Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/11893
|
2007-09-30
Életünk folyamán elgondolkodunk magunkon. Ki így, ki úgy, de ez mindenkiben benne van.
Én elég gyakran teszem ezt. Valahol azt érzem, hogy csak így érthetem meg a világot. Visszatérve az önvizsgálatra. Mikor is jön elő ez a szükség? Hát nem úgy, hogy én most leülök a kanapéra és töröm a fejem. Nem. Ez úgy jön, mint az éhség vagy a wécézhetnék vagy bármi más. Csak nem azzal a perioditással.
Szombat reggel ültem a héven, éppen hazamentem a munkából dög fáradtan és felbosszantva. Hát hiába, az éjszakai élet frusztrál. És akkor hirtelen belém vágott a felismerés. Mostanság a férfiakhoz való viszonyomon gondolkodom és kb. 10 mp alatt jöttem rá mindenre, amire addig több hónapon keresztül próbálkoztam.
A tény az, hogy megismerek egy hapsit (pl. munkám során...elég gyakran előfordul :D) és, ha szimpatikus, akkor azonnal átcsap egy fantáziálásba. Az én fantáziálásaim nem a testiségről szólnak, hanem a szerelemről. A felismerésem pedig az volt, hogy ilyenkor nem az adott férfira vágyom, hanem az elveszett érzéseimre, a szerelemre.
Ha egy ember megkérdezné tőlem, hogy mi életem legnagyobb vágya, csak azt tudnám mondani, hogy a szerelem. Az az igazi, szép szerelem.
Ami nekem sajnos kimaradt, mert ami volt az egy cseppet sem volt szépnek nevezhető :(
Szóval emiatt a hiányom miatt, én nem a hapsiról fantáziálok, hanem arról, hogy szerelmes vagyok.
Remek. Most, hogy erre rájöttem, ötletem nincs, hogy hogyan csináljam tovább. Valószínűleg blokkolni fogom magamba. Tehát megismerek egy kedves hapsit, és utána azt fogom magamba mondogatni, hogy "Ááá, hagyd a fenébe, ez egy görcs, ez iránt nem fogsz érezni semmit".
Kezdem azt érezni, hogy tökéletes úton haladok az elmagányosodás felé :D 20 évesen haláli jól hangzik.
A legutolsó nagy szerelem, 3 éve annyira szarul sikerült, hogy azt leírnom se érdemes. Viszont akkor elhangzott tőlem egy mondat az illetőnek. Nagyon mérges voltam, kétségbeesett. Azt mondtam neki, hogy "Megérdemled, hogy örökre egyedül maradj!". Hehe :) Mint egy szép kis átok, igazából nem tudom, hogy ő most milyen kapcsolatban van, de azt tudom, hogy nekem semmi nem jön össze. Visszafelé sült el azt meg kell hagyni :D Szép kis öngól. Néha jól esik ilyen kis buta dolgoknak tulajdonítani életem nagy hibáit.
Sokadjára: visszatérve az eddigi hazugságaimra. Gondolok most a Gáborra. Januárban ismerkedtünk meg, együtt dolgoztunk. A munka alatt egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Februárban jöttünk össze, emlékszem, hogy előtte néhány héttel indult be nálam ez a fantáziálás. Arra gondoltam, hogy vele milyen jó lenne, milyen szép, bla-bla-bla, ezek azok a dolgok, amiket nem szeretek leírni. Konkrétan arra gondoltam, hogy én majd szerelmes leszek belé. De nem lettem az, viszont ő meg belém igen. Én meg végighazudtam magamnak a 7 hónapot, hogy ez még jó is lehet. De nem lett...
Nagy szar az egész. És nem tudom, hogy ebből honnan a kiút. Annyit tudok, hogy iszonyatosan meg vagyok törve. Amikor szeretnem kéne, védekezek; felveszem a sündisznó-effektust. Az érzéseimet, a gondolataimat elrejtem, talán még önmagam előtt is.
S ha már itt tartok, mindez Ő miatta van. Sajnos még mindig benne van az életbe, pontosabban a lelkivilágomba. Nagyon szar kimondani, de még mindig nagyon szeretem őt. Tudom... és ez apróságokban látszik meg.
A héten belevetettem magam az Enneagram tanulmányozásába (Lásd a képet). Ez egy nagyon mély személyiségismeret. Úgy gondoltam, hogy a megértéséhez, rajzra van szükségem. Lerajzoltam hát egy nagy papírra és nyomtatott kis betűkkel írtam mellé jegyzetet. Szándékosan másképp írtam, mint szoktam, az átláthatóság és az olvashatóság kedvéért. Minden betűmre odafigyeltem, hogy hogy írom le. Egyetlen betű kivételével. Ez pedig a "K" betű volt, milyen meglepő :S Miközben írtam, az volt az érzésem, mintha egy kényszerítő erő lenne bennem. Hogy képtelen vagyok a "K" betűt kicsivel írni.
Például vegyük a Ketteseket. Segítőnek nevezik őket. Az egészséges Kettesek harmadik változatát így írtam le: "A gondosKodó segítő". És az összes többit, amiben a K betűt kicsivel kellett volna írnom, én naggyal írtam.... Mekkora szar ez :( Már megint egy kicsiségnek tulajdonítok valamit...
És még egy valami. Miközben ezt írom, arra gondolok, hogy Ő amikor elolvassa ezt a bejegyzést (ha egyáltalán elolvassa), akkor mit fog gondolni? Ez jár a fejemben... egyfolytában...
De ennek már vége... És tudd, hogy nem is akarnám tovább folytatni, akármennyire is szeretlek.
Elég... elég ebből...
Áhh... szar az élet.
|
