Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje: http://teveclub.hu/naplo/5526
|
2004. július 14.
Reviczky Gyula: Magamról
Dőresége bosszuságod; Siratod az élet álmát, Földi gondok durva jármát; Felpanaszlod lázban égve: Bölcs elméje, jók erénye S fényt sugárzó lángod, ég, Csak hiúság, búborék.
Óh, pedig hány perczed, órád Volt, midőn e sujtoló vád Könnyeidben elviharzott S kiderült rá szíved, arczod. Gyönyörűség volt az élet, Megáldottad születésed’; Rózsák közt jársz, azt hivéd, S mi okozta? ... Semmiség!
Nem tudod, mi nyomja szíved’, Semmiségek üdvezítnek. Hogy jön, nem tudod, csak érzed, Hogy e bűnös-bűvös élet, Mely ma szennyes, ronda börtön, Holnap éden kertje rögtön. Ma a békét áhitod, S holnap küzdve élni jobb.
Ember! önző vágy vezérel. Bánatával, örömével Ezt az undok szép világot Sorsodon át nézve látod. Hogyha gondok elcsigáznak: A világot éri vádad, S ha örömre gyúl szived: Nincs e földnél semmi szebb.
Ragyoghat a nap az égen; Te sötétben, feketében Látsz mindent, ha bánatod van; Mig, ha kedved lángra lobban, Minden érted van teremtve; Télen is jársz rózsakertbe’; A nap is csak rád ragyog, S kik itt laknak: angyalok.
Az örvendőt meg nem érted, Ha világod’ búban éled; S csak ha lelked’ szenvedőnek Vallod, sajnálsz szenvedőt meg. Mit törődöl a világgal, Szenvedő sziv sóhajával, Ha egy édes pillanat Teljesíti vágyadat!
Hát ne fordulj vak hevedben A világ és rendje ellen... Úgy tekints az emberekre, Hogy a föld se jó, se ferde; Se gyönyör, se bú tanyája, Csak magadnak képe, mása. Ki sohajtoz, ki mulat. A világ csak – hangulat.
|