Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/182216
|
2005-11-29
1098. február 6-án a hét lovag és szolgáik Edessza falai alá érkeztek. Torosz éppen a fürdőben pihentette magát, amikor lóhalálában futott be egy szolga.
- Itt vannak a keresztesek! – Az öreg herceg, korát meghazudtolva mászott ki a kellemesen langyos víz selymes megnyugtató öleléséből. A szolgák sebesen törölték szárazra urukat.
- Hányan vannak? Itt a sereg? – a szolga alázatosan meghajolt:
- Nem tudom uram… - Torosz ideges lett, de úgy döntött, majd később bünteti meg a hebehurgya szolgálót. Öles léptekkel sietett a palotába. Ott már a hercegség előkelőinek hada várta. Mindenki izgatottan beszélgetett. Amikor a herceg belépet, elcsendesedtek. Főhajtással köszöntötték Toroszt.
- Eljött a keresztes sereg, közeleg a megváltó szabadulás Kerboga markából! – szavai visszhangoztak a csarnok oszlopai között. Többen értetlenül néztek rá.
- Most mi van? – kezdte elönteni a düh. Arca előbb vörösre, majd lilára vált. A kínos csendet a hercegnő törte meg.
- Mindössze hét lovag és néhány szolga közeleg. – Torosz leroskadt a trónjára.
A fiatal Eschiva grófnő és Maria kiosontak a teremből. Szívük szerint hangosan kacagtak volna, a királyi fő ilyenformán felsülésétől, de jobbnak látták, ha kint eresztik szabadjára örömüket. A palota előtti téren már hatalmas volt a tömeg. Az oszlophoz szaladtak, és onnan lestek kifelé. Maria pillantotta meg először a nyugatról jött idegeneket. Hegyként emelkedtek ki a nép közül, mely akár tenger a szigetet, fogta őket közre. Az emberek éljeneztek, felszabadítójukként ünnepelték a frank lovagokat. A grófnőnek feltűnt, mennyivel nagyobbak a nyugati lovak, a mellettük kíséretet adó örmény lovasok eltörpültek a tetőtől-talpig vasba öltözött harcosok mellett. A páncélt takaró felöltőn piros kereszt volt mindannyijukon. Torosz és az udvar nagyjai még nem jöttek ki. Bent nagy volt a tanácstalanság, mitévők legyenek.
A lovagok a palotához értek. Leszálltak lovaikról. Balduin kivételével a többiek illetődötten szemlélték az eseményeket. A gróf nem foglalkozott ilyen apróságokkal. Amióta elvált útja a normann Tankrédtól és benyomult az Eufrátesz völgyébe, nap, mint nap szembesült az örmények hálájával. Fenn az oszlopoknál két fiatal örmény nőt vett észre. Öltözékük alapján az udvarhoz tartozónak vélte őket. Mosolyogva biccentett feléjük.
Pierre szinte megbabonázva nézte a sudár termetű, szemrevaló fekete hajú kisasszonyt. Egy suta mosoly jelent meg szájának szegletében.
Eschiva grófnő érdeklődve figyelte az élen haladó nemes férfiút. Magas volt akár egy libanoni cédrus, szakálla gondosan ápolt, rövidre nyírt. A frank úr egész lénye az erőt sugározta. Ennek ellenére mégis inkább a Balduin mögött lépkedő férfi ragadta meg. Habár egy picit nagy is volt az orra, a szeme fénye mintha a szikrázó kék ég lett volna. Eschiva szíve hevesen verni kezdett. Annyira szép szál vitéz volt mind. Maria közben annyira elragadtatta magát, hogy kipirult orcáját az oszlophoz szorította, és két törékeny karjával által ölelte azt. A grófkisasszony elhűlve nézte Maria odaadó szerelmes viszonyát. A lovagok ekkor értek fel az oszlopcsarnokhoz. A két felocsúdó lány, halk sikítással, egymást karon ragadva menekülőre fogta a dolgot. A frank urak tágra nyílt szemekkel nézték kelet mesés szépségeit. A kölcsönös bájolgásnak az öreg Torosz herceg megjelenése vetett véget, aki végre rászánta magát, hogy megtisztelje vendégeit. Mint ahogy egy apa fogadja rég nem látott fiát, ölelte magához Balduin grófot, kezet rázott a többi lovaggal is. Balduin illendően köszöntötte a hercegnőt is, és fejet hajtott a többi nemesnek is. A csarnokba lépve a lovagok kikerekedett szemekkel nézték a palota gazdagságát. A padlót virágmintás mozaikok díszítették, a falakon arannyal és ezüsttel szőtt szőnyegek, és mitológiai falfestmények díszelegtek. A csarnok közepén szökőkút, körülötte virágok. A terem szélén futó oszlopok felett cseréptető, míg középen színes vásznak adtak hűsítő árnyékot. Igazi földi mennyország.
***
Délben került sor a családi ceremóniára. Balduint két szolga derékig levetkőztette, megmosták felsőtestét. Poros, fekete bőrből varrt nadrágját kipucolták. Virágok szirmaiból készült illatos vízzel hintették meg. A gróf, habár felettébb kényelmetlenül érezte magát, némán tűrte férfiúi mivoltának eme megcsúfolását. A szobájában rajta és a szolgálóleányon kívül Fulcher de Chartres udvari krónikása és káplánja tartózkodott. A derék egyházfi, rosszallóan rázta a fejét.
- Nem helyes ez így gróf úr! Mit szólna ehhez Godvere, a hitvesed és gyermekeid anyja? – a gróf megvonta a vállát.
- Ő most nincs itt. Azon felül pedig, nemes, Istennek tetsző ügyben vétetem alá magamat eme tortúrának. – Balduin lelki szemei előtt látta nem túl szép, de hűséges hitvesét és gyermekeit. Eddig fel sem tűnt hiányuk. Vetélkedése Tankréddal, az állandó hadakozás elnyomta családi érzelmeit. Rossz érzés kerítette hatalmába. Magában azt gondolta, a csuhást mégis csak kár volt elhozni. Az örökös lelki tanácsok, melyek az Istennek tetsző cselekedetekre szólították fel, már az agyára mentek.
Szerencsére az udvarnagy megjelent az ajtóban és közölte, hogy Balduin kövesse őt a palotának a nagy térre nyíló emelvényéhez. A folyósokon, melyeken áthaladtak, mindenki meghajolt. Két oldalán hat lovagja, Pierre de Artois, Henry de Courtrai annak fivére Philipe de Courtrai, Ralph de Borge, és a sort Odo de Vimy és Renaud de Saint Pol zárta. Urukkal ellentétben, számukra nem volt előírt viselet, így teljes harci díszben pompáztak. Hosszú térdig érő láncingjeiket frissen kenték át olajjal, sisakjukat fényesre törölték. Pajzsaikat hagyták csak hátra, melyeken a harcok már súlyos nyomokat hagytak. Balduin felsőtestét csak egy keleties köpeny borította.
Hamarosan kiértek a térre. Az összesereglett tömeg hangosan dicsőítette Istent, és Balduint. Habár a frank urak nem értették a nép kántálását, azt leszögezhették, hogy uruk nagy becsben van tartva.
Torosz kilépett a tér fölé magasodó emelvényre.
- Edessza népe! Halljátok szavaimat! – a tömeg elcsendesedett, mindenki feszülten várakozott.
- Utód nélkül kell majd számot adnom az Úr színe előtt. Nem hagyhatom azonban veszni a moszlim ár tengerében szeretett földem. – halk beleegyező moraj futott végig az egybegyűlteken.
- Ezért fiammá és törvényes örökösömmé fogadom a frank Balduint, a napnyugati Flandria grófját, a mai naptól Edessza társuralkodóját. A tér szinte megremegett az örömteli ujjongástól. Ezek után a szolgák hoztak egy nagy kétemberes arannyal átszőtt hófehér inget. Előbb Torosz, Edessza hercege vetette le díszes felső ruházatát, majd intett Balduinnak, egymást atyai-fiúian átölelve bújtak az ing alá. Ezután a hercegnő következett, kebléhez, szívéhez szorítva fiát. Balduin meglepődött, tekintete találkozott Fulcher testvérével, aki ezek után az ég felé szegezte tekintetét. Habár a hercegnő már jócskán a delelőjén járt életének, a gróf lopva de szent meggyőződéssel állította lovagjainak szűk körében, hogy a fejedelemasszony bizony szép és ennyi idősen is szemrevaló hölgy.
Edessza népe, pedig boldogan fogadta magához gyermekét.
|
