Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/199558
|
Te éled át
Lekapcsolták a villanyt. Apró mécsesek égtek a teremben a tükör előtt. Fényükben láttam tükörképemet. Lágy zene szólt. Táncoltam a tükör előtt lágyan, nőiesen. S közben elképzeltem ahogy engem néz és vágyakozik utánam. A gondolat hogy talán láthat és hogy egyszer biztosan látni fog feltöltött energiával. Bizsergető érzés járta át egész testemet. Megfáradt lelkembe új erő költözött. Az igazi nők igazi hétfátyoltáncát akartam eltáncolni. Úgy ahogyan soha még. Csukott szemem mögötti sötét világomban egy boldogabb helyen voltam. Egy helyen ahol az ablakon behúzott függöny van, ahol fehérek a falak, ahol meleg van, ahol annyira szeretek lenni. A hely ami az Övé, ahol én is otthon vagyok. Ott voltam igen, ott voltam mert ott akartam lenni, mert oda képzeltem magamat. Még akkor is ha közben tudom hogy csak egy sötét terem tükre elött táncoltam. Lágyan mozgott a kezem, testem és mindenem. Eltáncoltam volna ott órákat magamban, egyedül. De a zene halkulni kezdett a gyertyákat elfújták, a lámpa fénye kigyúlt. A belém költözött erő pedig elillant. Helyére pedig borzalmas hiány költözött. A hiány hogy megfulladok nélküle. Markolta szívemet, lelkemet, mindenemet. Összeroskadtam. Nem! Nem! Erősnek kell maradnom. Feladataom van még. Sosem adhatom fel. Valakinek valamikor még szüksége lesz rám. Nem futamodhatok meg. Ma már tudom hogy egy nap 24 óra és ha délig nem történik semmi akkor sem szabad rossz napként elkönyvelni. Az utolsó pillanatban is történhetnek sorsforditó mozzatanatok. A legváratlanabb pillanatban a Csoda nevezetű különleges lény hajtása benned is kibújik. Ezért küzdök mindennap saját magammal hogy sose adjam fel. Egy pillaant mikor szemébe nézek és ő is az enyémbe. Egy pillanat mikor magához ölel. Egy pillanat mikor megint minden olyan mint régen. Ez éltet, erre van szükségem. Sokat várok tőle, talán. És lehet hogy én egy gyáva ember vagyok hisz a könnyebb utat választottam. Azzal hogy megbocsájtottam mindent a járhatóbb útra léptem. Hisz mennyivel nehezebb ha visszautasitod azt akit imádsz, nemigaz? De ha ezt tettem volna most is keservesen sirnék. Egyszóval lehet azt is mondani hogy az én esetemben nincs könnyebb és járhatóbb út. Mindegyik választás a pokol fenekére taszit. Tudom hogy most is a végzetem felé rohanok, tudom hogy rosszul döntök megint és keservesen fog fájni majd ha vége lesz, de mégis kell ez a szenvedés. Kell nekem. Még annyi mindent kell megtudnom. Annyi kérdésem van. Sokat szeretnék még tanulni. Mert más nem tudja megmutatni nekem mi is az élet, a szerelem, a kitartás és küzdelem az életünkért. Tőle tudok mindent amit most tudok de van még mit okulnom. S remélem ha másra nem is de majd úgy kerülök ki ebből az ördögi körből hogy bár lehet a szívem vérezni fog de mégis tudni fogok mindent ami a túléléshez kell. Mellette megerősödhetem. Megtanulhatom mi az ami számít, ami fontos, megtanulhatok szeretni erőn felül, vakon. Bízni akarok. Hinni hogy minden jobbá tehető, hogy minden szép csak látni kell benne a szépséget. Hogy várnak még csodák. Hoy különleges vagyok. Csak érezni akarom. Bőrét, illatát, haját, érintését, tekintetét. Őt magát. Őt aki nem csak egy valaki, ő az egyetlen és ellenálhatatlan. Akit mindennap láthatok mert ottvan mellettem, aki igazi herceg. Sok csodát művelt már velem, különlegessé tette az életem. Nagy titkát örökké magamban tartom. Soha nem mondom el senkinek semmilyen körülmények között. Had kössön össze még egy szál, had találkozzunk még csak egyszer. Mert nekem kell ez a pokol. Aztán az út végén majd elé állok és megkérdezem tőle a mennyben vagy pokolban, bárhol, de tudni akarom: lehet-e jövőnk ha múltunk a jelenünk?.. 2oo9. o3. o7.
|
