Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/157160
|
2007-04-02
Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.
Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk.
Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.
A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.
A kihullott könny megbosszulja magát azon, aki okozta.
Sose haragudj meg arra,
Ki durva szóval megsebez.
Tudom jól, hogy fáj a sértés,
Valld be, a fontos mégsem ez.
Hidd el nekem, senki nem rossz,
Hidd el, jók az emberek,
Valakiért mindenki harcol,
Valakit mindenki szeret.
Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént.
Aki folyvást "valahova följebb" törekszik, annak számolnia kell azzal, hogy egy napon elszédül.
Fájdalom:
Más emberek egészen mások, mint mi s ... nekünk ezt mindig egy-egy fájdalmas érzés árán kell megtanulnunk.
Most kicsit meghalok
Magányomban elsüllyedve
Megvadulva érted ordítok.
Nem kísérthetjük a sorsot anélkül, hogy végül meg ne perzseljen.
A szegényt, kit megtört a sors, a gond, csittítgatjuk, intjük, ha könnyet ont, de súlyosodna csak baj annyi sok ránk, éppoly nagyon, vagy jobban is zokognánk.
Egy könnyező szem annyit csinál, ahány belenéz.
Ha elvennék tőlünk mindazt, ami fájdalmat okoz, mi maradna?
Szomorú dolog remény nélkül élni, testvér... Előrenézek, és a jövő elijeszt... Valami dermesztő, északi-sarki atmoszférában járok-kelek, ahova be nem hatol a nap sugara...
Boldogtalanságunk egyik fő oka, hogy túlbecsüljük mások boldogságát.
Ahogy öregszem, egyre inkább hiszem, hogy csak az álmaink maradandók.
Emberi törvény kibírni mindent
S menni mindig tovább,
Még akkor is ha nem élnek már benned
Remények és csodák.
Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.
Amikor azt mondod: 'Feladom!', gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: 'Egek, micsoda lehetőség!'
Ösztönszerűleg inkább hajlunk a reményre, mint az aggodalomra - amint szemeink is maguktól a világosság felé fordulnak, nem a sötétség felé.
A remény egy esemény óhajtásának összecserélése ennek az eseménynek a valószínűségével.
|
