Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/182216
|
2005-11-28
Edessza hercege, az öreg Torosz, idegesen járkált fel s alá a palota csarnokában. A hercegnő próbálta megnyugtatni, de hasztalan. Edessza urát komoly gondok nyomasztották. A török Kerboga serege napról napra nőtt és a kis keresztény fejedelemség létét veszélyeztette. Amikor Torosz értesült arról, hogy egy keresztes sereg benyomult az Eufrátesz völgyébe, rögtön követeket indított útnak. A lovagok vezére Bouillon Balduin, a nagy Gottfried öccse. Turbeszel várában érték utol Balduint, aki nagy megértéssel biztosította Toroszt, hogy segít keresztényi testvérein, ne aggódjanak a szaracénok megismerik az Úr haragját, és az ő szolgái kardjának pengéjét. A segítség azonban egyre csak nem érkezett. A herceg kétségbeesésében úgy döntött, fiává és örökösévé teszi Balduint, egészen bizton félreteszi fontos ügyeit, ha Edesszát a vég fenyegeti.
- Látod-e asszony? Ha gyermeket nemzel nékem, most nem kellene egy frank báróval egyezkedni a trónról! – a herceg dühösen nézet hitvesére. A hercegnő legyintett, hozzászokott már férje dühkitöréseihez. Így rendeltetett, az Úr akarta, gondolta jámboran.
- Remélem, eljön az a ficsúr! Mert ha nem, akkor végünk! – Torosz sarkon fordult és elviharzott. A csarnokba két fiatal hölgy, Edessza két szépséges rózsavirágja lépett be. A magas, fekete hosszú hajú, karcsú teremtés Eschiva grófkisasszony, míg az alacsonyabb kreol teremtés Maria, a társalkodónő volt. A grófnő Samosate környékéről került a palotába. Vidámságuk némi szint, egy cseppnyi életet lehelt a komor hétköznapokban.
- Valami baj van hercegnő? Torosz bátyám ma felettébb gondterheltnek tűnik.
- Merre jártatok gyermekeim? – a hercegnő elhárította a neki feltett kérdést. Azok nevetve telepedtek le az úrnő mellé.
- Mariával kilovagoltunk, nagyon mulatságos volt, mert Maria lova megijedt és egy kis erdőbe futott, ő meg csak kiabált, sikoltozott, mígnem a köpenye fennakadt egy ágon.
- Vele együtt én is! Jó nagyot estem. – Maria megmutatta a hercegnőnek a karcolásokat. A hercegnő rosszallóan megrázta a fejét.
- Nem úgy van az gyermekeim! Nem szabad kíséret nélkül kilovagolnotok. A közelben török lovasok portyáznak. Ha fogságba estek, jaj lesz a hófehér szeplőtelen lelketeknek!
***
Balduin félnapi járóföldre, egy kis tisztáson vert sátrat. Alig tucatnyi lovag és néhány szolga kísérte el az útra. A gróf nem volt ostoba, közel száz lovagja és háromszáz gyalogos az Eufrátesz mentén menetelt. Nem akarta megfélemlíteni Toroszt a kelleténél is jobban. Ha minden jól megy, akkor pár nap múlva Edessza társuralkodója lesz. A gróf a gondolatra elnyújtózott a sátor előtt a tábortűznél. Figyelmét így sem kerülte el, hogy kísérői közül Bagrat, az örmény komor arccal hol őt méregeti, hol pedig a tűzbe bámul. „Ez az ember valamit forral” Balduin gyanakodott már tanácsadójára, mert amikor az agg Torosz felajánlotta a hercegséget, Bagrat hevesen ellenezte. Most is szemlátomást feszült volt, fivére Kogh Vazul sem tűnt másképpen. Balduin közelebb intette Pierre de Artoist és Henry de Courtrai lovagokat. Úgy tett, mintha valami tréfás történetet súgna nekik, mosolyogva:
- Tartsátok szemmel a két örményt. Készülnek valamire. Ha bármi gyanúsat tennének, fegyverezzétek le őket. – mindkét lovag bólintott, és hangosan felnevettek. Koccintottak, kupáikból felhajtották a finom örmény óbort.
- Miféle történetet meséltél Balduin uram? – kérdezte Bagrat. Arcán megrándult egy izom.
- Egy rövid bölcsességet. Semmiség. Amolyan flandriai tréfa. De te úgysem értenéd barátom. Koccintsunk inkább, és vigadjunk elvégre Edessza vár mireánk! – a két örmény kelletlenül, de azért mívelve az odaadást ünnepelt.
Már jóval elmúlt éjfél, a lovagi társaság hangosan horkolt a kialudt tábortűz körül. A szolgák hátrébb, a fák alatt húzták meg magukat. Pierre akinek őrködnie kellett volna szintén elaludt egész biztos, mert sisakja lecsúszott fejéről és a holdfény most ragyogva csillant meg kopaszra borotvált fején.
Bagrat és fivére Vazul, óvatosan felkeltek. Kardjaikat a lovak mellett fektették le, de tőreiket csizmáikba rejtették. Nesztelen lopakodtak Balduin sátrához. A flandriai gróf korábban lepihent, némi bágyadtságra és a másnap reá váró ceremóniára hivatkozva. Vazul elhúzta a sátorlapot, Bagrat belopódzott, gyorsan megnézte Balduin alszik-e. Megnyugodott. Tőrét kihúzta és lassan a gróf nyakához helyezte. Ekkor valami hangosan reccsent, riadtan ugrott hátra. Látta amint Vazul elkerekedett szemekkel dől előre, hátából Pierre kardja mered kifelé. Mire mozdulhatott volna, a gróf erős keze fogva tartotta. Pierre és Henry beléptek a sátorba. A tört kicsavarták kezéből. Balduin a páncélkesztüs öklével arcul ütötte. Vér freccsent a sátor hófehér vásznára.
- Miért árultál el engem Bagrat? – a gróf leült a lócára, melyet maga elé húzott. Az örmény nem felelt. Nézte amint testvérét a többi frank lovag a lábánál fogva, kihúzza a sátorból.
- Nem felelsz? Nekem úgy is jó. Megrészegültél a lehetőségtől…- az örmény félbeszakította.
- Te nem megmenteni akarod népemet, hanem igába hajtani. Nem, Bouilloni Balduin. Te sem vagy különb a törököknél, csak a hited más. Keresztény létedre az ördög szolgája vagy.
- Esztelen örmény! Mégis mit hittél? Tessék válasz! Bizánc kell? Megkaphatjátok. Vagy válaszd a szaracénokat ha úgy tetszik. Edessza függetlenségének így is, úgy is vége! Fivérem és a többi báró serege Jeruzsálembe tart. Kell egy védőbástya, ha a Szent Várost bevesszük! Válaszd Bizáncot, az álnok hitszegőt! – Bagrat nem felelt reá. Szemében izzott a gyűlölet, kiköpte szájából a véres nyálat.
- Meg kéne ölnöm téged Bagrat, de mert míg meg nem kísértett az ördög, jó szolgám voltál. Ezért megkímélem nyomorult életed. - a gróf felállt, Ralph de Borge-hoz, a marcona germán kinézetű lovaghoz intézte szavait, halkan, de úgy hogy Bagrat is hallja.
- Vágd ki a nyelvét, és jobb kezéről az ujjait, azután hajtsátok a hegyek közé. – a gróf kilépet a sátorból. Nem foglalkoztatta a sátorból hallatszó velőtrázó üvöltés, amely hörgésbe majd halk nyöszörgésbe csapott át.
|
