Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/157160
|
2007-04-03
Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.
Hinni a szépet, lehetetlent, hogy egyszer valóra válik. Hinni a vágyban, akaratunkban. Ha kell, hát bízni halálig.
Ha az ember szeret valakit, akkor semmi szüksége arra a szóra, hogy "sajnálom".
Valamikor volt a tett,
abból lett a gyülölet,
ebből pedig szeretet
s a világnak vége lett.
A szívben tátongó űrt nem lehet egy dugóval elzárni.
A teljesületlen kívánság okozta kín kicsiny ahhoz képest, amelyet a megbánás okoz: mert amaz a mindig kérdéses, beláthatatlan jövő előtt áll, emez a visszavonhatatlanul lezárt múlt előtt.
Üzenem a felkelő Napnak,
Hogy nem mindenkire
Ragyog,
Mert az árnyék foltjai sötétek,
Nagyok.
A magány is - mint minden más - csak addig csábító, amíg nem kényszer. Ahhoz, hogy az ember vidám gyalogos legyen, okvetlen szükséges egy pár jó ló vagy autó a háttérben, s ahhoz, hogy vidám magányban éljen, okvetlenül szükséges a lehetősége, hogy akkor lép ki belőle, amikor akar.
Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.
Arra törekedj, hogy egyedül is jó társaságban légy!
SZERELEM
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon.
Fájása édes, hadd fájjon hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen.
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Akit feledni akarunk, arra gondolunk.
Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést.
A szerelem sebét ugyanaz gyógyítja meg, aki ejtette.
Az adás és az elfogadás után a szeretet iskolájának talán legnehezebb tantárgya az elengedés művészete. Elengedni mindent és mindenkit, akiket valaha szerettünk, és hinni, hogy a lélek szabadságában örökre együtt maradunk.
Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.
A tisztánlátás az élet olyan ajándéka, amely gyakran megkésve érkezik.
Próbálgatom, tanulgatom, hogy ne szeresselek nagyon.
Az igazi szerelem háromszor ér véget. Egyszer a nő számára, egyszer a férfi számára, és egyszer, amikor bevallják egymásnak.
Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval,
Csak te, csak én, örökké és holtomiglan.
Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni,
Lelkünk mélyén őszintén, igazán szeretni.
Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot.
Azt adom, mi legnagyobb: a szívemet, mely útra kelt és felkutatta a tied. Rejts el, őrizz, éltess engem kedvesem. Én veled leszek, te leszel a mindenem.
Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.
Sem vagyon, sem ember nem számít. Csak a szeretet. Annak is az a fajtája, amit Te adsz.
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis,
Ne hidd, szivem, hogy ez hiába volt!
És hogy egészen elmúlt, ó, ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben,
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön örökké.
|
