Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/5526
|
2007-12-28
Radnóti Miklós: Huszonnyolc év
Erõszakos, rút kisded voltam én,
ikret szülõ anyácska, - gyilkosod!
öcsémet halva szülte-é,
vagy élt öt percet, nem tudom,
de ott a vér és jajgatás között
úgy emeltek föl a fény felé,
akár egy gyõztes, kis vadállatot,
ki megmutatta már, hogy mennyit ér:
mögötte két halott.
Mögöttem két halott,
elõttem a világ,
oly mélyrõl nõttem én,
mint a haramiák;
oly árván nõttem én
a mélységbõl ide,
a pendülõ, kemény
szabadság tágas és
szeles tetõire.
Milyen mély volt gyerekkorom
s milyen hûvös.
Hívó szavad helyett kígyó
szisszent felém játékaim
kis útain, ha este lett
s párnáimon vért láttam én
a gyermeket elrémítõ,
nagy, hófehér pehely helyett.
Milyen mély volt gyerekkorom,
s milyen magos az ifjúság!
A két halál megérte-é?
kiáltottam a kép felé,
mely ott sütött szobám falán.
Hoszonnyolc éves voltál akkor,
a képen huszonöt talán,
ünnepélyes ifjú nõ,
komolykodó, tünõdõ.
Huszonnyolc éves voltál akkor,
most ugyanannyi lettem én,
huszonnyolc éve, hogy halott vagy,
anyácska, véres szökevény!
Anyácska, véres áldozat,
a férfikorba nõttem én,
erõsen tûz a nap, vakít,
lepke kezeddel ints felém,
hogy jól van így, hogy te tudod,
s hogy nem hiába élek én.
|
