Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/101084
|
2008-02-10
Sok évvel ezelőtt, mikor más idők jártak, szültett egy ember, kit régen vártak. Szeretetben nevelgették, míg fel nem nőtt. Kiskorában aranyos volt, mikor nagyobb lett, egyre gonoszabb. Hamarosn eljött életében az igaz szerelem, de ő mit lehetett, tönkretett. Szeretett volna másképp cselekedni, de nem tudtott már semmit tenni. Szerelmét aljas módon megbántotta, elmarta magától, ki a legdrágább kincs mi valaha létezett. Tudta jól, mit tett, hiba volt. Szerelme tartott tőle, mit tenni fog, lehet hogy hiba, de megbocsájt neki, ad még egy esélyt. Telt-mult az idő, az esélyt ismét eljátszotta. Szerelme csalódott, szegény maga alatt volt. Ő pedig? Nem, nem volt büszke magára, tudta, hogy mit tett, az szörnyű, de nem tanult az előzőből. Nem győzte bocsánatkéréssel, de szerelme nem tudott oly könnyen felejteni. Hamarosan jobb idők jöttek, néha még össze is jöttek. Szerelme a lány iránt egyre fokozódott, de nem bírta ki, újra lecsapott. Az élete értelme, az egyetlen szerelme eltávolodott tőle. Mi történt, megelégelte. Sorra megbántotta, a lánynak csalódnia kellet, pedig nem szándékkal, de aljasul mérgezett. Nem volt eddig soha ilyen érzés benne, egy ember iránt, kibe szerelmét meglelte. És mégis, meg tudta becsülni? Ezek szerint nem. Pedig ő az kiért feladná életét, ő az kiért bármikor megtenné, mit nem sokan egy emberért. Akaratán kívül összetört egy szívet, de odaadná önzetlenül sajátját, amivel szeret. Ha tehetné átvállalná szerelme bánatát, s végül is minden egyéb baját. Ha kell életével fizetne, hogy szerelme éljen, csak hogy ujra együtt lehessen vele egy éjen.
|
