Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/172135
|
2010-07-10
Emlékkép.
Az iskolapadban én mellette ülök.
Szépségétől, már-már szédülök.
Nézem hosszú haját, szép szemét,
Ovatlanul enyémhez érinti, formás kiskezét.
Rám néz, és huncutul mosolyog.
Istenem, szép szeme, hogy ragyog.
Vége az órának, vége a napnak,
Útjaink egy időre, elválnak
El akarom mondani Neki, hogy szeretem,
Részemről ez nem barátság, ez szerelem.
Az elutasitástól félve: mégsem mondom,
Ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Csókold meg! Szívem hevesen ver, Igy úszit.
Rám néz és, arcomra nyom, egy búcsú puszit.
Telnek a napok, múlnak az évek,
De gyáva vagyok, és csak a barátságról beszélek.
Gimmnáziumi évek, majd a Főiskola,
Egy napon, elköltöznek egy másik városba.
Rám szakad az ég, vége a világnak.
Útjaink talán örökre, elválnak.
El akarom mondani Neki, hogy szeretem,
Részemről ez nem barátság, ez szerelem.
Az elutasitástól félve: mégsem mondom,
Ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Csókold meg! Szívem hevesen ver, Igy úszit.
Rám néz és, arcomra nyom, egy búcsú puszit.
Hetente, beszéltünk órákon át, telefonon,
Egyszer a szörnyü hírt is, így kapom
Hangtalanul zokogok, a nyitott koporsó előtt.
Istenem, legalább most adj, egy kis erőt,
El akarom mondani Neki, hogy szeretem,
Részemről ez nem barátság volt, ez szerelem.
Már nem félek, hogy visszautasít,
Többé nem mosolyog, és nem kapok búcsú puszit.
De ezt Ő már nem tudhatja, soha meg,
Arcomon folynak a könnyek, lábam remeg.
Az édesanyja megszólit: Gyere, adok neked valamit fiam.
A lányom naplója, ebben minden benne van.
Olvasom a sorokat, és csak vakon nézek,
Ezért inkább szószerint idézek.
„El akarom mondani Neki, hogy szeretem,
Részemről ez nem barátság, ez szerelem.
Az elutasitástól félve: mégsem mondom,
Ő nem így néz rám, és én ezt tudom.
Csókold meg! Szívem hevesen ver, Igy úszit.
Mosolyogva rá nézek és, arcára nyomok, egy búcsú puszit.”
Bodor László
Budapest. 2010. június 12.
Álomkép
. Volt egy álmom, mely valóra, sohasem vált
Két karom egy Tündért, örökre magába zárt.
Álmodtam, vidáman ugrándozó gyermekeinket,
Láttam, felhőtlen, boldog életünket
Távoli országok, kéklő hegyek, messzi vízek
Sok-sok év eltelt, és én még mindig hiszek
Kisért, értéktelen álmok, múló vágyak nesze,
Még eszembe jut, osdi képek, fakuló színe
Elcsukló, érthetetlen, semmit mondó szavak
Hűs szélben rebbenő, madár fütty, a Tavasz
Rég múlt álmaim, még visszaköszönnek rám,
Álmok, értük egyszer, elhagytam Hazám
Nem tanulok múltamból, és azt hiszem, nem is akarok.
Reménykedem, engem is várnak majd ölelő karok
Nem hiszem, hogy nincs a világon olyan virág,
Mely csak is nekem, nekem ontaná illatát.
Minden nő kedves, és szép nekem, dacosan, vagy kéjesen,
Ahogy a vállamon, fájdalomtól kisírt szemmel, megpihen.
A hölgy, akit én szeretek, meg nem mutathatom sohasem,
Ez a sorsom, amig élek, mindig csak Őt szeretem.
Talán nem is létezik, csak játszik velem a képzeletem
Bodor László
Budapest. 2010. június 13.
|
