Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/198923
|
2007-10-17
Kinyitottam egy nõi magazint, és már az elsõ oldalon tippeket találtam az „örök” szerelemhez. A lap szinte csöpögött az olyan ötletektõl, mint például: írjunk üzenetet rózsaszín, szív alakú illatosított cetlire… és így tovább. Nem irigylem azt az újságírót, akit ezzel a feladattal bíztak meg! De aztán eszembe jutott, hogy vajon én mit írnék errõl a témáról…?
Ma már a „szerelem” szó közhelynek számít, nem divat kimutatni az érzéseinket, ezért ha valaki igazán „trendi” akar lenni, ezt nem is javasolnám. Jesszusom, miket mondok! Mintha nem is én lennék! De hát mi is az a szerelem? Mi kell egy jó párkapcsolathoz?
Igazából magam sem tudom… Nyilván mindenkinek más kell, mert mindenki mást keres. Mindenkinek megvan a maga esete. Ám ha meg is találja, nagyon hamar véget ér a dolog. De hol követjük el a hibát?
Nem vagyunk közösségi emberek. Ha egynél többen vagyunk, akkor már csapatban játszunk. Egymásért küzdünk, de mégis egymással. Ez pedig nem egyszerû. Minden nõ karriert akar építeni, meg az emancipációra hivatkozik, aztán meg panaszkodnak, hogy a férjük metroszexuális, ne adj isten, eltartott lett!
A férfiak se jobbak. Háziasszonyt akarnak a konyhában, anyát a gyerekszobában és istennõt az ágyban. És mielõtt még egy tudathasadásos generáció alakulna ki, a nõ úgy dönt, hogy nem kell ez nekem, inkább „gyermekét egyedül nevelõ”, elvált anya lesz. Aztán persze így sem nem bírja sokáig, és az ördögi kör kezdõdik elölrõl.
De ne rohanjuk ennyire elõre. Menjünk vissza a tiniszerelmekig. Ebben az idõben két (kettõ!) hétnél kezdõdik a komoly kapcsolat fogalma, és ha valaki már ilyennel rendelkezik, azt azonnal közhírré kell tennie valamilyen virtuális névjegyen a „családi állapot” címszó alatt… Mit jelent ilyenkor ez a viszony? Önigazolást? Az önbizalom fokozását? Státuszszimbólumot? Mindhármat egyszerre. Aztán, ahogy egyre idõsödünk, egyre hosszabodik ez az idõtartam, komolyodnak a problémák, - persze az örömök is! - a szülõknek meg egyre több az õsz hajaszála… Utána már gyorsított felvétel módjára következnek az események: jegygyûrû, koszorúslány és menyasszonyiruha, majd pelenkázás, rohanás az óvodába a gyerekért, különmunkák, céges bulik, majd marakodás a lecsavart fogkrémes kupak miatt, sõt, tányértörés, ajtócsapkodás. Jobb esetben a negyvenéves házassági évforduló, rosszabb esetben egy talk show, „megcsal a férjem" jelige alatt.
Mit csinált jobban az elõbbi és mit rosszul az utóbbi? Az elõbbi toleráns volt, kitartó, odafigyelõ, szerencsés is persze, de legfõképpen szenvedélyes. Mert az élethez szenvedély kell! Mindenhez szenvedély kell, másképp nem lehet. Illetve: nem érdemes.
A közös élethez ajánlanék még egy kis humorérzéket! A nevetés megszépíti még a pohárcsapkodós idõszakot is. Talán még azt a bizonyos aranylakodalmat is, ami ma már kuriózumnak számít és mindenki azon szörnyülködik, hogy hogyan bírják ennyi ideig…
Pedig egyszerû a recept: õk egymásért élnek. Komolyan vették: holtodiglan, holtomiglan, jóban, rosszban… És csak nevetnek a fenti újságíró által leírt „örök szerelem” receptjén.
:-)))))))
|
