Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/122083
|
Csak faxolni akartam
Az in medias res kezdéseknek sosem voltam híve, ám most kivételt teszek egy egyszerű mondattal:
Faxot szerettem volna küldeni egy győri étteremnek.
Kellemes, semmi-különös hangulatban helyeztem be az egy oldalas papírt a gépbe, szinte optimistán és a mindennapi művelethez szokásos kellő bambasággal. Balgaságom még nem is sejtette, hogy igazi kihívásokkal küzdő délutánná alakul e szimpla művelet, és az egyetemről rég elfeledett pszichológia tanait is jelentős mértékben igényelni fogja.
Tárcsáztam a fax-számot és útjára engedtem a dokumentumot az éterbe, ám asztalomnál ülve teendőim folytatása közben multitask üzemmódban félfüllel figyeltem az adás kimenetelét. A faxgép betárcsáz (mert ez a dolga), a kapcsolat létrejön (mert ez a dolga).
Csirkeszerű vékonka női orrhang a készülék túlvégén: "Hálóóó!" "Hálóóóó!" "Jesszus! Sípol ez a vonal! Micsinájjakvele?" majd az önnön kérdésére adott megoldáskimeneteket leszűkítve a letette a kagylót.
A fejemet oldalvást fordítottam, a faxgép felé. Semmi kétség nem volt: a csirkehang vonalat bontott. Komótosan odaballagtam, úgy döntvén, hogy nexusba bocsátkozom a Hanggal.
Redial. Vonalnál újból Őcsirkesége, néhai Jimmyvel konkurráló magas orrhangon: "Ezavonal megincsípol! Jézusom, LEHET HOGY BOMBA??" Szinte látom az arcát maga előtt, ahogy a Matávot rögvest megnyúzná, szemével a Borosbochkor kandi kameráját keresi és stabil elhatározásra jut atekintetben, hogy inkább a pörköltestányérok közt öregszik meg, minthogy egyszerű kis életében még egyszer egy telefont (pláne ilyen bombásat?!) felvegyen.
Érzem, ahogy arcom oválisra nyúl, szemem lapostányérformára kerekedik.
Redial. Vérem biztatóan lüktet: You can do it!
Csirke felvesz, ám ez esetben gyors vagyok és hangos, mint Gojko Mitic ezüstpuskája:
"Jónapotkívánok! Faxot szeretnék küldeni"
Szó bennakad, (csirke)hang fennakad.
A továbbiakban az egyszerűség kedvéért szó szerint idézve dialogizálom
(ő) "Háttt.. micsodát?"
(én) "Faxot küldenék"
(ő) "Aztat ide nem lehet"
(én) "Hogyhogy?"
(ő) "Hátt.. mert nem lehet"
(én) "Egyeztettem tegnap fax-számot a titkárnővel, ő adta meg ezt az elérhetőséget"
(ő) "Ide akkor se lehet"
(én, Terézanya módján helpdesk-et játszom) "Nincs véletlen az ön előtt lévő készüléken egy zöld /START/ gomb?"
(ő) "Mondommá hogy én nem tudok faxolni!"
(én) "Az nem is baj, hiszen ÉN szeretnék faxolni, nem Ön!"
(ő, egy kudlikos Deltá-s sugallattól átitatva kivágja magát) "Ide különben sem lehet faxolni, mer nincs térerő!"
(immár ÉN keresem Borosbochkor kandi kameráját és nyüsszögve dúdolni kezdem Emil Rulez "Térerő" nótáját, majd elkövetett hibáimat tovahalmozom a következő kérdéssel) "Ahh. és... tessék mondani, ímélcímük van?
(ő, győztesen, Naugyehogynemlehetfaxolni!-hangulatban abszolúte nyeregből fölénnyel válaszol) "Persze hogy van ímél. Diktálom: vévévé pont frímél.
(én, magányosnak érzem magam a Világban, mint Brúszvillisz az Armageddon végén és csendben megadom magam a Sorsnak)
(ő, teljes éntudattal, engem legyalázva komoly hangon hozzáteszi): "De csupa kisbetűvel tessék írni!"
Szenteltessék meg az ő neve.
---------------------------------------
Bizonyára nem lepődtök meg azon, hogy ... faxolni akartam. Ismét. Én már csak ilyen vagyok, ez a karmám, el vagyok rendeltetve.
A délutáni esetből kifolyólag sunyibb és elővigyázatosabb lettem, de optimizmusom nem hagyott alább: most egy szegedi éttermet céloztam meg az írásos dokumentummal.
Állok faxgépnél, közepesen koncentrálva, mint aki nézi, hogy úszik el a dinnyehéj. A kapcsolat létrejön.
Nő: "Hááló"
Én: "Jónapotkívánok. Faxot szeretnék küldeni"
Nő: "Hát kűggyön."
Én: - türelmesen várom, hogy adja a faxhangot. Egy darabig nem történik semmi. Mire a nő-
Nő: "Na, nem kűdi? én nem érek itten erre rá!" mondá arrogánsan és letette a kagylót.
-------------------
Otthon pálinkát bontok, megiszom, és ha alkoholista lesz belőlem, majd írok
egy monográfiát , ami úgy fog kezdődni, hogy "Csak faxolni akartam..."
|
