Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/126565
|
Karácsonyi történet
Utoljára a Nagy Könyvről, avagy a Nagy Gagyiról: Végülis azok döntöttek az Év Könyvéről, akik általános iskolai kötelező olvasmányt olvastak életükben utoljára? Szép. Hogy miért nem Gorcsev Iván vívta a döntőt Harry Potterrel és Zsákos Frodóval, az rejtély számomra. No, mindegy, a hallottakról jót vagy semmit...
Legyen itt egy novella. Remélem, nem lesz baj a jogdíjjal. Az IPM 2002. évi decemberi számában jelent meg. Szerzője egy kiváló tehetségű kutató, aki emellett nem kevésbé kiváló író is, IPM és Galaktika olvasók számára talán ismerős a neve. (És nem a majdnemnévrokon néhai miniszterelnök miatt.)
Terjedelmi okok miatt két részletben közlöm.
Antal József: Karácsonyi történet
… AZ EMBEREK AZT SZERETIK, AMIT A GYERMEKÜK SZERET. SZERESSÉK MEG AKKOR ELŐSZÖR A GYEREKEK A KIBORGOT! LEGYENEK AZ ELSŐ KIBORGOK BABÁK! ÁRTALMATLAN, SZERETNI VALÓ GYEREKJÁTÉKOK… SŐT, LEGYEN A KIBORG A SAJÁT GYEREKÜNK! HOGY IS LEHETNE ELLENÁLLNI! SZÓVAL EGY MARKETINGKÍSÉRLET RÉSZESEIVÉ LETTÜNK, URAM. KÍSÉRLETI NYULAK VOLTUNK ÉS MÉG FIZETTÜNK IS ÉRTE.
A babákat nézegeti, uram? Nézegesse csak, nem akarom zavarni… Ez így helyénvaló ilyenkor, karácsony előtt. Tudja, nekem is volt egy kislányom… Látom a vörös hajú baba tetszik magának, abban a kis rusztikus ruhácskában… jó ízlése van, uram! Megfelelő baba, látja, nem akar olyan visszataszítóan élethű lenni… Válogasson gondosan, uram, egyáltalán nem mindegy, hogy mit visz haza a gyerekének! Tudja, egyszer én is választottam egy babát… Persze rosszul… A lányom meghalt, uram! Belehalt a választásomba…
* * *
Megvette, uram? Helyes. Jobb ezt ilyenkor elintézni, nem abban a csúf karácsonyi tolongásban… A vörös hajút vette meg, uram? Nagyon helyes! Éppen a megfelelő játék lesz a lányának. Tudja, én is épp a megfelelőt akartam. A megfelelőt, uram! Persze csak azt hittem, hogy megfelelő… meghalt az én gyönyörű kislányom… elkísérhetem a kocsijáig, uram? Tudja, még senkinek se mondtam el, hogy mi történt a gyermekemmel… Meghallgat, uram? Ugye meghallgat? Olyan nagylelkű, uram! Elmondom, míg elérünk a kocsijáig… Hogy földalattival van? Annál jobb, uram! Elkísérem. Segítek is, ámbár ez nem valami jó ötlet, tudja, elég piszkos vagyok. Persze csak a ruhám… Nem. Szóval nem. Megértem, uram. Tudja a sikátorban nem túl gyakran tudok ruhát váltani. De meghallgat azért… Helyes, uram! Ön valóban nagylelkű…
* * *
Karácsonykor kezdődött, az átkozott karácsonykor! Helyesebben már november végén, tudja, amikor a gyerekek kézen fogva vonszolják a szüleiket a kirakatok elé. És a szülők kivételesen nem bánják, mert a sok „Azt is akarom!” között ott bujkál az igazi kívánság is. Csak meg kell találni… Én megtaláltam azon a karácsonyon, alaposan megtaláltam! Persze könnyű dolgom volt. Liza, tudja, Lizának hívták a lányomat, nyílegyenesen húzott ahhoz az átkozott kirakathoz! Nem érdekelte más játékbolt, csak az az egy. És tudja mit? Megértettem őt. Nem volt az közönséges kirakat, egy nagy holoernyő volt az egész, akkorát még manapság is csak tridimákban látni… Persze volt pénzük az átkozottaknak! Ügyvédekre is… Nem sikerült rájuk bizonyítani a felelősséget… Szóval a holoernyő. Kislányok játszottak rajta. Ikreknek hittem őket és igazából nem is értettem, hogy mit akar Liza, mi ez a „kirakat”, amíg a gyerek föl nem világosított, hogy ez egyik „iker” valójában baba. Érti, uram? Életnagyságú, mozgó, beszélő, nevető baba. A „Csak baba” sorozat egyik darabja… Lizát mindenesetre elbűvölte, és meg kell mondjam, uram, engem is! Percekig néztem, és nem tudtam különbséget tenni közöttük… Hazavittem Lizát és másnap egyedül visszamentem a boltba. Üres volt és mesterkélt, mint egy bank várója. Nem voltak játékokkal teli polcok, izgatott kölykök, ideges eladók. Csak egy szögletes, merev fickó árválkodott egy pultféle mögött. Azt hittem alszik, pont úgy riadt fel az ajtócsengő hangjára… Persze nem aludt. De nem ám, uram! Várakozási módban volt, de persze ezt akkor még nem tudtam… Szóval, ahogy fölébredt, azonnal hozzám somfordált, és mint egy közönséges eladó, a szokásos szöveget kezdte darálni. Amint kiderült, hogy komoly vevő lehetek, visszakullogott a pultjához és valamit megnyomott az asztallap alatt. Mögötte kinyílt egy ajtó és bemasírozott rajta az ikertestvére! Megdöbbentő volt, uram! Az a hasonlóság! Nem hiszem, hogy valaha is látott olyat! Az utolsó szőrszálig egyformák voltak. Az újonnan jött pasas biccentett, a másik mellé lépett, aztán se szó, se beszéd, a pultos füle mögé nyúlt, mire az lassan ráborult a pultjára, mintha az élet egyszerre elszállt volna belőle. Megdöbbenésemet látva az új pasas elvigyorodott. Ez volt a demonstráció, uram.
(folyt. köv.)
|
