Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/11192
|
22.fejezet:Utálat
Az összeesésem utáni első pillanat, nos mondhatni meghökkentő. Az ember lánya nem arra számít, hogy miután félkómásan felnyitja szemeit, mint Csipkerózsikát száz év után az idézőjeles szőke herceg csókot nyom a büdös szájára.
Mert szerintem az én szám nagyon-nagyon büdös volt. Ja és szerintem arra sem számít, hogy Daniel lenne az. Mivel jó pár hete nem beszél velem, én ebből azt szűrtem le, hogy nem nagyon kedvel engem és inkább barátkozik a vele egykorúakkal. Most mondd, nem képtelenség? Totál összezavar.... Nem arra számítottam, hogy majd puszit nyom számra.
Miután ő kiviharzott egy "nem kellett volna"-val imbolyogva ültem fel és értetlenül bámultam a lilára festett falat. Nem tudtam, hogy reagálni. Az egyik szemem sírt a másik nevetett. a lábaimat idegesen dörzsöltem és izzadni kezdtem. Az egyetlen okos döntésem az volt, hogy forró fürdőt veszek és sikeresen elfelejtem ezt a napot. Persze ezt csak terveztem, mert anyu mérgesen csörtetett fel, gyönyörű fekete stólájában és barna haja összecsavarva.
-Milyen volt az este?-Próbáltam mosolyt csalni arcomra, de abból csak egy béna fintor lett.
-Most már tudom, miért szöktem el veled annak idején...
Izgatott lettem hisz reméltem apám talált anyámra és rájött, hogy mennyire kíváncsi a lányára és....Na ez persze csak röpke gondolat és ezt igazán senkit sem izgat...Rajtam kívül...
-Rosie, drágám, jól vagy? Mondta Jake, hogy elájultál... Remélem nincs semmi komolyabb baj, holnap mindenesetre elmegyünk egy orvoshoz... Nem hinném, hogy minden rendben lenne..
Anya erre csak most jöttél rá? Nahát... Na de orvos.... Hogy mi?! Neeeem, anyu szeret viccelni, most is biztos viccel.
-Anyu, holnap megyek suliba, ha valami baj lesz, akkor biztos szólni fogok...Létszi, anyu, nem kell orvoshoz menni.
-Jól van, Rosie, de aztán jusson eszedbe, anyád bölcs szavai!
Há' hogyne! Vágtam volna rá, de azért van benne némi tisztelet, hogy ezt ne tegyem meg.
Úgy tettem, mintha mennyire fáznék betakarództam és lehunytam szemeimet...
...Nagyon fura álmom volt, mert az éjszaka közepén keltem fel arra, hogy Daniel csak játszott velem és az egész iskola röhögött rajtam.
Ez csak álom, nyugi Ro, NYUGI!!!
Nehezen aludtam vissza, de reggel, örültem annak, hogy suliba mehetek,végre. Száraz számat körbenyaltam, kócos hajam összefogtam és a fürdőbe fogat mostam.
Nagyon vártam, hogy találkozzak Daniellel, de nagyot csalódtam benne.
Nem szólt hozzám egy szót se, és a buszon, már megint távolabb ült tőlem.
Nem jól indul a nap, és úgy érzem nem is lesz jobb... Csak imádkozni birok.
Aztán amikor a főbejárat felé vonszoltam magam, valaki félre húzott, gondolom egy fiú, mert elég erős és magabiztos volt a kézfogása.
-A tegnapról egy szót se senkinek!
-Hagyj már! Mi a bajod?! Napokig nem szólsz hozzám aztán még kiabálsz? Meg követelődzöl? Nem gondolod, hogy ez magadnak való dolog?
-Lehet, de te ezt nem is értheted!
-Nem is engeded!-Üvöltöm és mindenki meghallja. Azzal kimászok és pirult arccal bököm a többinek:
-Nem harapok, ne nézz!
Unalom.... És mindig ugyanazon a pasin jár az eszem, ez több mint abnormális. És azt a pasit egyre jobban utálom is. Utálom!
|
