Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/172135
|
2010-05-16
Szerelmeskedés veled.
Látványod nyugodni percre sem hagy.
Csak nézlek. Nézlek. Gyönyörü vagy.
Szemem tágra nyílt, nem tud betelni veled.
Tétován indul útra a kezed.
Hozzám ér. Int. És
Az érintés
Gerincem ívbe hajtja.
Csókolj hát! Rajta!
Ajkad, mint hűs patak.
Csókolj! Csillapitsd szomjamat!
Fond nyakam köré a karod.
Vágyod szerelmemet
Ahogy én vágyom a tiedet.
Bújj hozzám! Borítson lángba tested,
Melyhez foghatót festő még nem festett,
Szobrász még meg nem alkotott,
Halandó meg nem álmodott.
Nézlek. Melleiden kószál most szemem.
Sóhajtva emelem kezem,
Ujjaimban tébolyult vágy remeg
Megérintelek.
Megfeszülsz. Érzem
Simogatlak és nézem,
Ahogy tested reagál.
Kezem időnként meg-megáll,
Hogy élvezze a gyöngédség
Minden gyötrelmes gyönyörét.
Csodállak! Ámultan bámulok,
Nézem hibátlan alakod.
Karcsú derék, kerek csipő.
Igazi. Földre szállt Istennő.
Hódolok. Szép vagy.
Kontrolom elhagy,
A vágy már szinte fáj.
Muszáj,
Hogy megízleljelek,
Hogy érezzem bőrödön nyelvemet.
Csókollak. Előbb vállad, majd nyakad,
Aztán ajkam útjába piciny füled akad.
Ötvenkét éve, hogy erre éhezem!
Mámorba hullva élvezem,
Ahogy csókom sóhajra kényszerít.
Lentebb csúszok. Nyak. Majd melleid.
Egyikre kezem,, másikra szám teszem.
Nektárízétől elvesztem eszem,
A vágy hatalmába kerít,
Lelkemre fátylat terít,
Melynek szerelemből szőtték szálait,
Hogy felszítsa a férfi vágyait.
Egyre lejjebb tévedek.
Kábulatba révedek,
Ahogy lassan elérem a hasad,
Szívem a gyönyörtől szinte meghasad.
Már mindenem remeg.
Lehetetlen betelni veled.
Számba veszem tested minden gödrét, s dombjait.
Végig csókolom bársony bőrü combjaid,
Melyek lassan széjjelebb nyitódnak.
Az érzelmek a lényembe ívódnak.
Nőieséged féltett titka szemem elé tárul,
Vágyad gyöngycseppje mindent elárul.
Kivánsz. Akarsz. Vágysz rám.
Epedve indul útjára szám,
Kissé kinyújtom nyelvemet,
S megérintelek.
Összerándulsz, összerándulok.
Felröppennek gyönyörsóhajok,
Kostolom zamatod. Ízlelem.
Hozzád képest a nektár íztelen.
Ó, szegény tudatlan Istenek,
Az ambrózia tiétek, lehet,
Nekem nem kell! Nem bizony!
Én csak Őt, csakis Őt akarom!
Csókollak. Ott. Nyelvem táncot jár.
A szerelem táncát. És csak arra vár,
Hogy a felkorbácsolt gyönyör
Majd a csúcsra tör.
Számban öszpontosul most minden érzelem
Leírhatatlanul élvezem,
Hogy gyönyört adhatok neked,
Hogy megérezheted szerelmemet.
És most! A csoda! A lobbanás!
Fékezhetetlen robbanás.
Kitörsz. A csúcs. Szinte fáj. Gyötör.
Elindult hódító útjára a gyönyör.
A kéj bilincsébe vert tested
Pihegve lassacskán elernyed,
Lélegzeted szelidül, csitul,
Izmaid lazulnak, arcod kisimul.
Én az átélt örömtöl kábultan,
Elragadtatottan, ámultan
Csókolgatom tovább
Minden gyönyörübbnél gyönyörübb porcikád.
Aztán mikor már teljes a nyugalom,
S az ösztöneim újra én uralom,
Felnézek. S erőm ismét elhagy.
Rádcsodálkozom: Mennyire gyönyörü vagy!
Bodor László
Stockton, Ca
|
