Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/182216
|
2005-12-03
***
Az Edesszában töltött néhány napot Balduin arra használta fel, hogy ellássa élelemmel katonáit. A palotában csak este látták, nappal lovagjai közt a táborban időzött. Pierre és társai még a lakoma éjjelén leköltöztek. A tábor a citadella alatt feküdt. Amikor idejük engedte, hosszan bámulták a kastélyt, keresve az udvar hölgyeit. Az örmény dámák az indulást megelőző este futárt küldtek a táborba. Pierre vette át a levelet. Habár ismerte az írást, használni nem igazán szokta. A levél nem volt hosszú, de így is hosszadalmasan fejtette meg. Sem a grófot, sem a barátot nem akarta megkérni, hogy olvassák fel. Balduin szigorú ember, habár a nőket nem veti meg, háború idején tiltja a hölgyekkel való kapcsolatot. A jó Fulcher testvér, pedig erősen ellenezte, hogy frankok az őslakosokkal keveredjenek.
- Te Pierre? Minek neked az írás és olvasás? Latinul is beszélsz. – Odo egy nagy kupa borral és egy szelet sült hússal letelepedett mellé. Két pofára tömte a finom húst, közben nagyokat húzott a borból. Hetyke bajuszán csorgott végig az álláig.
- Arrasban egy derék pap nevelt fel. Ő tanított. – a többiek abbahagyták az evést. Hosszú ideje ismerték már egymást, de Pierre múltjáról semmit sem tudtak. Otthon ez senkit sem érdekelt.
- Anyád, apád? Velük mi lett? – Renaud közben elkérte a levelet. Forgatta, majd megszagolta.
- Ennek rózsa illata van! – a levél kézről kézre járt. A végére csak egy zsíros, sült hús szagú rongy lett. Ralph nem tudta megállni szó nélkül:
- Legalább a kezeteket töröltétek volna meg! Semmit sem érzek! – erre mind bambán bámultak. Egyre gyakrabban vették észre, hogy ebben az idegen világban mennyire mások a szokások. A lakoma utáni reggelen szemtanúi voltak annak, amint egy örmény nemes megfürdött a folyóban, szolgálója illatos olajjal kente be. Amikor elvonult mellettük, ő is és ők is fintorogtak. Az örmény úr megjegyzést tett a lovagok istálló szagára. Erre ők azzal vágtak vissza, hogy az efféle tisztálkodás és pacsulizás nem férfias tett. Mindkét fél sértődötten vonult vissza.
A levél visszakerült Pierrehez. Megrázta a fejét. A szemétté vált papírost a tűzbe dobta.
- A hölgyek a bazilikánál várnak minket. – erre mind felugrottak. Két flamand gyalogos egy dézsát cipelt a táborba. Ralph kivont karddal fenyegette meg őket, hogy innen tovább nem viszik. A lóitató vájut teleöntötték és sebtiben mind megfürödtek. Hogy valami illatuk is legyen, a közeli bokrokról téptek virágszirmokat, és teleszórták a fürdővizet. Balszerencséjükre az örmény nemes is arra tévedt. Leszállt a lováról. Szétvetett lábával megállt az alkalmi kádnál, amelyben éppen a két testvér fürdőzött. A társaság szóhoz sem jutott szégyenében. Az örmény odalépett Renaudhoz, megszagolta.
- Na így már a nők sem menekülnek a tengerhez előletek! – hangosan kacagott és a győztesek mosolyával tovább állt.
De úgy tűnt, ezen az estén minden összeesküdött ellenük. Balduin gróf lovagolt közéjük. Balduin még le sem szállt a lóról, a levegőt szimatolta.
- Virágillatot érzek. – kerülték a gróf tekintetét. Balduin lehuppant a lóról. Figyelmét nem kerülte el a virágszirmokkal teleszórt itató. Magához intette Ralphot. Megszagolta. Először csak mosolygott, végül nem bírt a küszködéssel. Harsány nevetésben tört ki. A hat lovag úgy állt vele szemben, mint egy sóbálvány. A nagy vigadalomra a többi lovag és sergeant is közel jött. Bertrand de Gueschart és Etienne de Morlancourt lovagok Henryhez és Philipehez léptek, meghajoltak és úgy tettek mintha kezet csókolnának. Ralph agyában elborult a vér. Dühösen lökte arrébb mindkettőt. Azok még mindig nevettek. Körülöttük zengett a tábor.
- Ez sértés! Ki az ki megvív velem? – Ralph körbe-körbejárt, jobbjában kivont kardal, a ballal mellét ütve. Bertrand de Gueschart kilépett eléje.
- Állom a viadalt. Lándzsa, kard, buzogány? – Bertrand bátran állta a normann szúrós tekintetét.
- Legyen lándzsa! Nyergelj Guescharti Bertrand! – a tábor megbolydult. A bazilika előtti térre siettek, hogy helyet készítsenek.
***
Az örmény kisasszonyok a bazilikában imádkoztak. Türelmetlenül várták a frank lovagok érkezését. Arra figyeltek fel, hogy kint az utcán egyre növekszik a ricsaj. Mattheus az edesszai pap lépett be a székesegyházba. Stella kisasszonyhoz lépett és súgott neki valamit. Az udvarnagy lánya szólt mindannyijuknak, hogy jöjjenek közel. A pap hátrébb állt meg, hogy füle ne hallhassa a szavakat.
- Mattheus atya azt mondja, valami nagy baj lehet a keresztesek táborában, mert fegyveresen csődülnek ide a térre, és mindent arrébb szórnak.
- Még ma este indulnak? – a kis Maria és Izidora ijedten pislogtak a gyertyák fényében.
- Nézzük meg. Pierrék késnek, pedig a szolga, akit küldtem, azt mondta, hogy jönni fognak. – Eschiva a templom kapuja felé indult, a többiek utána. Mattheus atya is követte őket.
A tér tömve volt fegyveresekkel. A közepén karókat vertek le egy sorban, melyeket színes szalagokkal összekötöttek. Nem tudták mire vélni, a keresztesek mit foglalatoskodnak. Eschiva vette észre a grófot először. Balduin odalovagolt a bazilika lépcsőihez.
- Hölgyeim! Ennél jobb helyet keresve sem találhattak volna a lovagi párviadal megtekintéséhez. – az örmény lányok értetlenkedve néztek össze.
- Lovagi párviadal? – Stella kérdőn nézett a grófra. Balduin vigyorogva válaszolt.
- Az urak az illatfelhőből ítélve hozzátok készülődtek, mikor nézeteltérés történt köztük és a többi frank nemes úr között. – Maria halkan felsikított, Izidora a grófhoz lépett.
- Ki fog vívni? – a duci teremtés pirospozsgás arca a válasz hallatán elsápadt.
- A félszemű Ralph! – ez meglepte őket. Ralph ugyanis valóban nem látott a jobb szemére. Gyermekként veszítette el. Nyoma nem volt, aki nem ismerte annak fel sem tűnt e testi fogyatékosság.
Nemsokára a térre érkeztek a küzdő felek is. Ralph teljes páncélzatban ült a hatalmas csatamén nyergében. Mögötte Henry és Philipe. Odo, Renaud és Pierre megkerülték a küzdőteret. Végiglovagoltak és intettek Ralphnak, hogy minden kész a viadalra. Amikor észrevették a gróf mellett a kisasszonyokat. Tiszteletük jeléül intettek és fejükkel bólintottak. A tér másik oldalán Bertrand de Gueschart és Etienne de Morlancourt jelentek meg. Etienne a tér közepére léptetett.
- Van e még jelentkező a Rózsavirág lovagjai közül, aki kimer állni velem, Morlancourti Etiennel. Gúnyosan a levegőt szimatolva haladt el Odoék előtt. Az összesereglett katonák nevettek az arcátlan tréfán. A vimyből származó lovag már éppen kilépett volna, de Pierre megelőzte.
- Vállalom! – a katonák fegyvereiket a magasba lendítették, voltak akik fejszéikkel vagy kardjukkal verték pajzsaikat. Az örmény katonák érdeklődve figyeltek. Ilyesmit nem láttak még.
Pierre a bazilikához ügetett.
- Eschiva kisasszony, hazánkban van egy szokás. A lovag a harc előtt egy nemes hölgytől elkéri annak kendőjét vagy fátylát, melyet fegyverére köthet. – az udvarhölgyek meghatódottan sóhajtottak. Izidóra leszaladt a lépcsőn és fátylát lobogtatva Ralphoz futott. Érteni nem értette az örmény kisasszony szavait, de a fátyolból és Pierre bólintásából értette, miről van szó. Levette sisakját és annak hátulsó falán kiálló kapocsra kötötte normann szokás szerint. Bertrand nem tudta megállni röhögés nélkül.
- Nevess csak flamand kutya! Jól beverem a képedet! – mérgét a harcra tartogatva, rámosolygott a neki oly kedves Izoldára.
Eschiva is levette fátylát. Megkérte Pierret, hogy térdeljen le. Saját kezével kötötte fel a bajnokának. A gróf elköszönt a hölgyektől. A téren sebtében összebarkácsolt emelvényhez sietett.
A város lakosai is szép számban gyűltek a térre. Az emberek félve osontak el a hatalmas, párát fujtató csatalovak mellett. Megborzongva figyelték a párviadalra készülődőket.
A gróf felállt és csendre intette a harci tűzben égő hadinépet.
- Lovagok! Ismertetem a szabályokat. Egymás életére nem törhettek! Megtiltom, hogy fejre, vagy a pajzsotok által nem takart részre döfjetek. A küzdelem addig tart, amíg valamelyiktök a másikat ki nem üti nyergéből. Három pár lándzsa áll a rendelkezésetekre. Ha nem sikerül egymáson fogást találni, úgy küzdjetek meg gyalogosan, vagy nyújtsatok békejobbot. Megértettétek lovagok? – azok bólintottak.
Guy de Nouvion lovag vállalta a tornamester szerepét. A hórihorgas frank nemes ellenőrizte a fegyvereket, és a páncélokat. Körbejárta mindkét oldalon a karókkal övezett teret. Mindent megfelelőnek ítélt. Elsétált az emelvény alá. Meghajolt a gróf előtt, az intett.
- Szólítom az amiensi Ralph, és guescharti Bertrand lovagokat. – azok kiléptek, és a helyükre lovagoltak. Egyikük a bal pálya végére, a másik átellenben jobboldalt.
- Készen álltok a küzdelemre? – a lovagok beleegyezően bólintottak.
- Kezdődjék a küzdelem! – a tornamester a levegőbe emelte és meglengette a gróf zászlaját, majd a kopja vasa hangosan koppant a tér kövén.
A két lovag megsarkantyúzta lovát. Baljukkal szorosan magukhoz szorították a termetes pajzsot. Jobbjukban előre feszült a kopja. A föld megremegett a nehéz páncélos lovasok alatt. Mindössze pár szívdobbanásnyi idő telt el, hatalmas reccsenés. A harci mének hangosan felnyerítettek. A kopják szilánkjai szanaszéjjel repültek, de a két lovag a nyeregben maradt. Ralph és Bertrand megfordultak. A hold által megvilágított arcukon őrült torz vigyor. Az edesszaiak közül többen is riadtan fordultak el. Kisgyerekek sírtak fel. Az örmények soha ilyet nem láttak. Egyszerre tekintették bátornak és ördöginek a lovagokat. A küzdők a sergeantokhoz léptek és elvették az új kopjákat. Most helyet cseréltek. A zászló ismét az égbe szökött. Újra a gyomrot szaggató dübörgés, és reccsenés, a lovagokat egy pillanatra eltakarta a porfelhő. Velőtrázó fájdalmas üvöltés harsant, a guescharti éjfekete lova tántorogva állt fel. Lovasa vérbe borultan furcsán kitekeredve dőlt rá az egyik karóra. A tornamester és a szolgák odaszaladtak. Guy de Nouvion ellenőrizte Bertrand pajzsát. Az felfogta a kopja hegyét, de kettészakadt és fennakadt az oszlopon, lerántva a lovagot. Bertrand olyan szerencsétlenül esett le, hogy a pajzsot szorító balját felnyársalta a karó. Ralph levetette magát a nyeregből.
- Fogjátok meg és emeljétek, ha szólok! – ő maga megragadta a levert karót.
- Most emeljétek! – a normann kitépte a földből a karót. A fájdalomtól elájult gueschartit elvonszolták. Egy örmény férfi megállította őket.
- Orvos vagyok. Bízzátok rám uratokat. A házam itt van nem messze. – a szolgák tanácstalanul pislogtak a tornamesterre, amaz bólintott.
A téren óriási hangzavar uralkodott. Edessza lakói borzongva fordítottak hátat. Sok nő sikoltozott. A gyermekek anyjuk kötényébe temették arcukat.
Eschiva grófnő arca elsápadt, fehér lett akár a meszelt fal. A többieket is a rosszullét kerülgette. Megkapta hát a választ a frankok bátorságára.
- Szólítom az artoisi Pierret, és morlancourti Etienne lovagokat! – büszkén, rezzenéstelen arccal léptek ki.
- Készen álltok a küzdelemre? – a válasz egyértelmű volt.
- Kezdődjék a küzdelem!
A harci mének a jelre nekiiramodtak, Pierre és Etienne számára megszűnt a külvilág. Pajzsaik mögül lesték az alkalmas pillanatot. Az első összecsapás nem hozott eredményt. A kopják egymásba gabalyodtak és elcsúsztak. Mérgesen hajították el azokat.
Újra fordultak. A lovak harciasan hajtották le fejüket, mintha csak felkínálták volna gazdáik testét. Iszonytató csattanással csapott össze a két lovag. Etiennet a vállát sértette meg a felcsapódó kopja. A morlancourti hegye végigszántotta az artoisi pajzsát, amely balszerencsésen befelé fordult el, így a lándzsa hegye belefutott a láncingbe. Pierre szúró fájdalmat érzett az oldalán. Egy pillanatra megingott a nyeregben, de végül sikerült megtartania az egyensúlyát. Mindketten a sérülésüket vizsgálták. Amikor meggyőződtek róla, hogy a vért felfogta a fegyvereket, újra a szolgákhoz léptek.
Harmadszor is egymásnak estek. Az emberek a téren lélegzetüket visszafojtva nézték a viadalt. A zászló a magasba villant, és a két frank lovag dübörögve egymásnak rontott.
Eschiva és a többiek oda sem mertek nézni. A gyomruk görcsbe rándult, a szívűket és a torkukat a félelem fojtogatta. A fémes csattanás még nagyobb volt, mint az előzőek. A két ló felágaskodott, úgy festett egyik vitéz sem marad nyergében, de sikerült úrrá lenniük a megingott paripákon. A kopják darabjai szanaszét hevertek a földön. Pierre pajzsa beszakadt. Etienneé elhajlott befelé.
A tornamester magához intette őket.
- Hogy döntötök urak? Folytatjátok gyalogosan, karddal vagy buzogánnyal? De dönthettek békésen is. – a tömeg izgatottan lesett. Az örmények kíváncsian várták a folytatást, mert a franciát nem értették. Etienne levette sisakját. A lánccsuklya arcvédőjét leoldotta. Pierre mellé terelte lovát.
- Derekasan helytálltál Artoisi Pierre! Bocsásd meg hát tréfánkat. Hagyjuk eldönteni a kérdést, tartogassuk erőnket a szaracénok elleni harcra! – levette kesztyűjét és kezét Pierre felé nyújtotta. Pierre vidáman rázott kezet a morlancourtival.
Pierre és Ralph, valamint Etienne lovaikat átadták a szolgáknak, és gyalogosan a gróf elé járultak. Balduin kezet rázott velük, és útjukra bocsátotta őket. A sereg kezdett visszaszállingózni a táborba, de senki sem mulasztotta el megropogtatni hármuk vállát. Az örmények gazdagabbak lettek egy véres európai szokás élményével.
|
