Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/182216
|
2005-12-01
Edessza hercege valamivel jobb kedvűen pihent a teraszon. A szolga folyamatosan legyezte testes urát. Az öreg agyában sebesen követték egymást a gondolatok. Azt megsúgta a hetedik érzéke, hogy elhamarkodott lépés volt Balduint befogadni a családba. A politikai sakkjátszma, mellyel hol Bizáncot, hol a szeldzsuk török emíreket, hol pedig mindkettőt ültette fel, most egy harmadik taggal bővült. A nyugati keresztényeket azonban nem ismerte. Hallomása volt egy s más dolgokról, az itáliai kereskedők meg megfordultak a levante vidékén, de valahogy mégis… Nem tudta mi is zavarja. Balduin művelt, ravasz, de erős, agresszív. Az ilyen pedig veszélyes kombináció. „De sebaj”, gondolta. A frankokat kiküldi háborúzni, elvégzik a piszkos munkát, sokan otthagyják a fogukat. Ha a harcok kedvezően alakulnak, és sikerül Kerbogával egyességre jutni… „nos igen, Balduint is érheti véletlen baleset. Ha meg mégsem, akkor már egyre megy, hogy Kergoba csapatja le a fejét, vagy a Baziliosz vágatja le fülét és orrát. Inkább az első, az gyorsabb és kevésbé szégyenletes.”
Sofia hercegnő tűnődve figyelte férjurát. Ismerte már eléggé. Tudta, amikor ilyen nyugodtan heverészik, akkor ötli ki a legzseniálisabb terveit. Napok óta veszekedtek. Torosz őt tette meg minden bajok okának. Az eszébe sem jutott a „vén hájasnak”, ahogy a háta mögött nevezte, hogy talán nem benne van a hiba. De ő hűséges asszony volt, erre a kérdésre már nincs megoldás.
Balduin néhány lakosztállyal odébb szintén a kilátásban gyönyörködött. A citadella hegyről gyönyörű kilátás nyílt Edessza városára. A ligetekre, a hegy alatti erdőre, alant a város nyüzsgő forgatagára, a bazilikára. Északon a folyó vonalát követte végig keletnek a város fala, majd az alsó citadella tornyai emelkedtek, mígnem a fal visszakanyarodott a hegyhez.
Elégedett volt. Pár nap múlva seregével elindul, és móresre tanítja a törököket. Ha siker koronázza tettét, nem kell soká várnia, hogy Toroszt félresöpörje. Tudta jól, a nép gyűlöli a herceget. Tankréd sem fenyegeti, mert ha hinni lehet a híreknek, akkor visszafordult, hogy a fősereghez csatlakozzon.
Délben megegyezett Torosszal a sereggel kapcsolatban. A herceg biztosította arról, hogy ad mellé száz lovast és 250 gyalogost. Így tehát 800 fős seregével a szamoszatai emírség ellen vonul, amely északnyugatról közvetlenül fenyegeti Edesszát.
***
A palota csarnokában, körben elhelyezett asztalok roskadásig voltak pakolva étellel, mellettük a falak mentén kerevetek nyújtottak pihenési lehetőséget. A teremben alig lehetett mozdulni. Edessza minden nemese képviseltette magát az estélyen. A herceg, hitvese és fogadott fiúk a trónuson foglaltak helyet, láthatóan Balduin valami érdekes történetet mesélt, mert mindenki tátott szájjal figyelte körülöttük.
A lovagok picit késve érkeztek meg. Már nyugodni tért a nap a horizonton, amikor felébredtek. Idegesen rohangáltak, ki erre, ki arra. A szolgák kikészítették uraik ünnepi ingét, nadrágját és mellényét. Ralph a bajuszát pödörgette. Odo a fogai közül piszkált ki valami maradékot. A két testvér leült kockázni. Renaud is beszállt a játékba, miután gondosan felkötötte és beigazította nyakánál az inget. Pierre megállt a falnál és végignézett a társaságon.
Megragadták az emlékek. Felidézte a flandriai indulást még 1096 augusztusában. Emlékezett rá, amerre ment a sereg, az emberek buzgón imádkoztak, a papok megszentelték a lobogókat, Te Deumot énekeltek. A fiatal francia és német asszonyok és lányok integettek. A sereg végighaladt a Rajna, majd a Duna mentén. Pierre soha nem felejti el azt a napot, amikor októberben a sereg a Lajtához ért. A magyarok királya Kálmán, lovagjainak kíséretében várta Gottfriedet. Balduin bátya ígéretet tett, hogy a magyar földön övéi kárt nem tesznek. Hogy szavának nyomatékot adjon, Balduin grófot, annak feleségét Godverét, és gyermekét is túszul adta. Kálmán lovagjai biztosították végig a Duna mentén Belgrádig az utat. Borban és kenyérben gazdag föld a magyarok hazája. Nem is volt okuk lázadozni a frank uraknak. – elmosolyodott – A magyarok nagyon kemény ellenfelek lettek volna. Előbb Volkmar és Gottschalk fosztogató seregét ölték le a határon. Nem felejtették el egyhamar Leningen grófját sem. Emicho gróf, mikor értesült a keresztesek pusztulásáról, követelte, hogy engedjék át őket. A király megtagadta és lezáratta a mosóni-hidat. Erre a keresztesek hidat építettek és ostrom alá vették Mosón várát. A király ekkor a válogatott páncélos testőrségével rajtuk ütött és sokukat a Dunába ölték. Péter rongyos serege Zimony várát támadta meg, de a citadellával nem bírtak, ezért sok magyart megöltek. – Pierre megrázta a fejét. Mennyi keresztény vér folyt. De a Rajna-menti zsidóüldözések képe is felrémlett előtte, a vértől iszamlós speyeri püspöki palota, ahol zsidót és keresztényt egyaránt küldtek halálba az eltévedt Krisztus katonák. Belgrádtól Konstantinápolyig az út jobbára zavartalan volt. Konstantinápolyban találkozott az öt sereg. Ott már a fegyelem meglazult. A bárók alig bírtak parancsolni a katonáknak. Sokan megrészegültek a gigantikus város gazdagságától, az aranyozott kupolájú palotáktól. Amikor az urak vonakodtak hűségesküt tenni a baziliosznak, az megvonta az utánpótlást. Sok lovag és nagyúr a családját, asszonyát és gyermekeit is hozta, felháborodottan szálltak szembe. Pierre nem felejtette, Balduin oldalán többször is lecsaptak a bizánciakra ételért és italért. Ölni nem öltek, ha nem volt muszáj, de sok házat felgyújtottak. Aztán Balduin megostromolta Perát és elfogott több mint ötven besenyőt. Ami azután történt élesen megmaradt benne. A gróf megfúvatta a kürtöket és a császári palotanegyed kapuihoz lovagolt csapatával. Erre egy csomó íjász jelent meg a falakon. Másnap összecsaptak a Gottfried és Balduin vezette lovagok a bizánciakkal. Szégyenszemre vesztettek. Pierre akkor még csak, mint apród vett részt a harcokban. A lovagok életét kímélték a bizánciak, de az alsóbb rendűeknek nem kegyelmeztek. Az ő életét Henry és Philipe mentette meg. Fegyverét és sisakját már elvesztette. Csurom egy vér volt ruhája, két bizánci lovas hajtotta a Boszporusz partján. Elcsúszott a sáros parton, arccal a mocsokba. Az egyik besenyő éppen lesújtott volna, amikor a feje elvált a testétől. Henry egyetlen csapással szelte le azt, leugrott a lováról és a véres pajzsával fedezte őt. Philipe üldözőbe vette a másik lovast, amikor utolérte, hosszú kopjájával által döfte, majd a földre rántotta. A besenyő nem könyörgött az életéért, nem is kapott kegyelmet. Philipe a levágott fejet a kopja hegyére tűzte. Pierre akkor ismerte meg a két testvért. Nincstelen nemes ifjak voltak. Talán ezért is viseltettek iránta oly kegyesen. Renaud de Saint Pol szintén Balduin gróf kísérője volt. A derék lovag a Dorülaioni csatában kitűnt bátorságával ő és Pierre harcoltak a gróf mellett, amikor annak lovát egy szaracén gyalogos leszúrta. Balduint a ló maga alá temette, a rájuk rontó tucatnyi hitetlen közül Pierre ötöt ölt meg, Balduinnak sikerült kiszabadítania magát. Renaudot lerántották lováról. Szúrták és ütötték, ahol érték. Egy török megpróbálta elmetszeni a lovag torkát, de a kés elcsúszott. Második kísérletre nem maradt ideje, mert Ralph buzogánya széjjellapította a fejét. A csodával határos módon Renaud megúszta pár felszínes vágással és zúzódással a testén, de arcán és nyakán mély és ronda sebet hasított a penge. – Pierre Ralphra pillantott. A félig normann óriás anyja jobbágy lélek volt. Az apja valami nemesféle. Fattyúként látta meg a napvilágot. Talán ez a túlontúl ellenséges megkülönböztetés tette ilyen durva és kegyetlen figurává. Barátként nagyszerű ember, aki megosztja mindenét testvériesen. A sértést azonban nem viselheti, jaj kit ellenségnek néz. Renaud fogadta apródjának még Arrasban, lovaggá Dorülaion után ütötték őt is. Kisázsiára nem szívesen emlékezett. A forró kősivatag, Kilidzs Arszlán gyilkos elő-előbukkanó íjász lovasai. Még most is beleborzongott, amikor egy lovag szomjúságtól hallucináló asszonya a sivatagban megszülte gyermekét, majd véresen és félig mezítelen térden csúszva ment tovább. A gyermek meghalt. A lovag zokogva tartotta kezében halott fiát. Eltemette, majd asszonyát is a gyermek után küldte. Egy pap azt mondta a lovagnak, Jeruzsálemben bocsánatot nyer bűne. A lovag megtébolyodott, másnap hajnalban holtan találtak rá. Pierre látta. Szomorú sóhaj tört fel belőle. Elfordult a társaitól, hogy azok ne lássák. Ekkor lépett be egy örmény nemes ifjú és kérte őket, hogy ne várassák meg az összegyűlteket. Pierre lefordította a kérést. A hat lovag elindult a mulatságra ünnepelni.
|
