Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/158204
|
2008-07-19
Olyan sok fiatal van, akik nem erzik jol magukat ebben a vilagban.Feketebe burkolozva magukba zarnak minden ordito dühöt, es nem akarnak kapcsolatot a vilaggal.A halara vagynak,pedig szinte semmit sem eltek meg.Most az en sajat emlekemröl irok.En is ateltem szörnyen nehez pillanatokat.Regen volt mar, de tisztan emlekszem a fajdalomra.A halal kerdesere,mit olyan fiatalon kellett közelebbröl is megismernem.
Szerelmes lettem tizenevesen,elöször igazan szerelmes.Torkomban dobogott a szivm, es összeszorult a gyomrom ha velem volt,es a karjaiban mindegy volt nekem minden, csak mert vele lehetek.Ö idösebb volt nalam, tudta hogyan bolonditson magaba teljesen.Könnyü dolga volt,mert kivancsi voltam, es naiv,es a szeme annyira kek volt,es jeghideg.Egy kicsit megerintettem.Lattam valami szikrat, vagy talan csak latni veltem...
Es eljött az utolso talalkozas,akkor meg nem tudtam mennyire utolso.Ahogy allt ott büszken,sohasem felejtem el, semmi erzekenyseg,semmi eggyütterzes nem volt a szemeben.Eldobni keszült engem, meggyötörni,nem is selytette, hogy regen tudom.Ereztem, hogy valahogy nem az igazi, de nem tudtam elszakadni töle.Hiszen remenykedni csak szabad?Utolso remenyem törte össze.Kimondta...vege.Csak alltam ott csendese,könnycsepp csillogott a szememben, es olyan egyedül ereztem magam, mint egy kirakott kis kedvenc az ut mellett, egy megunt,es eldobott jatek.Hatra sem nezett, csak elrohant.De valamit ott felejtett.Ott hagyta illatat a börömön.Csokja izet ajkamon.Börömön az erinteset.Otthagyta szivembe egetve nevet.
Eltelt egy het. Es biztosan ereztem visszajön. Nem könyörögtem,nem mondtam en semmit, de meg itt nem lehet vege...igazan.Es kereken a szakitas utani vasarnap, eletem legszomorubb vasarnapjan megtudtam, hogy nem latom mar többe.Nem jön vissza hozzam, hiaba volt a remeny.Megtudtam, hogy mi törtent vele.Szorakozni voltak valahol, es balesetet szenvedett az uton.Azonnal meghalt, eselye sem volt.Amikor megtudtam,az elsö gondolatom az volt,biztosan nem ö.Aztan elesen szuro fajdalom a mellkasomban,szorito markolo,szivemet csavaro,egy nagy levegö, es egy erzes, hogy ebbe belehalok.Egy legördülö könnycsepp az arcomon, ami meg most is ott ragyog.Elindultam. Nem figyeltem hova, csak tapostam magam elött az utat, es agyamban kerdesek peregtek.Hogyan, Miert?...
Elertem a hazukig.Be sem kellett kopognom. Bar nem is akartam, dehat nem lehettem ily bizonytalan.Latni akartam,mert nem veszithetem el ennyire...örökre.
Eppen hazaert a csaladja.Mindenki csupa feketeben.
Az edesanyja arcan medret vajtak a könnyek, sapadt volt gyönge,roskatag, az a szep fiatal asszony, megtörte eggyetlen fia halalhire, igen hiszen egy anya lelke együtt hal gyermekevel.
Szegyeltem a könnyeimet.Szegyeltem, hogy ott alok, es siratom a fiat, en az eldobott,...en a ne kivant.Felneztem, eppen engem neztek. Gyorsan, ingatag indultam tovabb. Hat tenyleg vege, tenyleg ennyi volt csupan.Es hosszu fajdalmas gyasz következett, mert börömön ereztem böre selymet,szamban az ajkai izet, es hideg szemet lattam ragyogni,sötet szobam feher racsai között.
Akkor bizony en is meghalni vagytam.Negy ev utan vegül sikerült eltemetnem nekem is.Nyugtot hagyni vegre emlekenek.Nem sirok mar miatta, erte. Azert neha igen.Halala napjan.Negy even at sokszor latogattam öt.Nem maradt belöle mas,csak a hideg nyirkos marvany,rajta frissen vagott viraggal,a fak suhogasa, es a levelek reccsenese a temetöben a sulyos bus leptek alatt.Es egy foto a sirjan.Egy jeghideg kek szempar. Pontosan amilyennek emlekszem.Szöke mint a buzakalasz, forro es csapodar mint a nyari szel.S tekintete hideg mint a jeg.Minden alkalommal egy szal vörös rozsa.Es egy fuldoklo halk szeretlek, torkom gombocai közzül kipreselve.Sokat almodtam vele.Egyszer sirban feküdtem. Sar volt mindenütt.Ki akartam maszni, de nemtudtam. Igazan ketsegbe estem. Kapalozva karmolva a sarat probaltam felkapaszkodni, de nem sikerült, mindig visszaestem.Mig egy kez nyult ertem, es kihuzott a sarbol. Nem lattam ki volt, de valahogy tudtam hogy ö.Maskor vizben fuldokoltam,es ö keltett uj eletre a parton.Tisztan lattam az arcat,ereztem az erinteset, mintha sosem hagyott volna el.Kinzott es gyötört a gyasz,mert annyira szerettem.Kepes lettem volna meghalni is erte,akar helyette is.Aztan teltek a napok, arca megfakult, mar nem almodtam vele,szivem meglelte bekejet elengedtem örökre.
Es jött egy masik szerelem.Masik szempar, masik erintes es illat a börömön,egy erett komoly,felnött igazi szerelem.De ugyan ki felejti el az elsöt?
En nem...en sohasem
találtam...megfogott...
|
