy pocsolyába, jól meghengergőzött benne, míg olyan fekete nem lett, mint a csibor.
Ezután felfújtátok a léggömböt, Micimackó megkapaszkodott, te eleresztetted a zsineget, és Micimackó kecsesen libbent az ég felé, míg el nem érte a fatető színvonalát, jó nyolcméternyi távolságban.
– Remek! – kiabáltad te.
– Mit szólsz ?! – kiabált vissza Micimackó. – Minek gondolnál alulról nézve?
– Egy olyan Mackó-félének, ami léggömbbe kapaszkodik – mondtad te.
– Az lehetetlen – mondta Micimackó kissé aggodalmasan. – Hát nem olyan vagyok, mint Fekete Felhő a kék égboltozaton?
– Nem mondhatnám.
– No jó, alulról és felülről, az más. Aztán meg említettem már, hogy ezeknél a méheknél sohase lehessen tudni...
Sajnos, szélcsendes volt az idő. Micimackó nem tudott közelebb jutni a fához. Már látta a mézet, érezte illatát, de nem tudott hozzáférni.
Kis idő múlva leszólt.
– Kedves Róbert Gida! – jelezte hangos suttogással.
– Tessék!
– Attól tartok, a méhek gyanítanak valamit.
– Miből gondolod ?
– Valami azt súgja nekem, hogy gyanakszanak.
– Csak nem gondolják rólad, hogy a mézük után szimatolsz?
– Az is lehetséges. Nem lehessen tudni ezeknél a méheknél!
Kis szünet. Aztán Micimackó megint rákezdi:
– Kedves Róbert Gida!
– Parancsolj!
– Van nálatok otthon valami esernyőféle?
– Azt hiszem, van.
– Kedves volnál, ha kihoznád, és sétálgatni kezdenél alattam, majd időnként aggódva néznél fel rám, és azt mormognád hangosan magad elé: „Ejnye, ejnye, úgy látszik, esőt kapunk.” Ezzel félre lehetne vezetni a méheket, mert nagyon ravaszak ám.
Te csak mosolyogtál magadban, és azt gondoltad: „Csacsi öreg medvém.”
De te ezt csak úgy gondoltad, mert alapjában szeretted Micimackót. Így hát hazaugrottál az esernyőért.
– No, itt vagy végre! – kiáltott Micimackó némi fojtott nyugtalansággal a hangjában, ahogy a fa alá értél.
– Már kezdtem aggódni. Tudniillik felfedeztem közben, hogy a méhek most már határozottan gyanítanak valamit.
– Nyissam ki az ernyőt? – kérdezted.
– Várjunk. Ravasznak kell lennünk. Legfontosabb, hogy a méhkirálynőt tévesszük meg. Látod onnan alulról a méhkirálynőt?
– Nem.
– Kár. Mármost amíg te lent sétálgatsz az ernyővel, és mondogatod, hogy: „ejnye, ejnye, esőt kapunk”, addig én itt fönt megpróbálok valami felhődalt költeni, már amilyet egy kis Fekete Felhő énekelne az én helyemben... Vigyázz, kész, mehet!
Így hát, amíg te fel és alá sétáltál, erősen kételkedve az egész hadicsel sikerében, Micimackó a következő dalt énekelte:
Megmondták a költők régen,
legjobb kis felhőnek lenni az égen,
szemem ezért ragyog,
mert én egy kis felhő vagyok.
Ragyog az ég rám fényesen,
sétálok rajta kényesen,
hej, kényesen és rangosan,
és énekelem hangosan:
Megmondták a költők régen... (stb.)
Folyt Köv.
|
